Gyorskorcsolya: nyolc autót kaptak a készülő magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 16:37
Nyolc autót vehettek át a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók, akik a jövő héten kezdődő rotterdami világbajnokságra készülnek.

„Néhány éve még csak reménykedtünk benne, de ma már sok esetben a világ nézi a mi hátunkat” – jelentette ki a hétfői ünnepélyes átadáson Kósa Lajos, a magyar sportági szövetség (MOKSZ) elnöke. Papp Zoltán, a SEAT márkaigazgatója arról beszélt, hogy három-négy éve kezdődött ez az együttműködés, továbbá abbéli reményét fejezte ki, hogy a mostani lépéssel segítik megteremteni azt a hátteret, ami elengedhetetlen a kiváló eredményekhez.

„Ez a megállapodás illik a szponzorációs stratégiánkba” – mondta Papp Zoltán, aki hozzátette, jól szoktak választani, példaként Kovács Katalin korábbi kajakozót és Cseh László úszót említette.

Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója elárulta, decemberben még csak öt autó használatba vételéről volt szó, de a jól sikerült januári Európa-bajnokságnak köszönhetően végül nyolc szerepel a támogatói szerződésben.

Liu Shaolin Sándor, aki 500 méteren címvédőként készül a vb-re, úgy nyilatkozott, hogy ezen a szinten már minden apróságnak jelentősége van, az új autónak köszönhetően például több idő juthat majd az edzések közötti pihenésre.

A szponzorációnak köszönhetően Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba vehette át a kulcsokat, közülük Jászapátinak és Liu Shaoangnak még nincs jogosítványa, ők a szezont követően szeretnék megszerezni a vezetői engedélyt.

A magyar csapat jövő hétfőn utazik Hollandiába, ahol pénteken kezdődik a szezont lezáró világbajnokság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik