PIRCS ANIKÓ 2020.06.30 19:22 Frissítve: 2020.06.30 19:42

Kajak-kenu: az esélyesek nyertek Szolnokon

Az esélyesek meggyőző előnnyel nyerték meg a szolnoki tesztfutamokat. A férfi kajak négyes tagjai elégedettek voltak, mert ezúttal is találtak javítani valót a pályáikban.

A KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A FOTÓRA!

 

„Jobban szeretem már a fiatalokat nézni, mint a felnőtteket” – mondta a Holt-Tisza partján egy fa árnyékából a vizet kémlelve Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki – mint elárulta – mostanában keveset tartózkodik szolnoki házukban, de néha azért nem árt ránézni a kertre, a gyümölcsfákra”.

A kajak-kenusok nyári edzésverseny-sorozatának keddi programjában az ifjúsági korosztály futamai is helyet kaptak, s a legendás tréner a jövő reménységeit figyelve megjegyezte: „Jó lenne, ha az edzőik nem feledkeznének meg a fokozatosság elvének betartásáról. Sajnos manapság túl korán hajtják ki a maximumot a versenyzőkből.”

Noha a felnőttekről nem kívánt véleményt formálni, Kati nénin látszott, lenne mit mondania – a férfi négyesek déli befutóját például kétszer is megnézte: egyszer élőben, egyszer a Magyar Kajak-kenu Szövetség Facebook-oldalának közvetítésében.

ELŐRELÉPÉS

„Elérkeztünk oda, hogy lassan nem mondhatom azt, fiatal vagyok még, minden versenyszám, amelyben elindulhatok egy felnőttversenyen, ajándék. Mostantól szeretnék azzal a céllal rajhoz állni, hogy válogatót nyerjek. Az egy hónappal ezelőtti verseny megmutatta, Balla Virágtól és Takács Kincsőtől még távol vagyok, igaz, az előző fordulóbeli teljesítményemet megpecsételte, hogy egy hónapig mindenkitől elzárva karantén-edzőtáborban készültem, amitől megtörtem kicsit. Azóta sikerült előrelépnem, sokkal többet edzek, mint amiről korábban azt gondoltuk, az idei szezonban elég lesz – ennek az eredménye látszódott a keddi futamokon” – fogalmazott Nagy Bianka, a C–1 200 m győztese.

Egy megjegyzése azért volt a nagyokat látva a mesteredzőnek: „Kíváncsi lennék, vajon milyen edző válna Kammerer Zoliból.”

A háromszoros olimpiai bajnok egyelőre nem tervezi, hogy a kajakból átül a motorosba, a 42 éves klasszis végigversenyzi a tesztszériát, most épp egy négyesbe pattant be, hogy társaival meghajtsa az első számú hazai kvartettet, a Kuli István (NKM Szeged), Nádas Bence (NKM Szeged, Molnár Péter (BHSE), Tótka Sándor (UTE) összetételű egységet.

Az etalonnégyes – ahogyan szakmai berkekben emlegetik Hüvös Viktor csapatát – ezúttal sem volt befogható, mégsem tűntek felhőtlenül boldognak az egység tagjai, amikor a partra emelték a négyeshajót.

„Mondhatjuk, hogy a körvonalak megvannak, de sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy előrelépjünk, és jövőre eredményesek legyünk – szögezte le a vezérevezős Kuli István. – Egy fokkal jobb úgy pályát menni, hogy vannak ellenfeleink, még akkor is, ha mi csak magunkra figyelünk. Érdekes fordulón vagyunk túl, az első futamban egy finoman szólva is szokatlan indítás megtréfálta a mezőnyt, a Kammerer-féle négyes háromszáz méternél ki is engedett, ami azt eredményezte, hogy két órával később egy teljesen friss egység ellen versenyeztünk. Összességében elégedettek lehetünk, de nem azért, mert tökéletes minden, hanem mert mindig találunk valamit, amin tudunk javítani.”

Az edzésverseny-sorozat műsorán először szerepelt a K–1 1000 méter, a szám világbajnoki címvédője, Kopasz Bálint távollétében Varga Ádám uralta a számot. A KSI 21 éves tehetsége sűrű programot bonyolít le a sorozatban, versenyez K–2 1000 méteren, és az előző körben K–4 500 méteren is indult.

„Ezúttal hátszelünk volt, ami nem illik az evezési stílusomhoz, de sokat dobott a napon, hogy az első futamban úgy is viszonylag simán tudtam nyerni, hogy nem kellett finiselni – mondta a mindkét futamot meggyőző előnnyel nyerő Varga. – Muszáj lesz a folytatásban rangsorolni a számok között, az ezer egyes és páros hasonló, de az ötszáz négyes teljesen más tészta, én inkább egy kilométeren vagyok jó. Miután eldőlt, hogy ősszel világkupát rendeznek Szegeden, nem világbajnokságot, kicsit át kell gondolni a felkészülést, hiszen a vk-n két egység is indulhat, és akár több számban lehet versenyezni.”

A férfi kenusok egyes olimpiai számában újra nagy előnnyel nyert a diósgyőri Bodonyi András, legalábbis az első futamban – a másodikban lekéste a rajtot.

EDZÉSVERSENY, SZOLNOK
Férfiak. 500 m. K–4. 1. futam:
1. Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor (NKM Szeged, NKM Szeged, BHSE, UTE) 1:21.40, 2. Noé Zs., Németh, Erdőssy, Koleszár (Merkapt-Mekler, BHSE, Graboplast Győr, BHSE) 1:23.35, 3. Kammerer, Balaska, Dombvári, Csizmadia (Graboplast Győr, BHSE, BHSE, AVSE) 1:24.56. 2. futam: Kuli, Nádas, Molnár, Tótka 1:22.16, 2. Kammerer, Balaska, Dombvári, Csizmadia 1:23.19, 3. Noé Zs., Németh, Erdőssy, Koleszár 1:24.40
1000 m. K–1. 1. futam:
1. Varga Ádám (KSI SE) 3:26.76, 2. Béke (KSI SE) 3:29.51, 3. Noé B. (BHSE) 3:30.86. 2. futam: 1. Varga 3:29.03, 2. Béke 3:33.21, 3. Redl (KSI SE) 3:33.46. C–1. 1. futam: 1. Bodonyi András (DVTK) 3:48.26, 2. Kiss B. (Dunaferr) 3:50.19, 3. Adolf (Óbudai Ganz VSE) 3:50.50. 2. futam: 1. Adolf Balázs 3:54.40, 2. Zombori (NKM Szeged) 3:55.69, 3. Bakó (KSI SE) 3:56.96
Nők. 200 m. C–1. 1. futam: 1. Nagy Bianka (NKM Szeged) 47.30, 2. Lakatos (UTE) 48.11, 3. Gönczöl (Pacs-Pacs KSE) 48.50. 2. futam: 1. Nagy B. 47.71, 2. Lakatos 48.56, 3. Seres (UTE) 49.18

2020.07.02 10:53:21

Egyéb egyéni KOVÁCS GERGELY (Képes Sport)

Megnéztük, hogy a legnépszerűbb sportágakban a kortárs ikonok mire jutottak 33 év alatt.

2020.07.05 11:26:11

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A 25 éves korábbi Supercar-versenyző egyes hírek szerint új munkájával heti 25 ezer dollárt tehet zsebre.

2020.07.03 15:26:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Könnyed testmozgás, amihez nem kell sportolónak lenned, viszont élvezetes. (X)