Erősport: 26 éves tűzoltó lett az ország erős embere!

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 12:26
null
Juhász Péter nyerte a Prémium Liga első állomását (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
A 26 éves mádi tűzoltó, Juhász Péter komoly sérülésből felépülve fordult újra a versenyzés felé, azóta évről évre tarol a legkülönbözőbb versenyszámokban. Mondani sem kell, az erős emberek ebben a szezonban zárt ajtók mögött vetélkednek egymással, de a Prémium Liga első fordulóját így is megtartották. Juhász pedig ismét győzött.

Beindult a versenyszezon az erős embereknél, aminek a koronavírus sem állhatta útját: a helyzetre tekintettel idén zárt kapuk mögött zajlik a HSMA (Magyar Erősember-szövetség) legrangosabb sorozata, a Prémium Liga.

Az indulók hat számban mérhették össze az erejüket, amelyek közt szerepelt vikingnyomás, bödöncipelés, lakattartás, golyóemelés, felhúzás és lengősúlycipelés is. De vajon tényleg az a befutó, aki a legrátermettebb?

Ennél többről van szó, mert komplex gyakorlatokról beszélünk – mesélte Juhász Péter, aki idén fölényesen nyerte az első fordulót. – A fizikai erő mellett szükség van ügyességre és állóképességre is, és a különböző gyakorlatok más-más típusú erőkifejtést igényelnek.”

Juhász 21 éves kora óta űzi az erősportot, ám egy mellizom-szakadás váratlan pihenőre kényszerítette. A betegségből szerencsére rövid időn belül felépült: műtétje után pár hónappal már – ahogy fogalmaz – „általános alsós” szinten edzegetett, egy év alatt pedig teljesen visszatért az ereje. Felépülése után új hivatást választott magának, így kerültek képbe ismét az erősportok.

Régi vágyam volt csatlakozni valamilyen egyenruhás szervhez, végül az eredeti tervemmel szemben a rendőrség helyett a tűzoltókra esett a választásom. A kollégáim közösen jártak edzeni. Én is becsatlakoztam hozzájuk, és hamar kiderült, hogy gyorsan fejlődök.”

„A mádi fenegyerek” 2017-ben országos bajnoki ötödik helyezést ért el, 2018-ban és 2019-ben pedig megnyerte a kelet-magyarországi erős ember bajnoki címet. Utóbbi évben, azaz 2019-ben már szabadkártyával, tehát selejtező nélkül indult a döntőn, és lett országos bajnok. Úgy tűnik, a nyerő széria folytatódik, hiszen az idei első fordulóban is ő produkálta a legjobb eredményt.

De nem csak a Juhász remekelt az első fordulóban: vikingnyomásban a legjobb a dunaújvárosi Hrozik Gábor lett, míg a 320 kilós felhúzásban Varga Ferenc teljesített a legjobban.

Juhász Péter ugyanakkor mindenkinél gyorsabb volt súlypakolásban, ahol 110, 120 és 140 kilós súlyokat kellett 10 méterre elhordani. Komolyan kell számolni a derekegyházi bothúzó világkupa győztes Véró Alexszel is, aki élete első Prémium Liga-versenyén lett második ebben a versenyszámban, alig több mint 42 másodperccel.

Vasgolyó-emelésben ismét a mádi tűzoltó jeleskedett, összesen 6 alkalommal rakta át az állvány felett a golyót, míg Hrozik és Véró egyaránt 5-ig jutott. Végül a 360 kilós lengősúlyt is Juhász Péternek sikerült a leggyorsabban 25 méter távolságba cipelnie, néhány másodperccel az ezüstérmes Véró és a bronzérmes Varga előtt.

A döntőt a tervek szerint májusban rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik