Év sportolója: Baji, Hosszú, Gulácsi – megvannak a szűkített listák

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 11:46
null
A jelöltek névsorát az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György, valamint alelnöke, Csisztu Zsuzsa ismertette (Fotó: Koncz György)
Az idén immár 60. alkalommal szavaznak az év legjobb sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai. Csütörtökön sajtótájékoztató keretein belül kihirdették, az egyes kategóriákban a tagságnak szavazásra bocsátott tíz-tíz jelölt közül melyik három-három maradt versenyben és lesz ott személyesen is a gálán, amelyen élő adásban derül fény a győztes kilétére.

Szöllősi György, a szavazást kiíró MSÚSZ elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón jelentette be Csisztu Zsuzsa alelnökkel együtt az egyes kategóriák legjobb három jelöltjét, hozzátéve, 436 voks alapján alakult ki a sorrend.

Lapunk főszerkesztője elmondta, az elmúlt 60 év összes győztesének fotóját megjelenítő dicsőségfal is látható lesz a gálán, melynek harmadszor ad otthont a Nemzeti Színház.

A cselgáncs és a birkózó világszövetség elnöke mellett olyan korábbi nemzetközi sportnagyságok is jelen lesznek, mint Szeles Mónika és Szabó Katalin. Kiemelte, már a tavaly beérkezett 370 voks is rekord volt, így az idei 11 kategóriában érkezett 436 szavazat is értelemszerűen az, egyben pedig 60 százaléknál nagyobb részvételi arányt jelent.

„Nagy büszkeség, hogy általában a mi közvetítésünkben érik el (a sportolók) a fantasztikus sikereket, amelyekkel felkerülnek a listára – hangsúlyozta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója. – A magyar sport megadja nekünk, hogy nagy sikerekről tudjunk beszámolni. Fontos, hogy kik végeznek az élen, de a legfontosabb, hogy bajnokainkat, hőseinket, sztárjainkat megünnepeljük.”

Hozzátette, a Magyar Labdarúgó-szövetséggel közösen szervezett, az Év góljáról döntő szavazáson a nézők több mint 10 ezer voksot adtak le az m4sport.hu-n.

Csisztu Zsuzsa emlékeztetett, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) voksolásán, melyen 112 ország 517 sportújságírója vett részt, Hosszú Katinkát a második legjobb női sportolónak, míg a nyári budapesti vizes világbajnokságot a harmadik legjobb sajtókiszolgáló eseményének választották. Elmondta még, hogy az elismertek ZEMA Porcelánmanufaktúra által kifejezetten erre az alkalomra tervezett és készített, 21 karátos arannyal díszített díjat vehetnek át.

„Csak látszólag áll távol egymástól a színház és a sport, hiszen mi itt a színpadon hősöket teremtünk, történeteket mesélünk el, a sportolók pedig valós hősök, akikre fel lehet nézni, akikkel azonosulva élhetünk át csodákat” – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.

Szabó László, a gála kreatív producere kiemelte, öt produkcióban 120 fellépőt láthatnak majd a nézők, egy 52 négyzetméteres ledfal előtt, 96 intelligens lámpa fényében.

„Egyedi, erre az alkalomra készülő produkciók ezek, amelyekben a különböző művészeti ágak együttes megjelenése is cél volt, és természetesen mindegyik műsorszámnak lesz valamilyen köze a sporthoz” – ismertette, hozzátéve, egy népszerű művész ezen a gálán tér majd vissza a színpadra.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként örömét fejezte ki, hogy a fogyatékos sportolókat „pontosan olyan tisztelettel és megbecsüléssel fogadják, mint ahogy az illik, s ahogy az elmúlt években is volt”.

Az M4 Sport – Az Év Sportolója 2017 díjátadó gálátaz immár hagyományos, az esemény rangjához méltó helyszínen, élő televíziós közvetítés keretében2018. január 11-én, csütörtökön 19.30 órátólrendezi meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

Az MSÚSZ elnöksége úgy döntött, hogy a szavazásonaz év csapata kategóriát két részre osztva, külön kategóriában díjazza a klasszikus csapatsportok és az egyéni sportágak csapatversenyeinek legkiválóbb csapatait.Mindez az elmúlt évek tapasztalatai, s a magyar sport növekvő számú nemzetközi sikerei miatt tűnik indokolt lépésnek, így ezentúl nem kell majd összehasonlítani például a kajakos egységeket a kézilabdacsapatokkal.

Az elnökség elkészítette a 10-es listákat;összesen 11 kategória legjobbjaira(az idén először az év női labdarúgójára is – e díjat eddig az MLSZ ítélte oda) szavaztak december 15-től a sportújságírók, illetveaz év góljára az M4 Sport honlapján a szurkolók. Az egyes kategóriák szűkített listáit a csütörtöki sajtótájékoztatón jelentették be, a győzteseket a gálán hirdetik ki.

Az MLSZ Életműdíjasát az MLSZ, az MSÚSZ-MOB Életműdíjasát pedig a két szervezet jelöli ki.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA DÍJ JELÖLTJEI

Baji Balázs (gátfutás)
Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázás)
Szatmári András (kardvívás)

AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA DÍJ JELÖLTJEI

Boronkay Péter (triatlon)
Osváth Richárd (kerekesszékes vívás)
Velkey Ádám (atlétika)

AZ ÉV FÉRFI LABDARÚGÓJA DÍJ JELÖLTJEI

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Davide Lanzafame
(Budapest Honvéd)
Nikolics Nemanja
(Chicago Fire)

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA DÍJ JELÖLTJEI

Babos Tímea (tenisz)
Hosszú Katinka
(úszás)
Márton Anita
(atlétika)

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA DÍJ JELÖLTJEI

Biacsi Bernadett (atlétika)
Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívás)
Pap Bianka (úszás)

AZ ÉV NŐI LABDARÚGÓJA DÍJ JELÖLTJEI

Csiszár Henrietta (Bayer Leverkusen)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Vágó Fanny (SKN Sankt Pölten)

AZ ÉV CSAPATA JELÖLTJEI HAGYOMÁNYOS CSAPATSPORTOKBAN

Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Férfi kosárlabda-válogatott

Szolnoki Dózsa-Közgép (férfi vízilabda)

AZ ÉV CSAPATA JELÖLTJEI EGYÉNI SPORTÁGAK CSAPATVERSENYÉBEN

Férfi 4x100-as gyorsúszóváltó (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd)
Női kajak négyes
(vb 500 méteren: Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta) (Eb 500 méteren: Fazekas-Zur helyett Lutz Dóra)
Tenisz Davis-kupa-csapat
(Balázs Attila, Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Borsos Gábor, Gödry Levente)

AZ ÉV EDZŐJE DÍJ JELÖLTJEI

Cseh Sándor (szolnoki póló)
Ambros Martín
(győri kézilabda)
Shane Tusup
(Hosszú Katinka)

AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTOLÓKKAL FOGLALKOZÓ EDZŐJE DÍJ JELÖLTJEI

Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás)
Csamangó Attila-Győrfi Tamás (para kajak-kenu)
Feczer Viktor
(kerekesszékes vívás)

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA JELÖLTJEI

Női kerekesszékes vívóválogatott (Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Fóris Erika)
Atlétika, 4x100 m férfiváltó (Velkey-Guth Ádám, Jánka Sándor, Gelencsér Róbert, Zilaj Csaba)
Padlóhoki-válogatott


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik