Küzdősportok Világjátéka: két magyar arany grapplingben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.24. 09:44
Címkék
Két aranyérmet szereztek a magyar grapplingesek Rijádban, a Küzdősportok Világjátékán.

Az 58 kilogrammos női no gi kategóriában Tóth Alexa a tavalyi vb-döntőben is legyőzött olasz ellenfelénél bizonyult jobbnak és megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét – tájékoztatta a Nemzeti Versenysport Szövetség az MTI-t. Tóth Alexa a tavalyi vb-döntőben is legyőzött olasz ellenfelénél bizonyult jobbnak és megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét – tájékoztatta a Nemzeti Versenysport Szövetség az MTI-t.

Szmolka Nikoletta a 90 kilósok között szintén no gi-ben bizonyult verhetetlennek, a világbajnok és Európa-bajnok versenyző a fináléban spanyol vetélytársat vert meg.

Tóth Zoltán is közel volt az éremszerzéshez, a 71 kilogrammosok között gi-ben a kisdöntőben kapott ki, így ötödikként zárt.

A földharcra épülő küzdősportban, azaz a grapplingben két szabályrendszerben küzdenek a versenyzők. Gi grapplingben hagyományos ruházatban (gi-ben) szerepelnek és maga a ruházat is felhasználható a küzdelem során. A no gi-ben testhez tapadó ruházatban vannak a versenyzők, amely a birkózáshoz hasonlóan nem használható a küzdelemben.

A magyar küldöttségnek már három érme van a 120 ország 1500 versenyzőjét felvonultató multisport eseményen. Korábban a szumós Buzás Patrik állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
3 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
4 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
4 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
4 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
4 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
5 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik