IWF: a McLaren-nyomozás szerint Aján Tamás 10.4 millió dollárral nem tud elszámolni

N. P., SZ. G.N. P., SZ. G.
Vágólapra másolva!
2020.06.04. 18:49
null
Súlyos állítások szerepelnek a jelentésben Aján Tamásról (Fotó: iwf.net)
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget 20 éven át irányító Aján Tamással kapcsolatban súlyos szabályszegéseket állapított meg a Richard McLaren vezette vizsgálat – Aján neve 229 alkalommal szerepel a dokumentációban.

Az orosz doppingbotrány felgöngyölítésében kulcsszerepet játszó kanadai ügyvédet, Richard McLarent kérte fel a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöksége, hogy vizsgálja ki a szervezet egykori elnöke, Aján Tamás ellen felhozott vádakat. A magyar sportvezetőről a német ARD televízió Titkos dopping – a súlyemelők ura címmel vetített dokumentumfilmet január 5-én, amelyben bizonyítékok sora mutatott arra, hogy a szövetség korrupt módon, titkos számlákat vezetve működött, és mindent megtett azért, hogy eltussolja a doppingeseteket.

AJÁN TAMÁS-IDÉZETEK
2017. május – miután ötödször is elnökké választották: „Szerencsére a rám szavazók tudtak szelektálni, tisztában voltak vele, mi a hazugság, és mi nem. A fejlődés programját képviseltem és képviselem, nagyon sok új dolgot szeretnék megvalósítani, amihez megvan a szakmai, az etikai és a pénzügyi háttér is.”
2020. január – miután bemutatták az ARD dokumentumfilmjét: „Az én életemet, ötvenéves munkámat ez a film totálisan tönkretette. Ahogy beállítottak ebben az rettenetes. A súlyemelés jövőjében bízok, de személy szerint óriási ütés volt.”
2020. január – miután a vizsgálat idejére átadta az elnöki jogköröket: „Mivel tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy az engem és a súlyemelést ért vádak teljességgel megalapozatlanok, örülök a bizottság felállításának, és biztos vagyok benne, hogy ők is erre a következtetésre fognak jutni. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy külső, a belső politikától független szakértők csatlakoznak ehhez a munkához”
2020. április – néhány órával lemondása előtt: „Én nem akarok semmiféle pereskedést és harcot, a súlyemelésért és a sportág tisztaságáért dolgoztam és dolgozom, más kérdés, hogy egyes országok ebben akadályt jelentettek. Amit most mondok, először önnel osztom meg a sajtóban: kész vagyok csendben visszavonulni”

A filmben többek között szó esik arról, hogy az Aján vezette IWF titkos bankszámlákkal rendelkezett és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott 23 millió dolláros támogatásból 8 millióval nem tud elszámolni. Az egyik vád szerint a szervezet több éven át tussolt el doppingvétségeket és vesztegetett meg doppingellenőröket, miközben a vizsgálatok 77 százalékát a szintén gyanúba kevert Magyar Antidopping Csoport végezte.

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget 20 esztendőn keresztül irányító Ajánt január 22-én függesztették fel, aki márciusban a Nemzetközi Olimpia Bizottságnál betöltött tiszteletbeli tagságáról, majd áprilisban az IWF elnöki posztjáról is lemondott, azóta az ügyeket a női alelnök, Ursula Papandrea viszi.

Richard McLaren csütörtökön Torontóból, videokonferencia keretében ismertette a 122 oldalas vizsgálat eredményét, amelynek dokumentációjában Aján Tamás neve 229 (!) alkalommal szerepel:

– Aján autokratikus vezetése során a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöksége kollektíven feleslegessé vált, miután a magyar elnök különböző módszerekkel kisajátította magának a szervezetet

– Aján teljhatalmat élvezett az IWF pénzügyei felett, a szervezet legfőbb bevételi forrásait a doppingvétségekért befizetett büntetések tették ki, amelyeket a magyar elnök személyesen, illetve banki átutalással gyűjtött be a nemzetközi versenyeket és a tisztújító kongresszusokat megelőzően

– A vizsgálat során nem sikerült bizonyítani, hogy a felvett pénzösszegek mekkora részét költötte el a magyar elnök legálisan, a nyomozás viszont megállapította, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség 10.4 millió dollárral nem tud elszámolni

– A súlyemelést beárnyékolja a teljesítménynövelő-szerek használata, a sportág története során eddig több mint 600 súlyemelőről derült ki, hogy doppingolt – maga a doppingolás ténye ugyan nem róható fel Ajánnak, az azonban igen, hogy számos esetben manipulálta a vizsgálatok eredményét

– A nyomozás 40 olyan eltussolt doppingvétséget talált, amelyek nem kerültek megfelelő kivizsgálásra – a korábbi arany- és ezüstérmes sportolók mintáját ezért továbbküldték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA)

– A Magyar Antidopping Csoportot felmentette a doppingesetek eltussolásának és manipulálásának gyanúja alól, és megjegyezte, a Kalló Barbara által vezetett doppingellenőri csapat nem követett el semmilyen vétséget, és végig a WADA szabályai szerint járt el

– Az IWF pénzügyeit rendezetlennek találták: a bevételek és a kiadások nem egyeznek, ami leginkább annak tulajdonítható, hogy Aján Tamás bizonyíthatóan titkos bankszámlával rendelkezett

– Két jelöltről is kiderült, hogy pénzért bevásárolta magát az IWF elnökségébe.

A vizsgálat során a McLaren vezette nyomozócsoport hazánkba utazott, és március 3. és 6. között több tanút is meghallgatott a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség budapesti központjában.

KRONOLÓGIA

Január 5. Levetítik az ARD oknyomozó dokumentumfilmjét, amelyben a pénzügyek átláthatatlan kezelésével, korrupcióval, a doppingolás fedezésével, a doppingminták manipulálásával vádolták meg a nemzetközi szövetséget (IWF) és annak elnökét, Aján Tamást

Január 22. Az IWF dohai kongresszusán független vizsgálat indításáról döntenek, ügyvivő elnöknek választják az amerikai Ursula Papandreát. A vizsgálat idejére a jogköreit (részben) átadó Aján Tamás hátralép, gyakorlatilag felfüggesztik elnöki tevékenységét

Január 31. A többek között az államilag támogatott oroszországi doppingolást is leleplező Richard McLarent bízzák meg a vádak megalapozottságának felderítésével

Március 3. Aján Tamás lemond tiszteletbeli NOB-tagságáról

Március 26. Április 22-ről június 19-re módosítják a vizsgálat határidejét

Április 11. Kiszivárog, hogy Papandrea levélben javasolja Aján kizárását az elnökségből

Április 15. Aján Tamás lemond elnöki posztjáról

Június 1. McLaren bejelenti, hogy június 4-én számol be az általa vezetett független vizsgálat eredményéről

AJÁN TAMÁS CÁFOLATA
A magyar sportdiplomata az MTI-nek eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok.„Egész életemben betartottam a törvényeket, a sport írott és íratlan szabályait, szokásait. Az IWF alapszabályának előírásai szerint minden szükséges döntést a nemzetközi szövetség elnöksége hozott meg. Az elnökség hagyta jóvá az éves költségvetést, a svájci auditorok által készített független könyvvizsgálói jelentést – mely tanúsítja a pénzügyek jogszerű kezelését – a közgyűlés fogadta el. Az ellenem felhozott vádak alaptalanok” – fogalmazott az egykori elnök.
Aján Tamás leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel, „azonban sajnálatos módon kérésem ellenére sem bocsátották rendelkezésemre azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhattam volna állításaikat és anélkül publikálták a jelentést, hogy a tisztázás lehetőségét megadták volna számomra” – írta.
„Mivel nem kaptam meg a jelentést előzetesen, ezzel kapcsolatban részletesen csak annak áttanulmányozása után kívánok állást foglalni. Mintegy fél évszázada egész szakmai pályafutásomat a sport, a magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalom, a súlyemelés és a doppingellenes küzdelem szolgálatában töltöttem. Jelenleg is a sport érdekében tevékenykedem a Magyar Olimpiai Akadémia elnökeként. Ezen fáradozásomat a jövőben is folytatni kívánom. Továbbra is szoros kapcsolatot szeretnék ápolni a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel és a súlyemelőcsaláddal” – áll Aján Tamás közleményében. (MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik