MMA: „Ez csak üzlet!” – védekezett verekedés közben McGregor

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 14:12
Mint arról beszámoltunk, óriási balhéba fulladt Habib Nurmagomedov és Conor McGregor meccse a UFC-ben, mert miután az orosz harcos legyőzte ír riválisát, kiugrott a ketrecből, és óriási tömegverekedést indított el. Azóta rengeteg felvétel került fel az internetre, ezek közül az egyiken az is hallható, mit mondtak egymásnak az oktogonban.

A háttérzaj kiszűrése után olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken hallható a két harcos oktogonban folytatott beszélgetése. Miközben ütötte McGregort, Nurmagomedov ezt mondogatta az írnek: „Na, na… Most beszélj! Beszélj!” Ezzel valószínűleg arra a lelki és verbális hadviselésre reagált, amit az ír harcos csinált ellene és csapata ellen a mérkőzést megelőzően. „Na, na… Most beszélj! Beszélj!” Ezzel valószínűleg arra a lelki és verbális hadviselésre reagált, amit az ír harcos csinált ellene és csapata ellen a mérkőzést megelőzően.

Miután a mérkőzésvezető felállította őket, a felvételek szerint McGregor ezekkel a mondatokkal próbált meg szóban védekezni: „Ez csak üzlet, ez csak üzlet!”

Mint ismert,Habib Nurmagomedov a negyedik menetben fojtással kopogásra kényszerítette Conor McGregort, így az ír úgy kapott ki négy menetben a Las Vegas-i MMA-gálán, hogy szinte esélye sem volt a győzelemre. Nurmagomedov a győzelem után kiugrott a ketrecből és verekedni kezdett, majd kis késéssel a ringben is kitört a káosz.

A távolabbról készített felvételeken egyébként az is látszik, hogy McGregort is a ketrecről kellett leszedni, kis híján ő is utánaugrott a csapatára támadó Nurmagomedovnak, majd megütötte az orosz unokatestvérét, Abubakar Nurmagomedovot, ami után az orosz csapatából ketten is rátámadtak az írre (az alábbi videóból jól rekonstruálhatók a történtek).

A mérkőzés utáni tömegverekedés több szemszögből

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik