Junior vívó-vb: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.11. 18:18
Aranyérmet nyert pénteken a férfi junior párbajtőr-válogatott a plovdivi korosztályos vívó-világbajnokságon.A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a Bányai Zsombor, Berta Dániel, Hamar Balázs, Cho Taeun Gergely összeállítású csapat az amerikai, a japán és a dél-koreai együttes legyőzésével jutott el a döntőig, ahol 45:23-ra verte a spanyolokat.

A juniorok mezőnyében a magyarok egyéniben négy érmet szereztek: női kardban győzött Márton Anna, harmadik lett László Luca, míg párbajtőrben Bohus Réka ezüstöt, Berta Dániel pedig bronzot nyert.

Előzőleg, a fiatalabbak között, azaz a kadett korosztályban négy dobogós helyezést gyűjtöttek a magyarok. A párbajtőröző Esztergályos Patrik nyert, ugyanebben a fegyvernemben Nagy Kinga a második helyen végzett, míg tőrben Pásztor Flóra és párbajtőrben Tóth Gergely harmadik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik