Golf, British Open: diadal húszévnyi várakozás és egy haláleset után

Vágólapra másolva!
2011.07.17. 19:43
null
Darren Clarke végig rendkívül jól összpontosított (Fotó: Action Images)
Címkék
Darren Clarke növelte előnyét az utolsó napon, és végül háromütésnyi előnnyel megnyerte a férfi golfozók idei harmadik kiemelt (major) versenyét, a vasárnap véget érő sandwichi Brit nemzetközi bajnokságot.

Alig egy év leforgása alatt Clarke a harmadik északír golfozó, aki kiemelt tornát nyer meg; a tavalyi US Open után Graeme McDowell, az ideit követően Rory McIlroy ünnepelhetett.

Clarke együtésnyi előnnyel kezdte az utolsó napot, a második szakaszon elért birdie-vel növelte előnyét, ám hamarosan társat kapott az első helyen.

A  győztes és a fődíj
A győztes és a fődíj

Phil Mickelson, az egyik legtapasztaltabb amerikai kihívó az első hat szakaszon három birdie-t ütött – mindannyiszor az elvártnál eggyel kevesebb ütéssel juttatta a labdát a lyukba –, a hetediken eagle-t ért el (az elvártnál kettővel kevesebb ütés), amivel utolérte vetélytársát.

Mickelson a 10. szakaszon újabb birdie-t ütött, ám a folytatásra kifulladt, négy bogey következett (négy lyukon is kénytelen volt elkönyvelni egy-egy be nem kalkulált ütést), így hirtelen egy másik amerikai, Clarke játszópartnere, Dustin Johnson lépett elő első számú üldözővé.

A 14. szakaszon azonban az ő sorsa is megpecsételődött egy dupla bogeyval, így Clarke még úgy is az élen maradt, hogy az utolsó két lyuknál ő is hibázott (két bogey).

A 42 éves Clarke egykoron az európai golf legjobbjai közé tartozott, ám kiemelt tornát sohasem nyert, és különösen felesége 2006-os halála óta teljesített hullámzóan teljesített.

Bár az idén nyert egy európai versenyt, a British Openre az esélytelenek nyugalmával készülhetett – végül nemcsak a 900 ezer fontos főnyereménnyel, hanem az élete első kiemelt (major) győzelméért beígért szponzori bónusszal (kétmillió font) is gazdagabb lett.

ELŐZMÉNYEK
1. NAP: Holtverseny 1.
2. NAP: Holtverseny 2.
3. NAP: Clarke élre áll

Hogy az északír játékos milyen sokáig várt erre a győzelemre, annak érzékeltetésre egy statisztikai érdekesség: 20 rajthoz állás szükségeltetett neki a Claret Jug elhódításához – miközben a British Open eddigi legtovább várakozó győztese Nick Price volt, aki 1994-es diadalakor 15. alkalommal vett részt a British Openen.

„Úgy gondolom, az ünneplés igen hosszú lesz... és nagyon élvezetes. Nem kevés Guinness kerül ma abba a trófeába" – mondta Clarke, akinek győzelméhez gyors twitter üzenetben a korábbi világelső, jelenleg sérült Tiger Woods is gratulált: „Nagyon örülök Darren Clarke sikerének, nagyon megérdemelt győzelem ez!"

140. BRITISH OPEN

SANDWICH (Royal St. George's GC)

A pálya: 6587 méter, 70 par. A pénzdíj: 5 millió font

AZ ÉLCSOPORT
1. Darren Clarke (északír) 275 ütés (68, 68, 69, 70)
2. Phil Mickelson (amerikai) 278 (70, 69, 71, 68)
Dustin Johnson (amerikai) 278 (70, 68, 68, 72)
TOVÁBBI ÉRDEKES EREDMÉNYEK
4. Thomas Björn (dán)279 (65, 72, 71, 71)
5. Rickie Fowler (amerikai)280 (70, 70, 68, 72)
9. Sergio García (spanyol)282 (70, 70, 74, 68)
12. Steve Stricker (amerikai)283 (69, 71, 72, 71)
Martin Kaymer (német)283 (68, 69, 70, 73)
Lucas Glover (amerikai)283 (66, 70, 73, 74)
16. Charl Schwartzel (dél-afrikai)285 (71, 67, 75, 72)
25. Rory McIlroy (északír)287 (71, 69, 74, 73)
Miguel Ángel Jiménez (spanyol)287 (66, 71, 72, 78)
Tom Lewis (angol)289 (65, 74, 76, 74)
54. Louis Oosthuizen (dél-afrikai)293 (72, 70, 74, 77)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik