McGregor királyt „megfojtották”, majd mindenki ütött, akit ért...

TÉNYLEG EZÉRT HOZTÁK LÉTRE A UFC-T? – ÖSSZEFOGLALÓ

Sokan úgy vélték, hogy a Nurmagomedov–McGregor csata lesz az, amiért a kevert harcművészetek sportágát, vagyis az MMA-t és az MMA vezető, amerikai szervezetét, a mérkőzéseket nyolcszög alakú ketrecben rendező UFC-t létrehozták.

Az MMA eredeti célja ugyanis az volt, hogy a teljesen különböző típusú harcművészeknek megalkotnak egy olyan küzdőteret, amelyben mindenki a maga sajátosságaira támaszkodva tud harcolni, mert a szabályok az ökölvívóknak, a birkózóknak, a cselgáncsozóknak, és megannyi más szakág képviselőiének ugyanolyan lehetőséget teremtenek képességeik kibontakoztatására. A Nurmagomedov–McGregor csata előtt éppen ez adta az egyik érdekességet, hogy vajon a birkózó alapokra építkező, földharcban erős orosz, vagy a rettegett balegyenesekre, az ökölvívás elemeire támaszkodó (a Mayweather elleni egyetlen meccsel immár profi „múlttal” is rendelkező...) ír tudja-e a másikra kényszeríteni az akaratát.

A UFC-t pedig egyértelműen a csúcsszórakoztatás céljából hozták létre, hogy lehetőleg minél kötetlenebb, látványosabb (értsd ez alatt: véresebb) módon harcolhassanak meg a szemben állók, szabályok és kesztyű nélkül. Mára az 1990-es évek indulása, s az azt követő botrányok és felháborodás után sokat finomult a sportág, van kesztyű és azért több szabály is, mint az elején, ám a UFC továbbra sem mondott le a show-jellegről, amihez olyan nagyszájú és persze a ketrecben is nagyot alakító hősök (antihősök?) kellenek, amilyen McGregor. Viszont az, hogy az ír és csapata a mérkőzések előtt a legkisebb tiszteletet sem tanúsítja a másik iránt – a sajtótájékoztatón nem jelenik meg, amíg ellenfele is ott van, majd amikor megjelenik, whiskeyvel a kézben ordibál, káromkodik, patkánynak nevezi riválisát, annak menedzserét pedig terroristákhoz hasonlítja – az olyan indulatokat, feszültséget szül, aminek már semmi köze a sporthoz és előbb-utóbb robbanhat...

A Nurmagomedov–McGregor csata szakmailag nézve csalódást jelenthetett azoknak, akik nagy pofonokra, látványos ütésváltásra számítottak. A meccs olyan volt, amilyen egy birkózó és egy ökölvívó összecsapása lesz abban az esetben, ha a birkózó tudja érvényesíteni az akaratát. Az orosz már az első menetben gyorsan ledöntötte McGregort, aki a korábbi mérkőzésein nagyon jól tudott védekezni ezzel szemben, most viszont szinte a teljes első menetet a hátán töltötte, de a másodikban és a befejezést jelentő negyedikben is sokat volt lent és próbált kiszabadulni Nurmagomedov szorításából.

A meglepetést az jelentette, hogy a dagesztáni Sasnak („A Sas” a beceneve) állóharcban is voltak komoly találatai, a második menetben egy ilyentől például le is ment McGregor.

Összességében azonban kevés nagy pofont, sokkal inkább a nagyközönség számára kevésbé izgalmas földharcot hozott az egyébként nagyon egyoldalú küzdelem, amelyet Nurmagomedov egy mögé kerülés után fojtással zárt le.

A FOJTÁS, AMIVEL VÉGE LETT A MECCSNEK

Az igazi izgalmak azonban ez után következtek, Nurmagomedov ugyanis kiugrott a ketrecből az őt végig hergelő McGregor-tábor közé. Mindenki ütött, akit csak ért, majd a ketrecen belül is folytatódott a „ki üt nagyobbat játék”, mert miközben a dagesztánit a biztonságiak megfékezték, emberei rátámadtak az éppen csak feltápászkodó McGregorra. Három főt őrizetbe is vettek az orosz csapatából, de a meccs után még a Las Vegas-i aréna büféjénél, a szurkolóknál is „elgurult a gyógyszer”, ők is egymásnak estek (hogy ki volt kivel és ki ütött vissza először, azt inkább hagyjuk, nem is érdekes).

A MECCS UTÁNI BALHÉ A KETRECNÉL

Itt jön a kérdés: a UFC-t tényleg ezért hozták létre? Mert ezen a mérkőzésen totálisan kilépett a küzdelem a sportág adta keretek közül. Az a lélektani hadviselés, az az indulatfokozás, amit McGregor hónapokon keresztül előadott (áprilisban egy kukával támadt a Nurmagomedovot szállító autóbuszra, többen is könnyebb sérülést szenvedtek) és amihez a UFC vezetése asszisztált, ide vezetett. A dagesztáni utcai harcos (Nurmagomedov büszkén beszélt arról a meccs előtt, hogy az utcán tanult meg küzdeni) és csapata elveszítette az önkontrollt.

Minden szinten adja magát a kérdés – ezek után hogyan tovább?

A GÁLA PERCRŐL PERCRE