Golf: Woods 15 év után kiszorult a világ legjobb 50 játékosa közül

Vágólapra másolva!
2011.10.03. 13:49
A tengerentúlon megkezdődött a Fall Series, St. Andrewsban taroltak az északírek, Párizsban dobogón végzett az első tatai győztes – összefoglaló a profi golfozók hét végi versenyeiről. S még valami: Tiger Woods 15 év után kiszorult a világranglista első 50 helyezettje közül.

Tiger Woods magánélete 2009 őszén vakvágányra futott, és az időközben elvált egykori világelső azóta képtelen visszanyerni formáját. Újabb tornagyőzelem nem került az amerikai golfcsillag neve mellé, ráadásul sérülések is hátráltatták, edzőt is cserélt – egy szó, mint száz, 1996 októbere óta először kiszorult a világranglista első 50 helyezettje közül.

Ennek is következménye, hogy a hétfő óta immár csak a világ 51. legjobbjának számító Woods a mielőbbi formába lendülés érdekében – életében először – rajthoz áll a tengerentúli körverseny hagyományos levezető őszi sorozata, a Fall Series egyik viadalán, a héten esedékes kaliforniai Frys.com Openen.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY. Az említett Fall Series az idén az amerikai Kevin Na karrierjének első PGA-győzelmével kezdődött meg. A dél-koreai származású golfozó a hét végi torna befejező napjának 15–17. szakaszán ütött három birdie-vel húzott el Nick Watneytól – különösen a 17-esen 13 méterről a lyukba ütött labdája volt látványos –, és végül tornarekorddal nyert.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
JUSTIN TIMBERLAKE SHRINERS HOSPITALS FOR CHILDREN OPEN, LAS VEGAS
(TPC Summerlin). A pálya: 6605 méter, 71 par. A pénzdíj: 4.4 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Kevin Na (amerikai) 261 ütés (67, 63, 66, 65)
2. Nick Watney (amerikai) 263 (65, 67, 64, 67)
3. Tommy Gainey (amerikai) 266 (67, 67, 64, 68)
Paul Goydos (amerikai)266 (66, 66, 66, 68)

 

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. Ugyancsak az utolsó négy szakaszon elkönyvelt három birdie hozta meg a győzelmet az északír Michael Hoeynak a golf hazájának tekintett St. Andrewsban. Hoey óriási csatát vívott honfitársával, az idei US Opent megnyerő Rory McIlroyjal – arról pedig Graeme McDowell gondoskodott, hogy az EPGA története során először északír hármas befutót ünnepeljenek.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY
ALFRED DUNHILL LINKS CHAMPIONSHIP, CARNOUSTIE AND KINGSBARNS
A pályák: 6777 méter, 72 par; 6539 méter, 72 par; 6655 méter, 72 par. A pénzdíj: 3.5 millió euró
AZ ÉLCSOPORT
1. Michael Hoey (északír) 266 ütés (66, 66, 66, 68)
2. Rory McIlroy (északír) 268 (70, 67, 66, 65)
3. Graeme McDowell (északír) 270 (67, 67, 67, 69)
George Murray (skót) 270 (70, 66, 67, 67)

 

EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY. A 24 éves Felicity Johnson a második győzelmét könyvelte el az európai női körversenyen (LET). A második helyezett Diana Lunát egy éve egy másik Johnson, Trish győzte le ugyanitt a rájátszásban, szintén egy szakasz után. A magyar golfbarátok számára minden bizonnyal ismerős a harmadik helyezett neve: a finn Minea Blomqvist volt az első, ily módon történelmi tatai LET-viadal győztese 2004-ben.

LET-KÖRVERSENY (NŐK)
LACOSTE LADIES OPEN DE FRANCE, BAILLET-EN-FRANCE (Paris International Golf Club)
A pálya: 5617 méter, 72 par. A pénzdíj: 250 000 euró
AZ ÉLCSOPORT
1. Felicity Johnson (angol) 274 ütés (68, 70, 69, 67) – rájátszás után
2. Diana Luna (olasz) 274 (69, 68, 67, 70)
3. Minea Blomqvist (finn) 275 (68, 69, 71, 67)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik