Megállíthatatlan: 1 hónappal műtét után, ortopédiai csizmában beállt edzeni

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 15:32
null
Jana Kudrjavceva a stuttgarti vb-n, bekötött bal bokával (Fotó: AFP)
Egy bokaműtét minden sportolónak több hónapos kihagyást jelent, nem csoda, hogy nehezen viselik a kényszerszünetet – a világ jelenlegi első számú ritmikus gimnasztikázója, a nem egész 18 évesen már 13 világbajnoki címet szerző orosz Jana Kudrjavceva vissza is ment a tornaterembe, ahogy csak tudott. Egy hónappal a műtétje után ortopédiai csizmában (aircast) beállt edzeni.

A szőke orosz világelső a nyári versenyszezonban kezdett panaszkodni bokájára, a vizsgálatok során megállapították, hogy a testrész krónikus gyulladásban van, ennek okát viszont nem találták, hiába nézték meg több országban is.

Kudrjavceva a stuttgarti világbajnokság előtt minimális edzésterhelést kapott, egy szertől vissza is léptették, mivel féltek az orosz csapat vezetői, hogy nem bírja végig a versenyt. A saját bevallása szerint is rettenetesen makacs és versengő lány nem hogy kibírta a pokoli fájdalmat, de tarolt: mind az öt döntőjét (egyéni összetett, labda, buzogány, szalag, egyéni csapatverseny) aranyéremmel zárta. Pedig az egyéni összetett fináléban már három szer után sírt a lihegőben a fájdalomtól – hogy utolsóra tökéletes gyakorlattal kerüljön vissza az első helyre.

Szeptember 11.: egymás után harmadszor összetett világbajnok (Fotó: AFP)
Szeptember 11.: egymás után harmadszor összetett világbajnok (Fotó: AFP)

A vb után az oroszok Kudrjavceva teljes további programját törölték, és elküldték egy újabb kivizsgálásra, Münchenbe. Itt találták meg a gyulladás okát: a tornásznő bokájából lepattant egy kis darab, és ez okozta a kínokat. Gyakorlatilag törött bokával nyert öt világbajnoki címet… Tizennyolcadik születésnapján megműtötték, ortopédiai csizmát kapott, egyelőre komoly terhelést még nem helyezhet a lábára, rehabilitációs kezelésekre jár. Azért nem bírta nyugton sokáig – ha még komolyan nem is edz, a terembe már visszament aircasttal a lábán, hogy egy-két trükköt kipróbáljon.

Kudrjavceva várhatóan 2016 elején kezdhet teljes intenzitással tréningezni, hogy felkészüljön a riói olimpiára, amelynek az első számú esélyese.

Szeptember 30.: bokaműtét (Fotó: Jana Kudrjavceva/Instagram)
Szeptember 30.: bokaműtét (Fotó: Jana Kudrjavceva/Instagram)
Október 28.: vissza a szőnyegre, „csizmásan” (Fotó: Instagram)
Október 28.: vissza a szőnyegre, „csizmásan” (Fotó: Instagram)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik