Európai Játékok: öt magyar dzsúdósból három már búcsúzott

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 11:47
null
Ungvári Miklós a 32 között búcsúzott (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Az öt magyar cselgáncsozóból három a harminckettő között búcsúzott a minszki Európai Játékokon, Ungvári Attila és Szabó Frigyes van még versenyben.

Amire az egész első nap hiába vártunk a Csizsovka Arénában, az a második nap első magyar első érdekeltségű mérkőzésén rögtön bekövetkezett. A 73 kg-os Rajkai Róbert érvényes akciót hajtott végre, a vazaari értékű dobással pedig meg is nyerte a moldovai Nicon Zaborosciuc ellen mérkőzést. A KSI magabiztosan kezdő sportolója a 32 közé jutott, ahol a török Vedat Albayrak várt rá. A tavaly világbajnoki bronzérmet nyert dzsúdós nagy világvándor, a Vano Revazisvilire keresztelt sportoló Grúziában született, a riói olimpián görög színekben indult Roman Musztopulosz néven, most pedig éppen törökké lett, ehhez pedig új név is dukált.

A 19 éves Rajkai ismét vagányan beleállt a küzdelembe, el is dobta ellenfelét, aki azonban rögtön kontrázott, és leszorította a KSI sportolóját. Rajkai így a 32 között búcsúzott, de stílusával üde színfoltja volt a magyar csapatnak.

„Nem lehetek elégedetlen, hatalmas szó, hogy egyáltalán itt lehetek – mondta Rajkai Róbert. – Az egyik legnagyobb erősségem, hogy szabad stílusban dzsúdózom, mindenbe belemegyek, amit jónak látok, ezért is tudtam kettőt dobni. A második mérkőzésen kijött, hogy még hatalmas erőkülönbség van a vén rókák és köztem, de igyekszem ezt eltüntetni. A rutin is az ellenfelem mellett szólt, és nem tudtam mit tenni az ellen, amilyen erővel a földhöz tapasztott.”

Özbas Szofi szereplése nem tartott sokáig Minszkben. A 63 kg-ban induló ifjúsági olimpiai bajnok, mindössze 17 éves cselgáncsozó első felnőtt Európa-bajnokságán nehéz ellenfelet kapott, nem is bírt a nála egy fejjel magasabb és két évvel idősebb szerb Anja Obradoviccsal. Az ellenfél mindössze 1 perc 17 másodperc alatt elért egy vazaarit, majd ipponnal vetett véget a mérkőzésnek, a magyar versenyző így a 32 között fejezte be a szereplését.

Ha Özbas Szofi nehéz ellenfelet kapott, mit mondjunk a 73 kg-os Ungvári Miklósról? A magyar csapat zászlóvivője a 32 között az azeriek világbajnoki ezüstérmesével, a 17 évvel fiatalabb Hidajat Hejdarovval került szembe. Kiegyenlített küzdelem folyt a tatamin, a harcos Ungvárit kétszer is intették, némiképp szigorúan. Már úgy tűnt, aranypontig megy a küzdelem, amikor Hejdarov átfordította Ungvárit, az akciót pedig vazaarinak ítélték meg. Olimpiai ezüstérmesünk utólag bosszúsan vitatta az ítéletet, szerinte kifordult a dobásból, de a vereségen és a 32 közötti búcsún ez sajnos nem változtatott.

A fiatalabb Ungvári, a 81 kg-os Attila ugyanakkor magabiztos győzelemmel kezdett, a svéd Victor Bush gyakorlatilag meneküléssel töltötte az idejét, így három intéssel, szűk két és fél perc alatt véget ért a mérkőzés. Ungvári Attilára a 16 közé jutásért belga Sami Chouchi vár.

Utolsóként a 73 kg-os Szabó Frigyes mutatkozott be vasárnap Minszkben, aki csatlakozott Ungvári Attilához a 32 között. Nagy küzdelemben, vazaari értékű akcióval legyőzte a lengyel Wiktor Mrowczynskit, és készülhet a svéd Tommy Macias ellen mérkőzésre.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Lakner Gábor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik