Golf: a brutális időjárást is legyőzte a korábbi világelső

Vágólapra másolva!
2012.09.17. 10:18
Címkék
A profi golfozók hét végi európai férfiversenyén spanyol győzelem született, míg a hölgyek idei utolsó kiemelt (major) tornáján ázsiai bajnokot ünnepeltek.
A KÉT LEGFONTOSABB NŐI GOLFKÖRVERSENY 2012-ES GYŐZTESEI, PROGRAMJA
AMERIKAI KÖRVERSENY (LPGA TOUR)
EURÓPAI KÖRVERSENY (LET)
A KÉT LEGFONTOSABB NŐI GOLFKÖRVERSENY 2012-ES GYŐZTESEI, PROGRAMJA
AMERIKAI KÖRVERSENY (LPGA TOUR)
EURÓPAI KÖRVERSENY (LET)

AMERIKAI ÉS EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY. A dél-koreai Sin Dzsi Jai elképesztően fölényes győzelmét hozta a hölgyek idei utolsó kiemelt (major) viadala, a két nagy körverseny rendezésében zajló Brit nemzetközi bajnokság. Mind a négy napon erős széllökések nehezítették a golfozók dolgát – hírügynökségi beszámolók szerint golfszempontból „brutális" volt az időjárás Liverpool térségében, volt, hogy fel is kellett függeszteni a játékot –, ennek következtében csupán egyetlen játékos, a korábbi világelső Sin Dzsi Jai végzett az elvárt ütésszám alatt – de ő aztán jócskán: kilenccel kevesebbet ütött a pálya par értékénél.

Sin diadala még látványosabbá tette a női golfra jellemző ázsiai fölényt: rajta kívül két honfitársa, Ju Szun Jung és Csoj Na Jon, valamint a kínai Feng San-san tudott kiemelt versenyt nyerni 2012-ben. Érdekesség, hogy a tajvani világelsőnek, a British Openen 20 ütéssel lemaradva a 26. helyen végző Cseng Ja-ninak egyetlen major diadal sem jött össze az idén.

AMERIKAI ÉS EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY
RICOH'S BRITISH OPEN, HOYLAKE (Royal Liverpool Golf Club)
A pénzdíj: 2.75 millió dollár. A pálya hossza: 6090 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Sin Dzsi Jai (dél-koreai)
279 ütés (71, 64, 71, 73)
2. Pak In Bi (dél-koreai)
288 (72, 68, 72, 76)
3. Paula Creamer (amerikai)
289 (73, 72, 72, 72)

 

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. A tengerentúlon az elmúlt hétvégén nem rendeztek versenyt – az érdekeltek a csütörtökön kezdődő, a tízmillió dolláros idei bónusz pénzdíjról döntő Tour Championshipre készülnek –, az öreg kontinensen azonban igen: a torinói viadalon a spanyol Gonzalo Fernández-Castano a pályafutása hatodik európai PGA-diadalát ünnepelte.

A hónap végi Ryder-kupára készülő európai válogatott három tagja számára főpróbával ért fel a verseny, és a Martin Kaymer (270), Nicolas Colsaerts (270), Francesco Molinari (278) trió tagjai nem is panaszkodhattak – az első kettő az élboly közvetlen közelében zárt. Sőt a szövetségi kapitány, a spanyol José María Olazábal (281) is ment egy jó kört, vasárnapi eredménye (65) csupán egy ütéssel volt rosszabb a torna győztesének teljesítményénél.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY
ITALIAN OPEN, TORINO (Royal Park I Roveri)
A pénzdíj: 1.5 millió euró. A pálya hossza: 6660 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Gonzalo Frenandez-Castano (spanyol)
264 ütés (68, 65, 67, 64)
2. Garth Mulroy (dél-afrikai)
266 (66, 67, 66, 67)
3. Grégory Boudry (francia)
268 (69, 64, 70, 65)
Matteo Manassero (olasz)
268 (69, 69, 65, 65)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik