Gyász: 85 éves korában elhunyt a „súlyemelőpápa”

2017.03.25. 14:57
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Ivan Abadzsiev, a „súlyemelőpápának” is nevezett bolgár edző.



A klasszis versenyzők sorát kinevelő világhírű szakember halálhírét szombaton jelentették be Szófiában.

A sportág prominens alakjának tanítványai tíz olimpiai, 57 világ- és 64 Európa-bajnoki címet érdemeltek ki 1968 és 2000 között. Versenyzőként ő szerezte Bulgária első vb-érmét, egy ezüstöt, 1957-ben Teheránban, a 67.5 kilogrammos kategóriában.

Hazájában az évszázad legjobb edzőjének választották meg.

Szakvezetőként dolgozott Törökországban, egy ideig, a 90-es évek elején a magyar válogatott felkészítését is irányította, és dolgozott az Egyesült Államokban is.

Nevéhez nem csak sikerek fűződtek: 1988-ban leváltották a bolgár válogatott vezetőedzői posztjáról, miután az az évi szöuli olimpián két bolgár emelő is megbukott, és doppingolás miatt vissza kellett adniuk az aranyérmet.

Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
18 perce

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
37 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
16 órája

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
20 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21