Gyász: elhunyt Gedővári Imre olimpiai bajnok vívó

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 18:03
null
Gedővári versenyzői pályafutását olimpiai aranyéremmel zárta 37 évesen (Fotó: mob.hu)
Hosszan tartó súlyos betegségben csütörtökön elhunyt Gedővári Imre (62), olimpiai bajnok vívó. Gedővári az 1988-as, szöuli olimpián győztes kardcsapat rutinos tagja volt, aki már az 1975-ös, budapesti vb-n ezüstérmes lett csapatban. Az 1980-as, moszkvai olimpián egyéniben és csapatban is bronzérmet szerzett.

Gedővári olimpiai aranyérmes volt csapatban az 1988-as szöuli olimpián, emellett az 1980-as moszkvai ötkarikás játékokon nyert még két bronzérmet is – egyéniben és csapatban.

Világbajnokságon háromszor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára: Hamburgban 1978-ban, Clermont-Ferrandban 1981-ben és Rómában 1982-ben egyformán a válogatottal ért fel a csúcsra.

Egyéniben világbajnoki ezüstöt és bronzot szerzett, előbbit 1981-ben, utóbbit 1982-ben, emellett csapatban kétszer volt ezüst-, és háromszor bronzérmes vb-ken.

Európa-bajnokságon egyéniben is győzött, 1981-ben Foggiában bizonyult a legjobbnak.

A nyúlánk, vékonydongájú, kiváló ütemérzékű balkezes kardozó legemlékezetesebb asszója minden bizonnyal az 1988-as olimpia csapatversenyének utolsó párharca volt. A szovjetek Szöulban már 8–4-re vezettek, a magyarok 8–7-re felzárkóztak, ekkor Gedővári Alsannal vívott és saját asszóján belül 1–4-ről egyenlített, majd 5–5 után bevitte a döntő találatot, és 6–5-re nyert. Így a 8–8-as végeredmény jobb találataránnyal aranyat ért.

Az Újpesti Dózsa és a Vasas SC vívójaként tízszer nyert magyar bajnokságot.

Gedővári Imre kora kiemelkedő kardvívója volt, mégsem sikerült egyéniben olimpián vagy világbajnokságon győznie, emiatt azonban – amint azt az MTI-nek a 60. születésnapja előtt mondta – nem volt benne hiányérzet.

"Amikor abbahagytam, azért tettem, mert már untam a sok utazást, bár fizikailag még bírtam volna a vívást. Ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnám!" – mondta akkor.

Őt választották meg az év hazai vívójának 1978-ban és 1984-ben. 1989 januárjától 1991 nyaráig a Magyar Vívószövetség főtitkára, 1991 februárjától 1996 decemberéig az UTE elnöke volt.

A jogi végzettségű Gedővári ezután eltávolodott a sporttól, Gárdonyban rendezte be az életét, és a jogi szakmában dolgozott.

Gedővári Imrét a Magyar Vívószövetség saját halottjának tekinti.

A SZÖULI OLIMPIA GYŐZTES TALÁLATA

GEDŐVÁRI IMRE – NÉVJEGY
olimpiai bajnok (csapat: 1988)
kétszeres olimpiai 3. helyezett (egyéni: 1980; csapat: 1980)
olimpiai 4. helyezett (csapat: 1976)
háromszoros világbajnok (csapat: 1978, 1981, 1982)
háromszoros világbajnoki 2. helyezett (egyéni: 1981; csapat: 1975, 1983)
háromszoros világbajnoki 3. helyezett (egyéni: 1982; csapat: 1977, 1985)
Európa-bajnok (egyéni: 1981)
négyszeres világkupagyőztes (egyéni: 1980, 1981, 1982, 1984)
Universiade-győztes (egyéni: 1979)
kétszeres Universiade-2. (csapat: 1977, 1979)
Universiade-3. (csapat: 1973)
tízszeres magyar bajnok (egyéni: 1980–1984, 1987, 1988; csapat: 1976, 1979, 1985)
klubjai: 1964–1986: Újpest, 1986–1988: Vasas
(forrás: wikipedia.org)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik