Gyász: gyertyagyújtás Tóth Bendegúz emlékére – galéria

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.06.05. 12:28
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pénteken délelőtt a Körcsarnok előtt gyertyagyújtást szervezett a csütörtökön edzés közben elhunyt válogatott versenyző, az U23-as Eb-ezüstérmes, kétszeres egyetemi vb-második Tóth Bendegúz emlékére – tájékoztatott hírlevelében az MBSZ.
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Az MBSZ vezetését Németh Szilárd elnök, Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Bácsi Péter szakmai igazgató és Farkas Tibor főtitkár képviselte, ott voltak a szövetségi kapitányok (Dvorák László, Ritter Árpád, Sike András), valamint mindhárom szakág válogatottjának tagjai és edzői, valamint az MBSZ apparátusának tagjai. A megemlékezésen Dvorák László szabadfogású szakvezető tartott rövid beszédet, méltatva az ESMTK 22 évesen elhunyt sportolójának szakmai és emberi értékeit.

A résztvevők maguk és az egész magyar birkózócsalád nevében gyertyát helyeztek el a Körcsarnok bejáratánál kialakított emlékhelyen. A versenyzők ezután a válogatott mellett dolgozó pszichológus segítségével megkezdték a lelki trauma feldolgozását. Tóth Bendegúzt az MBSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
17 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35