CSINTA SAMU 2019.06.08 00:11

Felszáll a pára – Csinta Samu publicisztikája

 

„Menjünk sítáborba, és a fiúk ne veszekedjenek.” A mondatot egy elemi suli folyosóján olvastam, talán mondanom sem kell, hogy egy kislány írta. Tavaly szeptemberben, a tanév első napján igyekeztek megfogalmazni az újdonsült másodikosok, mire számítanak életük következő iskolai esztendejében. Bagolyt formázó, falra tűzött, félig nyitott borítékban várják a papírfecnik, hogy tartalmuk az idei tanévkezdéskor szembesüljön mindazzal, ami valóban meg is történt. Már-már könnybe lábadt szemmel olvasgattam ezeket a palackposta-üzeneteket, úgy tetszik, iskolai emlékeimből lassan minden kellemetlenséget kilúgoz az idő.

Aztán mindjárt más örömforrást is sikerült azonosítanom: szinte valamennyi, jövőnek szánt üzenetben ott szerepelt a közös túrázások, úszó- és sítáborok iránti igény. Meg a végeérhetetlen focizások lázas reménye, ezeket persze többnyire fiúk írták, de nem csak. A mozgás iránti olthatatlan vágy, aminek eltűnéséről olvastam már apokaliptikus sorokat, meg (ál)tudományos értekezést is eleget. Ilyenkor kiálltam az ablakba, elnéztem a szemben lévő iskola sportpályáján a folyamatos csúcsforgalmat, és azt mondtam magamban, talán mégsem érett meg a pusztulásra a világ.

A helyzet persze korántsem ennyire fehér vagy fekete. Kisiskolás korban még őszinte a mozgásigény, nem írják felül mindenféle társadalmi megfelelési kényszerek, amelyeket az évek előrehaladtával aggat ránk a környezetünk, az oktatási rendszer, egyszóval a világ. A játékok sem különülnek el olyan mértékben, a fizikai különbségek sem számottevők, és bár a fiúk számára ők mindig „csak” lányok maradnak, a jól focizókat különleges státus illeti meg. Aztán jövünk mi, felnőttek, „felvilágosítjuk” őket, és kész, minden és végleg el van rontva. A későbbiekben a fiúk fociznak, a lányok kosaraznak, ahol még akad némi átjárás, de már egyre több az olyan mozgásforma, amelyben vagy az egyik vagy a másik nemnek semmi keresnivalója. A közös mozgás öröme lassan már csak az úszás, sízés, kerékpározás világában tobzódik, nem véletlen, hogy a táborokban is ezek az elsődleges és közkedvelt opciók.

„Balesetek” nyilván vannak, persze nem véletlenül. Mindenekelőtt kell hozzá egy olyan társadalom, amely sok, mifelénk még kardinálisnak számító kérdést immár feleslegesnek nyilvánított, felszabadult figyelme és energiája pedig lehetőséget nyújt a távolabb tekintésre. A finnországi oktatási rendszert amúgy is sok tekintetben etalonnak tekinti a világ, az ország nyugati részén, Vaasától – ismerős a név, ugye – nem túl messze, egy Seinäjoki nevű, csaknem 65 ezres városban viszont rátettek még egy lapáttal. A ProSieben német televízió kis riportja Európa legfittebb iskolájának titulálta az ottani intézményt, ahová korábban a statisztikailag legelhízottabb gyerekek jártak. Ez a cseppet sem hízelgő, illetve szívderítő állapot késztette bizonyos reformokra az iskola vezetőit és pedagógusait. Bevezették a hetvenperces tanórákat, amelyeket húszpercenként felállással, és helyben, a tanteremben zajló néhány perces mozgással szakítottak meg.

A dolog itt még alig haladta meg a meleg víz feltalálásának fázisát, ám ötvenperces nagyszünetet is bevezettek, amely alatt az iskola amúgy sem átlagos, több sportág űzésére alkalmassá tett sportinfrastruktúrája maximális kihasználtságnak örvend. Az udvarban egyfajta kalandparkot alakítottak ki, a kihívás érintésközelben, a szünetekben szinte hívogatnak a mászóeszközök, a különböző alakzatú állványok. Csak kevés fiatal képes ellenállni hasonló provokációnak, a versenyszellem génkódolása örök, a sportteljesítmény pedig legtöbb alkalommal lekörözi a klasszikus műveltség legveretesebb latin nyelvű megnyilvánulását is. Nosza neki, a versengés még a sulidivatot is képes volt átalakítani, a tréningruha és edzőcipő egyre inkább tért hódított, a mászólétrák és kúszóalagutak ugyanis nem tűrik a szűk gatyákat és a magas sarkú cipőket. Az egészséges étkezésre is figyelmet fordító program néhány év alatt olyan mértékben sikertörténetté vált, hogy ma fél Finnország iskoláiban hasonló modell szerint igyekeznek „eltorlaszolni” a hájasságba torkolló utakat.

Nem feltétlenül eltolva magunktól az immár a pedagógiatudományon belül is önálló státust – egészségpedagógia, mozgáspedagógia és társai – kivívó trendeket, azért maradjunk a közelben, a realitások és saját kultúránk kínálta közegben. Illetve nyárközelben, ami itt van, még ha eddig nem is sokat látszott az esőfüggöny mögül. Mert az akár a cserkészmozgalomra is visszavezethető iskolai táboroztatási kultúránk finomhangolásokat igen, de teljes lecserélést nem igényel. Szívesen visszacsempészném saját gyermekkorom romantikáját is, amikor a Szent Anna-tó hajnali párájában másztunk elő a sátrakból, futottuk a reggeli tókört, készültünk az újabb nap csodájára. Ránk vártak a parton kialakított, fűrészkorpával felrajzolt futballpálya frissen ácsolt kapui, a teljesen kitisztulni sosem képes víz simogatása, a málnabokrok a hegyoldalban. Nemrég volt, alig negyvenöt éve, könnyen áthidalható távolság, ha mára nem lenne tiltva a táborozás a tóparton, ahol medvecsaládok vizslatják a kukák tartalmát az elrettenthetetlen turisták csőre töltött telefonkamerái előtt.

Táboroztatási kötelezettségekkel küzdő baráti szülők kérdeznek – engem, a mindenhez (is) értő szakembert –, hová fizessék be a csemetét azokra a nyári hetekre, amikor még nincs időkapacitás családi nyaralásra. A nyelv- vagy kézműves táborok népszerűségét és hasznosságát nem vitatva ilyenkor rákérdezek: te milyen táborokra emlékszel vissza leginkább? Tízből legalább nyolcszor a sportos emlékek jönnek elő, bár mi tagadás, tánctudással is lehetett csajozni, de az a nagy hadművelet későbbi eleme. Kezdetben focizni kell, kosarazni, kézilabdázni, bringázni, úszni, túrázni sokat-sokat, este meg lezuhanni a fekhelyre, még ha elalvás előtt fel is sejlik halványan, hogy minden szülői útravaló ellenére aznap este valahogy elmaradt a fogmosás. Na mindegy, majd reggel, húztuk fel ilyenkor fejtetőig a hálózsák cipzárját.

Most, hogy néhány napon belül elnéptelenednek az iskolák, mindennél aktuálisabb a kérdés: mi legyen a nyári vakációval? Sokan igyekeznek választ kínálni, egész szolgáltatói ágazat telepedett a témára. Nincs ezzel baj, ilyen a világ, mi tettük ilyenné, s ha már ilyen, a menekülési útvonalakat is nekünk kell megtalálnunk. Elsősorban az arányokra kellene odafigyelnünk. Mert minden gyereknek joga van legalább egyszer az életben kipróbálni a nem feltétlenül összkomfortos táborozás minden örömét és izzadságszagát. Ahol a mozgás, a sportolás igénye még valahonnan a mélyből jön, a saját magunkra és a másikra való kíváncsiság csalogatja elő. Aztán ha az apuka zsebe engedi, ki lehet próbálni a vitorlázást vagy az ejtőernyőzést is, biztosan nagyon klassz mindkettő, az én életemből azonban kimaradtak, nagy valószínűséggel immár véglegesen. De látatlanban sem adnám egyiket sem annak a fáradtságnak az emlékéért, amelyet a Tordai-hasadékba érkezéskor éreztem egy több mint harminc kilométeres gyalogtúra végén. Amikor már csak néhány falat szalonnára volt erőm, de ezt ne árulják el a finn pilótaprogram apostolainak.

Szóval, kedves gyerekek, írjátok meg a tanító néninek vagy a tanár bácsinak, hogy ti télen sítáborba, a nyáron úszótáborba mennétek – és kirándulni. Persze az sem árt, ha a fiúk kicsit kevesebbet veszekednek. Hiába, ilyenek ők, majd lecsendesednek. Még nem tudjátok, de rajtatok is múlik.

2019.06.18 09:21:37

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2019.06.11 16:37:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Az edzőterem-utálók és az időjárás fanyalgók is leszámolhatnak a kifogásaikkal.

2019.06.08 09:08:41

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

„Minden, a hazai sportinfrastruktúrát gazdagító létesítmény átadása öröm és büszkeség.”

2019.06.07 23:49:54

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Minden gyereknek joga van legalább egyszer az életben kipróbálni a nem feltétlenül összkomfortos táborozás minden örömét és izzadságszagát. Ahol a mozgás, a sportolás igénye valahonnan a mélyből jön.

2019.06.05 21:05:59

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hogy Szabó Szebasztián tehetséges úszó, csak ráadás.