Három arany és négy bronz kajakozóink keddi mérlege

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 08:55
null
Kozák egy hajóhosszal verte meg a mezőnyt (Fotó: AFP)
Kedden tíz versenyszámban osztottak érmeket a Bakiban zajló Európai Játékok kajak-kenu versenyein. Ezeken alaposan kitettek magukért a mieink, hiszen délelőtt két arany- és egy bronzérmet szereztek: Kozák Danuta 500 méteren és a férfi kajak négyes 1000 méteren győzni tudott, míg 500-as női párosunk bronzérmes lett. Délután, 200-on Dudás Miklós nyert a kajak egyeseknél, míg Kozák Danuta a nőknél, Totka Sándor és Molnár Péter pedig a ketteseknél lett harmadik. Az 5000 méteres döntőkben a nőknél Csay Renáta végzett bronzérmes helyen.

 

 

A nap első döntőjében mindjárt a világbajnoki címvédő Kozák Danuta révén voltunk érdekeltek, aki jól rajtolt, vele csak az azeri Inna Osipenko-Rodomska tudta tartani a lépést. Sőt, féltávnál még ő is vezetett, de rosszul mérte fel erejét, a hajrát már nem bírta, míg a magyar versenyzőnek meg éppen ez az erőssége, s végül egy hajóhosszal verte a mezőnyt, s lett első az osztrák Yvonne Schuring és a lengyel Ewelina Wojnarowska előtt. Az azeri lány a végén az ötödik helyre csúszott vissza. Kozák Danuta ezzel már második aranyérmét szerezte Bakiban.

Még ki sem örültük magunkat, amikor következett a férfi kajak négyesek 1000 méteres versenye. Jól rajtolt a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású magyar hajó, de a legjobban a surranó pályán az oroszok rajtoltak, akik 800 méterig vezettek is. Ekkor azonban nagy hajrába kezdett a magyar négyes, s gyakorlatilag állva hagyták a mezőnyt. A célba már fél hajóhossz előnnyel érkeztek az orosz és a fehérorosz hajó előtt.

„Még nem beszéltünk Kati nénivel, s bár ő minden versenyünkön talál valami hibát, talán most egy mosoly is megjelenik az arcán” – mondta Pauman.

A Kárász Anna, Vad Ninetta összeállítású női kajak kettesünk is éremesélyesként rajtolt 500-on, ám nekik éppen egy harmadik magyar lánnyal, Benedek Dalmával kellett megküzdeniük, aki már egy ideje szerb színekben versenyez. Ráadásul Milica Sztaroviccsal ezúttal ellenállhatatlanul, így bár magyar versenyző ért elsőként a célba – több mint egy másodperces előnnyel –, mégis szerb aranyérem született. A mieinket ráadásul még a román páros is megelőzte, így Ninettáék kénytelenek voltak megelégedni a bronzéremmel.

A 200 méteres döntőkben folytatódott az aranygyártás. Mindjárt az első döntőben a tavaly váltóban világbajnok Dudás Miklós, kellemes meglepetésre, nagy fölénnyel ért elsőként a célba.

Ezt követően még két bronzérmet gyűjtöttek be a mieink: a női egyeseknél, a már két aranynál tartó Kozák Danuta, a férfi kajak párosoknál Totka Sándor és Molnár Péter ért harmadikként a célba. Kárász Anna és Vad Ninetta a női ketteseknél negyedik lett, Hajdu Jonatán kenu egyesben pedig kilencedikként zárt.

Az 5000 méteres döntőkkel zárultak a gyorsasági kajak-kenu döntők. A nők versenyében született még egy magyar érem: Csay Renáta lett harmadik a fehérorosz Marina Litvincsuk, a brit Lani Belcher mögött, míg a férfiaknál Pauman Dániel az ötödik helyen zárt, az aranyat a német Max Hoff szerezte meg a portugál Fernando Pimenta és a francia Cyrille Carre előtt.

A mieink összességében öt arany- és öt bronzérmet szereztek, amivel megnyerték a sportági éremtáblázatot, úgy hogy a versenyszámok kétharmadában a dobogón végeztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik