Létesítmény: egymilliárd forintért épül sportcsarnok Szentgotthárdon

2011.09.06. 18:06
Címkék
Egymilliárd forintos beruházással, vállalkozások társasági adójából elkülönített céltámogatás felhasználásával épülhet új sportcsarnok Szentgotthárdon – adta hírül kedden a Nyugat.hu internetes portál.

Az ötletet a Szentgotthárdi Kézilabda Klub vetette fel azután, hogy egy törvénymódosítás lehetővé tette: a vállalkozások társasági adójuk terhére támogathatnak amatőr sportegyesületeket, ha azok az úgynevezett látványcsapatsport kategóriában tevékenykednek.

A kézilabda klub megkeresésére több vállalkozás, köztük a legnagyobb szentgotthárdi cég – a General Motors Powertrain – is rábólintott, így csaknem egymilliárd forintért a tervek szerint egy 2000 négyzetméter alapterületű, mintegy 600 ülőhelyes, összesen ezer fő befogadására alkalmas csarnok épülhet a Rába-parti városban.

A csarnokot multifunkcionálisra tervezik, több sportág számára is alkalmassá kívánják tenni, de könnyűzenei koncerteket is tarthatnak majd benne. A város önkormányzatának képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a tulajdonukban lévő sporttelepen építsék fel a csarnokot, ehhez pedig már a szükséges területet is a későbbi üzemeltető kézilabda klub kezelésébe adták.

Legfrissebb hírek

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
8 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
22 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
22 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
32 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
51 perce

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
55 perce

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
1 órája

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik