Fallabda: Győr rendezi az ob-t, ismét lesz üvegpálya

Vágólapra másolva!
2019.05.16. 18:31
Címkék
Május 30. és június 2. között Győrben kerül sor a fallabda egyéni országos bajnokságra.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült: a legtöbb meccset a győri teniszcentrum pályáin játsszák, a legfontosabb összecsapások pedig a Széchenyi téren felállítandó üvegpályán zajlanak majd esténként.

Krajcsák Márk, a magyar szövetség elnöke elmondta: az üvegpályás rendezést tavaly kezdték el, és a népszerűsége miatt mindenképpen folytatni szerették volna.

„A Győrben folyó szakmai munka elismeréseként hoztuk a programot a városba, ahol országosan is egyedülálló dinamizmussal fejlődik a sportág. Elnökként színvonalas és sikeres rendezéssel, versenyzőként pedig egy bajnoki címmel lennék elégedett” – idézte a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) közleménye Krajcsákot, aki a magyar fallabdázás meghatározó alakjaként maga is elindul a bajnokságon.

A 35 éves Krajcsák 14-szeres magyar bajnok – tavaly meglepetésre kapott ki Farkas Balázstól Egerben –, szerepelt a Világjátékokon, legjobbjaként pedig a 37. helyen jegyezték a világranglistán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik