Szilágyi Áron és Hosszú Katinka az év sportolója

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.12. 19:05
null
Szilágyi Áron és Hosszú Katinka 2016 legjobb sportolója Magyarországon (Fotók: Koncz György)
A férfiaknál Szilágyi Áront, a nőknél Hosszú Katinkát választották meg a 2016-os év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.

 

Ide kattintva a gáláról készült galériánkat is megtekintheti!

Szilágyi a riói olimpián címét megvédve győzött a kardozók egyéni versenyében, míg Hosszú az augusztusi ötkarikás játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett: aranyérmet nyert 200 és 400 méteres vegyes úszásban, valamint 100 méter háton, és másodikként csapott célba a 200 méteres hátúszás fináléjában. Hosszú mellett a riói olimpián szintén három aranyérmet szerzett Kozák Danuta, valamint a párbajtőr ötkarikás bajnoka, Szász Emese, a férfiaknál pedig az olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László és a Rióban egyéniben második, csapatban harmadik párbajtőröző Imre Géza került még a legjobb három közé.

REAKCIÓK
Szilágyi Áron: – Rióban tett első nyilatkozatomban azt mondtam, hogy áldott ember vagyok. Nemcsak azért vagyok áldott, mert olimpiai bajnok lehetek, és nemcsak a díj miatt, hanem mert Isten megáldott egy csodálatos menyasszonnyal, családdal, barátokkal és támogató csapattal is. Áldott Magyarország is, hogy van nekünk a sport, és van nekünk az olimpia. Miért is ne lehetne 2024-ben Budapesten is?
Hosszú Katinka: – Elég hosszú út vezetett az olimpiai aranyéremhez: négyszer voltam olimpián, és negyedikre végre összejött. Shane nélkül nem lennék itt, hiszen 2012-ben majdnem odébbálltam, és nem folytattam a sportot. Még rengeteg közös célunk van Shane-nel, alig várjuk, hogy a magyar közönség előtt is bizonyíthassak a világbajnokságon.
Gera Zoltán: – Szeretnék gratulálni a jelölteknek, akik olimpiát nyertek. Kicsit kellemetlen is számunkra, hogy mi nem nyertünk olimpiát, mégis mi nyertünk. Talán annak köszönhető a siker, hogy negyvennégy év után ott lehettünk egy Európa-bajnokságon, ahol, talán mondhatjuk, nem is szerepeltünk rosszul. Köszönjük a Franciaországban értünk szurkoló több tízezer embernek és a tévék előtt drukkolóknak is, jó érzés volt, hogy ilyen sokan örültek velünk.
Kulcsár Győző: – Amíg erő van, amíg a Jóisten megsegít, lemegyek a vívóterembe, és megpróbálok minden gyerekből olimpiai bajnokot nevelni. A rend, fegyelem és pontosság három nagyon egyszerű dolog, de a víváshoz ez kell. Ez roppantul egyszerűen hangzik, de rettenetesen nehéz.

Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Hosszú edzője és férje, Shane Tusup győzött. Itt Dárdai Pál és Kulcsár Győző volt még a háromban.

A csapatok versenyében a férfi labdarúgó-válogatott nyert, amely 44 év után szerepelt Európa-bajnokságon, s Franciaországban csoportját veretlenül megnyerve a nyolcaddöntőig jutott. A legjobb háromba a női kajakkettes és kajaknégyes került.

Az év férfi futballistájának a nemzeti csapattól a kontinenstorna után elbúcsúzott Király Gábort választották a sportújságírók. A nőknél a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntése alapján Jakabfi Zsanett lett 2016 legjobbja, ő is a Nemzeti Színházban rendezett csütörtöki M4 Sport – Az év sportolója-gálán vette át elismerését.

A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Tóth Tamás győzött, aki a riói paralimpián 100 méteres hátúszásban a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét nyerte, míg 100 méter gyorson harmadik lett. A nőknél a kerekes székes vívó Krajnyák Zsuzsannát választották a legjobbnak, aki a tőrözők egyéni versenyében bronzérmes lett, valamint tagja volt az ezüstérmes tőr- és a bronzérmes párbajtőrcsapatnak is. A női kerekes székes válogatott – Krajnyák mellett Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Veres Amarilla – voltak a tagjai érdemelte ki az év fogyatékos csapata elismerést. A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők között Beliczay Sándor végzett az élen, aki Hajmási mellett a tőrözők és kardozók között is ezüstérmet nyert Osváth Richárd felkészülését is segítette.

Az 59. alkalommal kiírt szavazás győzteseit 370 sportújságíró voksa alapján ítélték oda. Az MSÚSZ a második és harmadik helyezettek sorrendjét, illetve a pontszámokat pénteken hozza nyilvánosságra.

Hosszú Katinka nemzetközi elismerésben is részesült, az európai újságíróknál is 2016 legjobbja volt
Hosszú Katinka nemzetközi elismerésben is részesült, az európai újságíróknál is 2016 legjobbja volt

Az év góljának Gera Zoltán Európa-bajnokságon, Portugália ellen szerzett találatát választották a szurkolók az M4 Sport honlapján rendezett szavazáson.

Az ünnepségen a korábbi 62-szeres válogatott labdarúgó, Göröcs János az MLSZ életműdíját, míg a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Kulcsár Győző – akinek tanítványa, Szász Emese megnyerte a női párbajtőrözők egyéni viadalát a riói olimpián – az MSÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság közös életműdíját vehette át.

Az összes díjazott
Az összes díjazott

A gála végén Hosszú Katinka az év magyar sportolója díj mellett 2016 legjobb európai női sportolójának járó elismerést is átvehette a kontinentális sportújságíró-szövetség vezetőitől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik