Év Sportolója Gála 2019: kihirdették a kategóriák legjobbjait

Vágólapra másolva!
2020.01.06. 10:59
null
Hangulatkép a 2018-as gáláról (Fotó: Török Attila)
A férfiaknál Liu Shaolin Sándor, Michelisz Norbert vagy Milák Kristóf, a nőknél Csipes Tamara, Hosszú Katinka vagy Kapás Boglárka lesz az Év Sportolója 2019-ben. Az idei gála sztárvendége a kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, Mark Spitz lesz. A voksoláson 399 sportújságíró adta le szavazatát.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője ismertette az egyes kategóriák jelöltjeit, vagyis kiderült, hogy – természetesen a sorrend megjelölése nélkül – mely három-három jelölt marad versenyben az év férfi és női sportolója, parasportolója, labdarúgója, illetve az év edzője, csapata (külön tekintve a hagyományos csapatsportokat és az egyéni sportágak csapatversenyeit), fogyatékos csapata és fogyatékosokkal foglalkozó edzője kategóriában.

A sajtótájékoztatót a gálának is otthont adó Nemzeti Színházban tartották meg.

Szintén fény derült arra, mely három gól közül kerül majd ki az év magyar gólja, amire nem a sportújságírók, hanem a szurkolók szavazhattak az M4 Sport honlapján – idei újítás, hogy a FIFA Puskás-díjának mintájára a legjobb három között a végső sorrendet már nem a voksolók, hanem egy szakmai testület tagjai állítják fel.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a gála kreatív producere elárulta, 177 fellépő szerepel majd. A műsorban kiemelt szerepet kapnak az 1964-es, tokiói olimpia magyar résztvevői.

Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, a szervezőbizottság tagja bejelentette, az idei gála sztárvendége a kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, Mark Spitz lesz.

Hosszú utolérheti Egerszegit
Hosszú Katinkának lehetősége van a hetedik elsősége megszerzésére, amivel utolérheti a rekorder Egerszegi Krisztinát. A férfiaknál Liu Shaolin Sándor megvédheti címét. – hívta fel a figyelmet az MTI.

Újdonság az is, hogy – ugyan egyelőre nem a gálán, hanem a hétfői sajtótájékoztatón – díjazták az év e-sportolóját és az év szabadidős sporteseményét is.

„Eltökéltek vagyunk abban, hogy jövőre a többi díjjal együtt, a színpadon adjuk majd át ezeket a díjakat. Nagyon sok jelzést kaptunk, hogy van két olyan terület, amelyet a hagyományos kategóriák nem fednek le, de több százezer embert mozgatnak meg. Ilyen a szabadidős sport, a másik ilyen terület, amelynek az előre törését nem lehet nem észrevenni az az e-sport. Sokan talán bizalmatlanok, furcsának tekintik, de nagyon sokan űzik. Valódi verseny van, valódi sztárok vannak. Valódi légiósok vannak. A mi díjazottunk is olyan lesz, aki ügyessége révén külföldre jutott. Innentől kezdve az e-sport is egy olyan terület, ahol a legjobbakat díjazni fogjuk” – mondta Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke.

Az Év Szabadidős sporteseménye a Budapesti Sportszövetségek Uniója családi sportnapja lett. Az Év E-sportolójának Kiss Tamást aka Vizicsacsit (League of Legends) választották.

A többi kategória győztesét január 16-án, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport – Az Év sportolója gálán hirdetik ki.

Ismertették a legjobbakat (Fotó: Szabó Miklós)
Ismertették a legjobbakat (Fotó: Szabó Miklós)

ÉV SPORTOLÓJA GÁLA 2019, A JELÖLTEK (vastaggal kiemelve a legjobb három)

FÉRFIAK
Halász Bence (atléta)
Kopasz Bálint (kajakos)
Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó)
Lőrincz Tamás (birkózó)
Lőrincz Viktor (birkózó)
Michelisz Norbert (autóversenyző)
Milák Kristóf (úszó)
Rasovszky Kristóf (nyílt vízi úszó)
Siklósi Gergely (vívó)
Szatmári András (vívó)

NŐK
Barka Emese (birkózó)
Bodonyi Dóra (kajakos)
Busa Andrea (kick-boxos)
Csipes Tamara (kajakos)
Hosszú Katinka (úszó)
Kapás Boglárka (úszó)
Késely Ajna (úszó)
Major Veronika (sportlövő)
Maráz Zsuzsanna (ultrafutó)
Márton Anita (atléta)

EDZŐK
Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina (rövid pályás gyorskorcsolya)
Pat Cortina (női jégkorong-válogatott)
Dancsházy-Nagy Tamás (Siklósi Gergely)
Danyi Gábor (Győr, női kézilabda)
Demeter Irén (Kopasz Bálint)
Petrov Árpád (Hosszú Katinka)
Selmeci Attila (Milák Kristóf)
Sike András (kötöttfogású birkózó-válogatott)
Szokolai László (Rasovszky Kristóf)
Varga Zsolt (FTC, vízilabda)

CSAPAT (egyéni sportágak csapatversenye)
Férfi kardcsapat (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András)
Férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó (Burján Csaba, Krueger Cole, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Varnyú Alex)
Kettesfogathajtó-válogatott (ifjabb Dobrovitz József, Hölle Martin, Osztertág Kristóf)
Női kajak négyes (Bodonyi Dóra, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra)
Női kajak kettes (Medveczky Erika, Hagymási Réka,)
Női maratoni kajak kettes (Czéllai-Vörös Zsófia, Csay Renáta)
Női kenu kettes (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső)
Női tenisz páros (Babos Tímea, Kristina Mladenovic)
Repülőhollandi-egység (Majthényi Szabolcs, Domokos András)
Solingválogatott (Joó Kristóf, Litkey Farkas, Németh Pepe)

CSAPAT (hagyományos csapatsportok)
3x3-as női kosárlabdaválogatott
Ferencváros (férfi labdarúgás)
FTC-Telekom (férfi jégkorong)
FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda)
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Női jégkorong-válogatott
Siófok KC (női kézilabda)
Sopron Basket (női kosárlabda)
Telekom Veszprém (férfi kézilabda)
Vasas Óbuda (női röplabda)

LABDARÚGÁS (férfiak)
Cseri Tamás (Mezőkövesd)
Dibusz Dénes (FTC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Holman Dávid (Slovan)
Davide Lanzafame (FTC, Bp. Honvéd)
Willi Orbán (RB Leipzig)
Pátkai Máté (Mol Fehérvár)
Szalai Ádám (Hoffenheim, Mainz)
Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
Vida Máté (DAC)

LABDARÚGÁS (nők)
Csiki Anna (Ferencváros)
Csiszár Henrietta (Bayer Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Mosdóczi Evelin (Ferencváros)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória)
Szabó Viktória (Ferencváros)
Turányi Lilla (MTK)
Vágó Fanny (St. Pölten, Ferencváros)
Zeller Dóra (Bayer Leverkusen)

A fogyatékos sportolók, csapatok, a fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők 10-es listáját ezúttal is a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze. Változás, hogy most ebben a négy kategóriában nem az MSÚSZ-tagok hagyományos szavazása dönt, hanem a MPB felkérte szakemberek, szakírók voksolnak.

AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTOLÓI
FÉRFIAK

Déri Dávid (szervátültetett, triatlonos)
Fecske József (speciális olimpikon, erőemelő)
Földi Bence (hallássérült, kerékpáros)
Jenei Zoltán (speciális olimpikon, úszó)
Juhász Szebasztián (speciális olimpikon, tornász)
Juhász Zoltán (szervátültetett, bowlingozó)
Kiss Péter Pál (parakajakos)
Mezei Gergő (szervátültetett, atléta)
Mihálovits Tamás (szervátültetett, atléta)
Tóth Attila (szervátültetett, asztaliteniszező)

NŐK
Biacsi Ilona (paraatléta)
Ekler Luca (paraatléta)
Hajmási Éva (kerekesszékes vívó)
Hasznos Szabina (szervátültetett bowlingozó)
Illés Fanni (paraúszó)
Latinovics Lívia (speciális olimpikon, tornász)
Madarászné Mező Boglárka (kerekesszékes vívó)
Pap Bianka (paraúszó)
Szilágyi Zsanett (speciális olimpikon, úszó)
Tóth Irma (szervátültetett, asztaliteniszező)

FOGYATÉKOS SPORTOLÓKKAL FOGLALKOZÓ EDZŐK
Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás)
Galambos Zsolt (speciális, kosárlabda)
Marton Gergő (speciális, labdarúgás)
Milos Imre (szervátültetett, asztalitenisz)
Pethő Ferenc (szervátültetett, atlétika)
Pécsi Annamária (szervátültetett, triatlon, úszás)
Pruzsina István (parakajak-kenu)
Salamonné Szabó Éva (speciális, torna)
Szabó Álmos (paraúszás)
Szalma László (paraatlétika)

CSAPAT
Bowlingpáros (speciális, Borszéki Péter, Wendler Csaba)
Curling-válogatott (hallássérült)
Férfi asztalitenisz-csapat (para, Berecki Dezső, Csonka András, Zborai Gyula)
Férfi kosárlabda-válogatott (speciális)
Férfi labdarúgó-válogatott (speciális)
Férfi 4x100 méteres atlétaváltó (szervátültetett, Gelencsér Róbert, Jánka Sándor, Mezei Gergő, Zilaj Csaba)
Női görkorcsolyaváltó (speciális, Bartha Beatrix, Mayer Barbara)
Női kerekesszékes vívóválogatott (Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Veres Amarilla)
Road Race csapat (szervátültetett, Déri Dávid, Mezei Gergő, Venyercsán László)
Vegyes asztalitenisz-csapat (szervátültetett, Kóka Zoltán, Tóth Attila, Tóth Irma)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik