Golf: a világelső pompás győzelemmel melegített az év versenyére

Vágólapra másolva!
2011.07.11. 10:29
Címkék
A világelső Luke Donald utolsó napi remek játékával könnyed győzelmet aratott a hét végén Skóciában, így meglehetősen jó főpróbát tartott a profi golfozók idei harmadik kiemelt (major) versenyére, a csütörtökön kezdődő Brit nemzetközi bajnokságra. A tengerentúlon Steve Stricker meglehetősen furcsa, de a maga nemében történelmi diadalt aratott, a hölgyeknél dél-koreai győzelem született az év harmadik kiemelt (major) versenyén, a US Openen.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. Luke Donald együtésnyi hátrányban kezdte az esőzés miatt egy fordulóval rövidebb Skót nemzetközi bajnokság utolsó napját, ám nagyszerű, kilenc birdie-vel díszített, bogeymentes vasárnapi teljesítménnyel magabiztos győzelmet aratott. EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. Luke Donald együtésnyi hátrányban kezdte az esőzés miatt egy fordulóval rövidebb Skót nemzetközi bajnokság utolsó napját, ám nagyszerű, kilenc birdie-vel díszített, bogeymentes vasárnapi teljesítménnyel magabiztos győzelmet aratott.

A nyolcadik profi tornagyőzelménél tartó Donald először nyert tornát azóta, hogy májusban átvette a vezetést a világranglistán. Még sohasem fordult elő, hogy a skóciai verseny győztese egy héttel később megnyerte volna a Brit nemzetközi bajnokságot, ám Donald bízik benne, hogy jó formája révén ő lesz az úttörő.

Az év csütörtökön, Sandwichben kezdődő harmadik kiemelt (major) versenyére a golf elit több tagja is Invernessben hangolt: például az amerikai Matt Kuchar (203 ütés) és Phil Mickelson (209), valamint a világranglista-második angol Lee Westwood (204) és az északír Graeme McDowell (207).

Lemarad viszont a brit bajnokságról Colin Montgomerie: az európai golf nagy öregje hiába versenyzett hazai földön, csupán 31. lett Invernessben, így a kvalifikáció utolsó esélyét is elszalasztotta – 1989 óta először rendezik meg nélküle az év legnagyobb európai versenyét.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY
BARCLAYS SCOTTISH OPEN, INVERNESS (Castle Stuart Golf Links)
A pálya: 6446 méter, 72 par. A pénzdíj: 3.33 millió euró
AZ ÉLCSOPORT
1. Luke Donald (angol) 197 ütés (67, 67, 63)
2. Fredrik Anderson Hed (svéd) 201 (73, 66, 62)
3. Martin Wiegele (osztrák) 202 (69, 68, 65)
Lorenzo Gagli (olasz) 202 (68, 68, 66)
Mark Tullo (chilei) 202 (65, 71, 66)
George Coetzee (dél-afrikai) 202 (66, 69, 67)
Ángel Cabrera (argentin) 202 (71, 64, 67)
Nicolas Colsaerts (belga) 202 (69, 66, 67)
Scott Jamieson (skót) 202 (67, 66, 69)

 

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY. A II. világháború óta Steve Stricker a 10. golfozó, akinek sikerül egymás után háromszor megnyerni ugyanazt a tornát – na de mire összejött az a triplázás…

Az amerikai golfozó kilenc szakasszal a vége előtt fölényesen, öt ütéssel vezetett a silvisi versenyen, ám lélektanilag gödörbe, fizikailag többször is bunkerbe került, így két lyukkal a vége előtt már kétütésnyi hátrányban volt. Szerencséjére azonban fő vetélytársa, a remek birdie-sorozattal az élre ugró Kyle Stanley is elbizonytalanodott a végére.

Strickernek az utolsó szakaszon birdie kellett a győzelemhez: ehhez előbb egy bunkerből kellett kiütnie a labdát, majd mintegy nyolc méterről a lyukba találnia – mindez sikerült neki. Idei második tornagyőzelme révén szűk társaságba csöppent: Tiger Woods, Ernie Els, Vijay Singh és Phil Mickelson után ő az ötödik golfozó, akinek 2000 óta három egymást követő esztendőben is sikerült egynél több tornagyőzelmet aratni a US PGA Touron.

A 23 éves Stanley vigaszdíja: kvalifikálta magát a Brit nemzetközi bajnokságra.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
JOHN DEERE CLASSIC, SILVIS (TPC Deere Run)
A pálya: 6636 méter, 71 par. A pénzdíj: 4.5 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Steve Stricker (amerikai) 262 ütés (66, 64, 63, 69)
2. Kyle Stanley (amerikai) 263 (65, 67, 65, 66)
3. Matt McQuillan (kanadai) 267 (64, 69, 70, 64)
Zach Johnson (amerikai) 267 (66, 69, 67, 65)

AMERIKAI NŐI KÖRVERSENY. A két dél-koreai golfozó rájátszásából a háromszakaszos szétlövésben két birdie-t ütő Rju Szo Jon került ki győztesen, így ő nyerte meg a hölgyek idei harmadik kiemelt (major) versenyét, a US Opent.

A 21 éves Rju pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét aratta. Ő lett a nagy presztízsű torna történetének ötödik dél-koreai győztese, egyben a harmadik legfiatalabb bajnoka.

A világelső tajvani Cseng Ja-ni 290 ütéssel holtversenyben a 15. helyen végzett az esők miatt ötnaposra nyúló Colorado Springs-i versenyen.

LPGA-KÖRVERSENY (NŐK)
U.S. WOMEN'S OPEN, COLORADO SPRINGS (The Broadmoor, East Course)
A pálya: 6443 méter, 71 par. A pénzdíj: 3.25 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Rju Szo Jon (dél-koreai) 281 ütés (74, 69, 69, 69) – rájátszás után
2. Szeo Hi Kjung (dél-koreai) 281 (72, 73, 68, 68)
3. Cristie Kerr (amerikai) 283 (71, 72, 69, 71)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik