MOB: augusztus 10-től Vékássy Bálint lesz a főtitkár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 13:27
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag támogatta a kinevezését, így augusztus 10-től Vékássy Bálint lesz a szervezet főtitkára.

A posztra Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke javasolta a szakembert, akit kedden hallgattak meg a vezető testület tagjai.

Bartha Csaba május elején távozott a posztról, azóta megbízott főtitkárként Fábián László látta el a feladatokat, ő Vékássy Bálint munkába állása után továbbra is a MOB sportigazgatója lesz.

A MOB-tól kapott tájékoztatás szerint a 43 éves Vékássy Bálint 1982 és 1996 között kajakozott, korosztályos, majd felnőtt válogatott volt, kétszeres ifjúsági világbajnok. A Testnevelési Egyetemen kajak-kenu szakedzőként, majd a Szent István Egyetem/Ybl Miklós Műszaki Főiskolán építészként diplomázott.

Versenyszervezőként a 2005-ös szegedi ifjúsági kajak-kenu világbajnokság szervezőbizottsági titkára, a 2006-os felnőtt vb versenyigazgatója, a 2011-es vb idején a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési és vagyongazdálkodási igazgatója, a 2017-es szegedi síkvízi világkupa versenyigazgatója volt. A 2013-as budapesti vívó-vb szervezőbizottságának elnöke volt, de csapatsportágban is letette már a névjegyét a szintén hazai rendezésű, 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság és a 2016-os strandkézilabda-vb alkalmával.

Több mint egy évtizede dolgozik a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnek versenybíróként, tanácsadóként, fotósként; részt vett három olimpián, egy paralimpián, kilenc szakág mintegy 40 világbajnokságán és közel száz világkupáján.

A MOB honlapjának beszámolója kitért rá, az elnökség a tanácskozáson döntött a Budapest 2024 Zrt. végelszámolásáról is. A 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai pályázat előkészítése érdekében eredetileg idén december 31-ig létrehozott társaság igazgatósága az ötkarikás pályázat visszavonását követően elfogadta a társaság „szakmai tevékenységének lezárására vonatkozó javaslatot, a csoportos létszámcsökkentés részletes tervét, továbbá a folyamatban lévő szerződéses kapcsolatok lezárására vonatkozó ütemtervet, valamint kérte a tulajdonosokat, hogy hozzák meg a végelszámolás lefolytatása érdekében szükséges döntéseket”.

A jogutód nélküli megszüntetés elhatározása és a végelszámolás megindításához szükséges döntések meghozatala a társaság közgyűlésének kizárólagos jogkörébe tartozik. A végelszámolás kezdő időpontjaként az igazgatóság szeptember 1-jét jelölte meg.

Fábián László a július 23. és 29. közötti győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) magyar csapatának vezetőjeként az ülésen kiemelte, a sikeres szervezés jó referencia lehet egy későbbi olimpiarendezési pályázathoz. Az EYOF-on ugyanis tíz sportágban ötven ország csapatát látják vendégül, ez létszámát és a sportágakat, versenyszámokat tekintve nagyobb, mint egy felnőtt téli olimpia.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik