Ifjúsági olimpia: kialudt a láng Nankingban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.28. 18:29
null
Befejeződött a második ifjúsági olimpia (Fotó: Reuters)
A csütörtök délutáni záróünnepséggel hivatalosan is befejeződött a második ifjúsági olimpia Nankingban.  

 

A mob.hu beszámolója szerint az ünnepség a zászlós felvonulással kezdődött – a magyar trikolórt a hagyományoknak megfelelően legeredményesebb versenyzőnk, Szilágyi Liliána úszó vitte, aki 100 és 200 méter pillangón diadalmaskodott.

Ezt követően beszédet mondott Nanking 2014 szervezőbizottságának elnöke, Li Hszue-jong, aki megköszönte valamennyi résztvevőnek, hogy közreműködött a játékok sikeres lebonyolításában.

Utána Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere lépett a mikrofonhoz, és elmondta, ennél kiválóbban nem is lehetett volna megrendezni az ifjúsági olimpiát.

„Ti vagytok a jövő, az olimpiai mozgalom fényes jövője” – szólította meg a YOG-on szerepelt fiatal sportolókat, miután kínaiul köszöntötte a jelenlévőket.

„Az ifjúsági olimpia elérte célját, nagyszerű sporteseményt láttunk amellett, hogy reményeim szerint rengeteg barátság is köttetett. Mi mindannyian otthon éreztük magunkat Nankingban, amiért óriási köszönet illeti a szervezőket, illetve az önkénteseket, akik nélkül elképzelhetetlen lett volna a játékok” – hívta fel rá a figyelmet a német sportdiplomata.

Thomas Bach továbbá hangsúlyozta: a kínai kormány és a kínai emberek minden tőlük telhetőt elkövettek azért, hogy mindenki kellemes élményekkel induljon haza Kínából, és ő személy szerint is kellemes benyomásokat szerzett.

A sportdiplomata kiemelte, a szervezők azt sem tévesztették szem elől, hogy fenntartható játékokat rendezzenek, ami példamutató a jövőre nézve.

A beszédek után Nanking polgármestere átadta az olimpiai zászlót Thomas Bachnak, aki kifejezte reményét, hogy a következő házigazda, Buenos Aires is hasonlóan színvonalas ifi olimpiának ad otthont 2018-ban, majd felvonták az argentin zászlót a nankingi Olimpiai Stadionban.

Ezt követően kezdetüket vették a színpompás bemutatók, és akárcsak a megnyitón, előkerültek az okostelefonok, hogy a résztvevők azokon örökítsék meg az emlékezetes pillanatokat.

Az ifjúsági olimpiát Kína elnöke, Hszi Csin-ping nyitotta meg, míg az ország miniszterelnöke, Li Ko-csiang zárta le azt.

A YOG-on mintegy 3600 versenyző vett részt, és 28 sportágban mérték össze a tudásukat. Összesen 222 éremkollekció talált gazdára az elmúlt szűk két hétben.

Magyarországot összesen 16 sportág 57 versenyzője képviselte Nankingban, és 13 sportágban szereztünk pontot. Huszonhárom sportolónk nyert érmet, további tizenöten a 4-6., azaz pontszerző helyen zártak.

Hazánk hat arany-, hat ezüst- és tizenegy bronzéremmel zárt az éremtáblázaton (a vegyescsapatok eredményeit beleszámolva 7-9-12-vel), amivel összesítésben a nyolcadik helyen végeztünk, ugyanúgy, mint négy éve Szingapúrban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik