Evezős ob: két váci és két győri siker a férfiaknál a harmadik napon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 18:55
null
Két váci és két győri siker a férfiaknál a harmadik napon (Fotó: Czucz Bálint)
A férfiaknál két váci, illetve két győri egység lett aranyérmes az evezősök szegedi országos bajnokságán szombaton.

 

Az ob harmadik napján a felnőtteknél hat A-döntőt rendeztek, amelyből három szerepel az olimpiai programban. A férfiaknál a négyest és könnyűsúlyú nyolcast a győriek, a kétpárt és a könnyűsúlyú egypárt a váciak nyerték meg. Utóbbiban a tavaly világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes Galambos Péter diadalmaskodott, a győrieknél a Szigeti Roland, Szabó Bence, Forrai Dávid trió pedig már öt aranyéremnél jár az ob-n.

A nőknél a szombati olimpiai számot, a kétpárt a Külker EK Óbuda egysége, Benda Orsolya és a pénteken egypárban győztes Bertus Kitti nyerte meg az előfutamban legjobb időt produkáló Sándor-Polivka Dóra, Krémer Eszter kettős (MTK Budapest) előtt. Utóbbiból Sándor-Polivka a könnyűsúlyú egypárban aratott magabiztos sikerrel kárpótolhatta magát.

Az ob vasárnap ér véget, a felnőtteknél nyolc A-döntő maradt hátra.

Eredmények (a győztesek)
Férfiak
könnyűsúlyú egypár (6 induló):
Galambos Péter (Vác VEC) 6:57.85 perc
kétpár (9/olimpiai szám): Ács Kristóf, Bácskai Máté (Vác VEC) 6:23.77 p
négyes (9/o. sz.): Győri Atlétikai Club (Szigeti Roland, Szabó Bence, Forrai Dávid, Papp Gergely Márton) 6:12.72 p
könnyűsúlyú nyolcas (4): Győri Atlétikai Club (Csiszár András, Csorba Dániel, Forrai Dávid, Kaczur Márton, Szabó Bence, Vincze Barna, Őrsi Vilmos, Szigeti Roland, k: Kiss Bence) 6:07.53 p
nők
könnyűsúlyú egypár (9):
Sándor-Polivka Dóra (MTK Budapest) 7:48.43 p
kétpár (11/o. sz.): Benda Orsolya, Bertus Kitti (Külker EK Óbuda) 7:04.15 p

A pénteki győztesek
Férfiak
egypár (11/o. sz.):
Szabó Márton (Tisza EE) 6:52.33 p
kettes (10/o. sz.): Juhász Adrián, Simon Béla (Pénzügyőr SE) 6:38.92 p
férfi könnyűsúlyú négypár (6): Győri Atlétikai Club (Szigeti Roland, Szabó Bence, Forrai Dávid, Csorba Dániel) 6:10.46 p
nők
egypár (11/o. sz.):
Bertus Kitti (Külker EK Óbuda) 7:42.43 p
kettes (11/o. sz.): Sándor-Polivka Dóra, Krémer Eszter (MTK Budapest) 7:12.47 p

A csütörtöki győztesek
Férfiak
könnyűsúlyú négyes (4):
Győri Atlétikai Club (Forrai Dávid, Szabó Bence, Szigeti Roland, Csorba Dániel) 6:27.96 p
kormányos négyes (10): Győri Atlétikai Club (Papp Gergely Márton, Forrai Dávid, Szabó Bence, Szigeti Roland, k: Kiss Bence) 6:30.21 p
nők
négyes (8/o. sz.):
MTK Budapest (Fiák Eszter, Lutter Liza, Krémer Eszter, Sándor-Polivka Dóra) 7:03.09 p
könnyűsúlyú négypár (5): Bajai Spartacus SC (Végh Nóra, Balogh Zsófia, Döbröntey Réka, Bartos Adél) 7:20.56 p

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik