HIRDETÉS
HIRDETÉS
SZABÓ GÁBOR 2018.09.11 15:34 Frissítve: 2018.09.11 16:00

József és a „meglopott” lány, Mária fájdalmasan szép története

A magyar kajak-kenu sport első olimpiai érmese és első női gyorskorcsolyabajnokunk 62 éve él Svájcban. József volt olyan „hülye”, hogy elvette Máriát, aki családja hányattatásait gyermekként végigszenvedve biztos pontra talált áldozatkész férjében. Vigyázó tekintete, hitvese karját meg-megérintő keze a bizalom, az olthatatlan szeretet megnyilvánulása, amelynek pecsétje mindörökre beléjük égett.

HIRDETÉS
Földváry-Boér Mária és Gurovits József (Fotó: Szabó Miklós)

 

 

– Hosszú évtizedek óta Zürichben élnek, de minden évben egyszer vagy kétszer hazalátogatnak. Manapság is különleges érzés átlépni az országhatárt?
– Gurovits József: Hát, ilyenkor óhatatlanul előjönnek az emlékek… A Dráva utca, ahova születtem, ahol felnőttem. A Dunán megpillantott kajakok, amelyekről addig csak az eszkimók kapcsán olvastam. Aztán az Elektromos Művek Révész utcai alállomása, ahol villanyszerelőként, majd – miután a Kandó Kálmán iskolában a megfelelő szakképzettséget megszereztem – elektrotechnikusként dolgoztam három műszakban. Segítő főnököm és jó helyem volt ott.

– Hogy jött a kajakozás?
– G. J.:
Kedvet kaptam hozzá. Az Elektromosnak volt szakosztálya, negyvenötben ültem először hajóba, amely Vöcsök típusú túrakajak volt, és negyvenhatban kezdtem el versenyezni. De inkább hobbiként tekintettem a kajakozásra, amely erőt és önbizalmat ad.

– Mikor fordult komolyra a sportpályafutása?
– G. J.:
Negyvenkilenc végén az Országos Testnevelési és Sport Bizottságban összeállítottak egy olimpiai keretet, amelynek én is tagja lettem, és tájékoztattak, jogosult vagyok heti húsz deka szalámira és tíz deka vajra. Ez volt a kalóriapótlékom. Ötven január ötödikén aztán behívtak katonának, és ahogy teltek a hónapok, elkeseredtem, mert elúszni látszott a kajakszezon. De július közepén megjelent a minisztériumból egy Domonkos nevű, szimpatikus tiszt, aki odaszólt: holnapután itt és ebben az étteremben két órakor találkozunk fontos megbeszélésen. Kaptam kimenőt, odamentem. Négyen voltunk, rajtam kívül Granek István, Kulcsár János és Andrási Gyula, Domonkos pedig közölte, megbeszélte Nezvál Edével, az Elektromos szakosztályvezetőjével, hogy kiadnak bennünket, és itt, az étteremben megalakíthatjuk a Honvéd kajak-kenu szakosztályát. Ezek után négy elsőséget szereztünk a bajnokságon – megnyertük a két rövid távú kettest, az ezerméteres és a hosszú távú négyest –, ráadásul mind a négyünknek három aranyérem jutott!

Tréning a Dunán, valahol a Margitsziget és a Szent István park között

 

– Két év múlva pedig készülhetett az olimpiára. Miért éppen K–2 tízezer méteren indult Helsinkiben?
– G. J.:
Egyesben készültem a válogatóversenyekre, naponta kétszer tréningeztem: délelőtt másfél órát a rövid távra, délután két órát a hosszú távra. Erre egyik vasárnap, amikor végeztem az edzéssel, jön Varga Feró – akinek nagy tekintélye volt –, és azt mondja: úgy hallotta, egyesben senkit sem visznek ki az olimpiára, hanem csak két kettest és egy lányt, Hartmann Cecíliát. Hát, mondom, pedig én két éve azért tréningezem, hogy egyesben megmutassam magam. Azzal állt elő, üljünk össze kettesben, és mi leszünk a legjobbak. Váratlanul ért a helyzet… Elkezdtem gondolkodni, mit csináljak, mert nem szerettem volna lemaradni Helsinkiről. Végül belementem. No, ehhez képest napokkal később látom, hogy Urányi János ott tréningezik – és egyesben ő indulhatott Helsinkiben…

– Ha nem is lapátolhatott egyeshajóban, mégiscsak a magyar kajak-kenu első olimpiai érmét szerezte Varga Ferenccel. Szűk két héttel a versenyük előtt a Népsport azt írta, gondjuk akadt a hajójukkal, és amíg nem érkezett meg a másik, az oroszok segítettek. Ez igaz?
– G. J.:
Kutyának a fülét, nem volt semmi probléma! Még itthon vetettem fel, hogy ha hullámos a víz, laposabb hajót kellene kivinni, mert bár mozogni mozog, rajta van a vízen, a tulipán formájú meg „beszalad" alá. Azt mondták, a csepeli szakosztálynak van ilyen kajakja, amely egyébként nem volt jellemző Magyarországon. Varga Feróval le is eveztünk a Margitszigetről Csepelre, hogy kipróbáljuk, és azzal a hajóval versenyeztünk Helsinkiben.

– Jónak volt mondható a harmadik hely?
– G. J.:
Reálisnak tartom, örültünk az éremnek – a magyar kajak-kenu első olimpiai érmének. Utólag pedig egyfajta jóvátételként fogtam fel, hogy részt vehettem a magyar sport eddigi legeredményesebb olimpiáján. Így próbáltam elfelejteni, amit később csináltak velem… Mert ha az életem abból áll, hogy csak „rágcsálom" a velem történteket, megáll a világ.

Egy történelmi bronzzal gazdagabban – eredményhirdetés Helsinkiben

 

– Mire utal? Mit kellett vagy kell máig emésztenie?
– G. J.:
Ötvenöt májusában, egy bécsi verseny előtt közölte velem Varga Feró, hogy Gurókám, te többet nem versenyezhetsz, téged már sehova sem visznek ki – vagyis mint kajakversenyző már nem jöhetek számításba. Hogy miért, arra nem adott választ, azt mondta, megbízták vele, hogy tájékoztasson róla.

– Azóta kiderültek az okok?
– G. J.:
Máig sem… Ötvenkettőben én voltam az egyik legeredményesebb versenyző: Helsinkiben harmadik voltam Varga Feróval, és nem sokkal utána a bajnokságon megvertem ezer méteren Urányit, aki ugye egyesben indult az olimpián… De például ötvenháromban Moszkvában legyőztem Lev Nyikityint is. Hogy lehet az, hogy egyszer csak azt mondják, téged többet nem viszünk el, és nem kajakozhatsz?! Hatvanhárom éve várom a választ…

– Igyekezett akkor választ találni a miértre?
– G. J.:
Elmentem Madarász alezredeshez, aki a Honvéd-sportolók főnöke volt. Előadtam neki a történetet, érdeklődtem, ki áll a döntés mögött, és mi az oka. Azt mondta, utánanéz. Néhány hét múlva értesített, hogy beszélni akar velem, és elmondta, sajnos föntről jött az utasítás. Föntről… Mi az, hogy föntről?! Ugye… Erről jut eszembe, később, amikor már a Néphadsereg lapnál dolgoztam – itt ajánlottak fel állást a kirúgásom után, mert hobbim volt a fotózás –, „meghívót" kaptam az úgynevezett „húsdarálóba", ahova ugyan be lehetett menni, de kifelé nem mindig vezetett út… Két katona állt a bejáratnál, mert ez volt a párt, egyúttal az ÁVH központja, és egyikük odasúgta nekem, majd írassam alá a „behívót", különben nem biztos, hogy kijövök.

Az 1951-es honvédségi igazolvánnyal (Fotó: Koncz György)

 

– Nem érezhette jól magát a bőrében…
– G. J.:
Magyarán, be voltam tojva, ráadásul a feleségem éppen külföldön volt gyorskorcsolyaversenyen.
– Földváry-Boér Mária: A kellemetlenségekhez nagyban hozzájárulhatott a családom – szólalt meg Földváry-Boér Mária, az első magyar női gyorskorcsolyabajnok, aki végig élénk, szeretetről árulkodó tekintettel figyelte a fájó emlékekkel láthatóan máig megbirkózni nem tudó férjét.

– Mire gondol?
– F-B. M.:
Elemér bátyám megjárta a kistarcsai internálótábort, majd Recsket is, így gyakran jelentek meg nálunk házkutatáson az Október 6. utcában. Édesanyám egész életében naplót írt, amelyet állandóan dugdosott. Dátumok szerint lejegyezte, mikor érdeklődtek őfelőle, a bátyám felől és még énfelőlem is! Pedig mindent tudtak a családról – és éppen ez lehetett a „bűne" a férjemnek. Az egyik korcsolyázó kérdezte is tőlem: te, Mária, hülye ez a Guro, hogy elvesz téged feleségül?

– Hol ismerkedtek meg?
– F-B. M.:
A Szigeten. A mi klubházunk eggyel odébb volt, mint a Józsiéké, és éppen kiegészítő tréningre siettem a nyáron. Előttem ment három fiatalember, kettejüket ismertem, ők evezősök voltak. A harmadik voltál te – fordul oda mosolyogva párjához. – Bemutattak minket egymásnak, mire azt mondtuk: már ismerjük egymást a sportújságból.

Fotó: Szabó Miklós

 

– Mikor történt?
– F-B. M.:
Ötvenhárom május huszadikán. Most volt hatvanöt éve, és képzelje el, Józsi kitalálta, legyünk május huszadikán Budapesten. El is jöttünk, kimentünk a Margitszigetre, és a Nagyszállóban ebédeltünk. A fiaink meg viccelődtek: hej, amikor a Papi szaladt a Mami után a Szigeten…! Erre azt mondta Józsi, hogy én lassan futottam…

– Mária akkor még csak tizennyolc éves volt, ugye?
– F-B. M.:
Igen, és ő három hét után már megkérdezte, feleségül megyek-e hozzá. A következő évben, szeptember elsején a kelenföldi evangélikus templomban meg is tartottuk az esküvőt.

– A családot ért zaklatások fényében nyújthatott némi támaszt az élsport?
– G. J.:
Bizonyos értelemben igen. Például az egyik verseny előtt Mária beteg lett, és mondtam neki, ne induljon el, de ő ellenkezett, hogy el kell indulnia – mert mindig attól félt, hogy kirakják a lakásból a családot.
– F-B. M.: Nem csoda, hiszen ötvenegyben éppen csak elkerültük a kitelepítést. Július másodikán hajnalban egy fiatal rendőr hozta ki a cédulát, én pedig Mamival bementem délelőtt az OTSB-hez, hogy segítséget kérjünk. Hegyi Gyula elnök nem vállalta, végül az alelnök Sebes Gusztáv írta meg a kérvényt az érdekünkben. Nem lehetett tudni, hogy eredményre vezet-e a próbálkozás, ezért mindent összepakoltunk arra az esetre, ha jön értünk a teherautó. Végül éjfél felé megjelent egy pártember a felmentési papírral. El is mentem megköszönni Sebes Gusztávnak, aki csak annyit mondott: ne köszönjön semmit, maga csak korcsolyázzon jól!

A városligeti Műjégpálya jegén 1952 és 1953 gyorskorcsolyabajnoka

 

– Nem is maradt adósa, hiszen ötvenkettőben és ötvenháromban is megnyerte a bajnokságot. De miért nem sikerült később tartania ezt a szintet?
– F-B. M.:
A rossz körülményekkel magyarázható. Édesanyámnak elvették az özvegyi nyugdíját, holott előtte a házunkba költöztetett társbérlők villanyszámláját is neki kellett kifizetnie! Titokban nyelvórákat adott, mert kiválóan beszélt angolul, németül és franciául, vagy maradék fonalakból sálakat szőtt, és kéz alatt adta el ismerősöknek. Csak tizenkilenc éves voltam, és ezzel a háttérrel kellett – a fiúkkal együtt! – keményen edzenem. Ötvenhat tavaszán például meg is betegedtem, két hónap alatt hét kilót fogytam, és állandó lázzal küszködtem. Túlfeszült a húr, a Sportkórházban azt mondták: Mária, a citromot is csak egy határig lehet kifacsarni. Az állandó zaklatás okozta stressz, a pocsék étkezés és az erős tréningek együtt válthatták ki ezt az állapotot.

– Apropó, ötvenhat… Hogy alakult az életük a forradalom alatt?
– F-B. M.:
Ötvenhat szeptemberében felmondtak Józsinak az újságnál, de a forradalom kitörése után visszavették a szerkesztőségbe azok, akik ott maradtak. Október végétől már nem Néphadseregnek, hanem Magyar Honvédnak nevezték a lapot.
– G. J.: Máriával Zuglóban laktunk, október harmincegyedikén pedig kaptam egy igazoló papírt, hogy ne legyen gondom a hazajutással – Zsolt Róbert és a nyomdász Mayer Sándor, a forradalmi bizottság elnökhelyettese írta alá, másnap pedig már igazoltattak is minket állig felfegyverzett fiatalok. Az újság felelős szerkesztője – századosi rangban – Zsolt Róbert volt, és az egyik nap, amikor a melbourne-i olimpia előkészületeiről adtam le a jelentést a távirati irodából, szólt, hogy vegyem át a sportrovat vezetését. November huszonhatodikán aztán körülvették a szovjet tankok a szerkesztőséget, Sanyi bácsi segítségével éppen csak el tudtam hagyni az épületet.
– F-B. M.: Akkor már eltemettük Elemér bátyámat, akit október huszonnegyedikén lőttek le a Rádió előtt.

– Érdekes, mert Faludy György költő azt írta, hogy ő és három recski társa temette el, miután rátaláltak a Rókus kórház halottaskamrájában.
– F-B. M.:
Dehogyis! Ott sem volt. Látja, milyen mesék terjednek… A Rádió előtt lőtték le, és bár megműtötték a MÁV-kórházban, menthetetlen volt. Kis lyuk látszott csak a vállánál, de mert dumdum lövedéktől származott a seb, nagy roncsolást végzett a tüdejében. Édesanyámmal indultunk el huszonötödikén hajnalban a kórházba, és a nővér adta ide a papírjait. Amikor úgy nézett ki, hogy győz a forradalom, közös temetést terveztek a halottaknak, ám alighogy kimentek, vissza is jöttek az oroszok. Végül november tizenötödikén sok-sok koporsót vittek ki a Kerepesi úti temetőhöz, akkor tudtuk eltemetni. Két volt recski fogoly volt ott, Hertelendy Andor és Ács Csuli.

A Földváry-bérházat 1944 nyarán bombatalálat érte. A világháború alatt Mária édesanyja zsidó asszonyokat és gyermekeket bújtatott az Október 6. (akkor Teleki Pál) utca 5. szám alatti épületben

 

– Nem kétséges, a Földváry-Boér név igencsak meghatározta az ön életét is.
– G. J.:
Igen, de igyekeztem enyhíteni a gondokon.
– F-B. M.: Tudja, milyen rossz érzés egy tizennyolc-tizenkilenc éves lánynak, hogy tisztában van vele, ha ez az ember elveszi feleségül, az neki ártalmas?! De Józsi vállalta.

– November huszonhetedikén hagyták el az országot, de miért éppen Svájcba mentek?
– F-B. M.:
Józsi Új-Zélandra szeretett volna menni, minél messzebb innen, édesanyám Amerikába, ahol az unokanővérem élt, én viszont éppen félidős voltam az első fiunkkal, és ragaszkodtam Európához. Egyrészt mert azt hittem naivan, hogy három év után biztos visszatérhetünk, másrészt meg nehogy hajón, menekülttáborban vagy jó ég tudja, hol jöjjön világra az első gyermekünk. Valahogy annyira biztos voltam, hogy fiú lesz, és azt mondtam a Jóistennek: elvetted fiatalon az apámat és mind a két bátyámat, de hagyd meg a fiamat! István ötvenhét április hetedikén, András hatvan június hetedikén született.

– Sohasem akartak visszajönni, akár a rendszerváltás után?
– F-B. M.:
Nem is gondoltunk rá, annyira elegünk volt. A negyvenöttől ötvenhatig tartó időszakot senkinek sem kívánom. Anyám harmincnyolcban egyedül maradt három gyerekkel és megannyi gonddal, aztán negyvenötben a legszörnyűbb módon meghal az első fia, később a második, és akkor még nem említettem az állandó zaklatásokat, feljelentgetéseket. Anyám miatt öt évig jártunk a népbíróságra egy év nem jogerős börtönbüntetés miatt, mire felmentették. Nem egészen tízévesen már be lettem vonva mindenbe, holott mit tehettem én minderről?! A vagyon elvesztését túl lehet élni, de nekem ellopták a gyerekkoromat is!

 

KÉT MÉRFÖLDKŐ
1952. január 15.
A magyar női gyorskorcsolya-bajnokság először 1952-ben került fel a műkorcsolyaversenyeket is magába foglaló „jeges bajnokság" palettájára. Szokás szerint a városligeti Műjégpálya adott otthont az eseménynek január 13. és 15. között. A beharangozók ki sem emelték, hogy gazdagodik a program, mindenesetre az 500, 1000 és 3000 méteren is győző, mindössze 16 éves Földváry-Boér Mária szerezte meg a bajnoki címet.
1952. július 27.
Érthetetlen módon a sporttörténeti kiadványokból hiányzik, hogy a magyar kajak-kenu sport első olimpiai érmét a Varga Ferenc, Gurovits József páros szállította – elmismásolják azzal, hogy a sportág első magyar ötkarikás érmei Helsinkiben születtek. Holott egyértelmű, a K–2 10 000 méteres versenyt rendezték meg elsőként: július 27-én 17 órakor rajtolt el a 18 tagú mezőny, benne a Varga, Gurovits duóval, amely a finn Wires, Hietanen és a svéd Akerlund, Wetterström kettős mögött a harmadik helyen végzett. A C–1 10 000 méteres számot 18.10 órakor, a C–1 1000 méteres viadalt másnap 17.20 órakor indították, azaz Novák Gábor és Parti János ezüstjét később ünnepelhette a magyar tábor.
ÁTOK A CSALÁDON

A nagybirtokos Földváry család tagjai közül századokon át főispánok, alispánok, vármegyei tisztségviselők, magas rangú katonák, bírák, diétai követek, országgyűlési képviselők és felsőházi tagok kerültek ki. Miután az 1862-ben született Földváry Elemér Miklós nevű fia elhunyt az első világháborúban, megszakadt a férfivonal a famíliában, így az egyik vő, Boér Benedek – kormányzói engedéllyel – felvette felesége családnevét. Ám tragédiák sorozata miatt a Földváry-Boér nevet már csak Gurovits József felesége, Mária viseli. Hároméves sem volt, amikor édesapja 1938-ban meghalt; idősebb bátyját, a 16 éves Eleket 1945-ben az oroszok elfogták, többedmagával étlen-szomjan elhurcolták, és március 1-jén vérhasban elhunyt; másik bátyja, az elsőéves filozófushallgató Elemér 1949-ben megjárta Kistarcsát, majd 1953-as felszámolásáig a recski munkatáborban raboskodott; 1956. október 24-én, a forradalom második napján halálos lövést kapott a Rádiónál. Péteriben, a család volt kastélyának falán emléktábla őrzi emlékét, illetve az épület előtt álló, Erdélyből származó fehér márványtömbbe vésték portréját, alatta a recski társ, a nagy költő, Faludy György sorai olvashatók. Faludy több írásában is megörökítette a költészettel is próbálkozó Elemér emlékét, például így rajzolta meg alakját:
„Nehéz megmondanom, mi volt az, amiért megszerettük. Alighanem az ellentmondó együttesért, a húszéves korára tökéletesen felnőtt erkölcsiségéért, bátorságáért, nemeslelkűségéért, elszánt nyugalmáért és fiús bizonytalanságáért, tudásra szomjas, misztikus lényéért, magyarkodás és gőg nélküli egyéniségéért. Ráadásul páratlan, ógörög szépségével mindenkit megbabonázott, aki szemébe nézett. A magyar középosztály legjobbjai közé tartozott; ha az ember vele beszélgetett, boldognak érezte magát, amiért erre a földre született, ahol ilyen dzsentrik élnek."

Három volt recski fogoly esett el 1956-ban – egyikük Földváry-Boér Elemér
BOCSÁNAT!
Emberemlékezet óta csak lapunknak nyilatkozott Varga Ferenc, akivel három éve, kilencvenedik születésnapja alkalmából készítettünk riportot. Gurovits József helsinki párja hosszú-hosszú évek óta vallja, bölcsebb nem beszélnie, mert mindenki másképpen emlékszik a (rég)múltra, cikkbeli érintettsége miatt mégis igyekeztünk szóra bírni. Elsőre elhárította kérésünket, aztán néhány mondat erejéig „kivételt tett”:
„Tudom, haragszik rám, de bocsánatot kértem tőle azért, mert ötvenháromban átültem Urányi Jánoshoz. Amikor a helsinki olimpia ötvenedik évfordulója volt, felhívtam, mert kiderült, a MOB-nak nincs kapcsolata vele, viszont a finnek felajánlották, hogy a jubileum alkalmával vendégül látják a dobogósokat. Mondtam neki, nézzen utána, de nem élt a lehetőséggel – így viszont én sem, mert mégiscsak ketten nyertük meg a bronzot…”
FÖLDVÁRY-BOÉR MÁRIA PÁLYÁJA
Született: 1935. május 29., Budapest
Sportága: gyorskorcsolya
Klubjai: Bp. Építők (1949–1951), Bp. Honvéd (1951–1956)
Legjobb eredményei: 2x összetett bajnok (1952, 1953), 2x összetett bajnoki 2. (1954, 1955), 21x csúcstartó (1951–1956: 500 m-en kétszer, 1000-en négyszer, 1500-on kétszer, 3000-en ötször, 5000-en háromszor, nagytávú összetettben háromszor, kistávú összetettben kétszer)
 GUROVITS JÓZSEF PÁLYÁJA
Született: 1928. november 23., Budapest
Sportága: kajak-kenu
Klubjai: Elektromos (1946–1950), Bp. Honvéd (1950–1955)
Legjobb eredményei: olimpiai 3. (K–2 10 000, Varga Ferenccel – 1952); vb-4. (K–4 10 000 – 1954), vb-6. (K–4 1000 – 1954); 7x magyar bajnok (K–1 1000 – 1952; K–2 500 – 1950; K–4 1000 – 1950, 1951, 1952; K–4 10 000 – 1950, 1954)
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.21 23:38:47

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A siker pedig – legyen az gól, kosár vagy egyszerűen csak egy könnyen teljesített hegyi túra – még fogékonyabbá tesz a más diadalának históriája iránt, mintát, tapasztalatot jelent, világszemléletet alakít.

2018.09.20 21:58:27

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.09.20 19:05:01

Egyéb egyéni Malonyai Péter

Nem lehet tőle elbúcsúzni, mert akit közel engedett magához, annak úgyis gyakran eszébe jut majd – Malonyai Péter nekrológja.

2018.09.20 10:10:19

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.09.19 13:13:19

Egyéb egyéni KOHÁN GERGELY

A hátralévő időben a finomhangolás a feladat – még 31 nap a budapesti világbajnokságig. (x)

HIRDETÉS
HIRDETÉS