Futás: riói olimpikon nyerte a Generali Night Run Budapest versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 08:52
null
A versenyen több mint 4500-an indultak (Fotó: Mónus Márton/MTI)
A riói olimpikon Csere Gáspár nyerte meg szombat éjjel a Generali Night Run Budapest futóverseny félmaratoni távját.

 

A szervezők tájékoztatása szerint a 28 éves hosszútávfutó 1:07:13 órás idővel ért célba a hetedik alkalommal megrendezett viadalon, amelynek központja a Várkert Bazár volt, és az útvonal érintette többek között a pesti rakpartot, áthaladt az Alagúton, és átvezetett a Budai Várnegyeden is.

A versenyen több mint 4500-an indultak, az egyéni indulók 6 vagy 9 kilométeren – fejlámpás és jelmezes bulifutamon is –, illetve félmaratonin vehettek részt, utóbbi távon váltóban is.

Az eseményre 100 orvos és ápoló kapott ingyenes indulási jogot, illetve az idén 150 éves Magyar Tűzoltóság 150 tagja is ott volt a rajtzónában.

A névadó Generali idei sporteseményeinek fókuszában a „The Human Safety Net” nevű kezdeményezés áll, amellyel a koraszülött babáknak és családjaiknak nyújtanak segítséget.

Legfrissebb hírek

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
4 órája

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
2026.01.13. 15:38

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
2026.01.13. 15:32

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
2026.01.12. 12:44

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
2026.01.11. 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30
Ezek is érdekelhetik