Evezés: csaknem 550 evezőst várnak a budapesti évadnyitóra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.05. 09:49
Címkék
Több mint 60 csapatban csaknem 550 evezős méri össze tudását a Budapest Kupa Regattán, amelyet szombaton kilencedik alkalommal rendeznek meg az évadnyitónak számító gróf Széchenyi István Emlékverseny keretein belül.

A szervezők tájékoztatása szerint a táv 3600 méter lesz, a rajtot az Óbudai-sziget északi csücskén alakítják ki, míg a cél – a szigetmenti Duna-ágat követve – a budai Görzenál vonalában lesz. A 10 és 13 óra között sorra kerülő viadal mostanra az európai evezősnaptár biztos pontja lett, rövid története során 15 országból fogadott versenyzőket, ezúttal hat országból érkezett nevezés. A jelentkezők között a legfiatalabb 14, a legidősebb 69 éves.

A rendezők a klasszikus üldözéses verseny mellett más érdekes vízi és parti programokkal bővítik a rendezvényt, a küzdelmet pedig drónkamera segítségével a helyszínen a verseny depójában, valamint a regatta Facebook-oldalán is lehet követni.

A Budapest Kupa Regatta keretein belül ezúttal is sor kerül a „Plusz egy kromoszóma” futamra, amelyben kiemelkedő sportolók a Down Alapítványtól érkező lelkes sportolókkal közös csapatokban mérik össze erejüket evezős ergométeren.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik