Elege lett a fociból, Szilágyi Áronról forgat filmet a volt Fradi-játékos

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 06:59
Muhi András Pires gyerekként a Ferencvárosban futballozott, de a sorozatos sérülések derékba törték a karrierjét. A labdarúgástól azonban nem szakadt el, hiszen rendezőként az ő nevéhez fűződik a Magyarfutball, a 91. perc és a Magyar csapat – „még 50 perc” című dokumentumfilm is – utóbbi a magyar labdarúgó-válogatott útját kísérte végig az Eb-re való kijutásig. A 2016 legjobb dokumentumfilmjének választott, négy évig forgatott alkotás elkészülte után a 33 éves rendező új kihívásokat keresett, ahogy azt az NSO Tv-nek elmondta, kiégett „focifronton”, ezért kiemelt figyelmet szentelt a riói olimpiának izgalmas egyéniségek után kutatva. Szilágyi Áron személyében találta meg a tökéletes alanyt.

Andrástól egyébként nem áll messze a vívók világa, hiszen édesapja kardvívó volt, így gyerekként sokat járt a versenyekre és a közeget is közelebb érzi magához, mint a labdarúgókét. Ahogy arról a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozó az NSO Tv-nek beszélt, felvetődött benne a kérdés, hogy ki nézné meg a róla készült filmet, most azonban már jó döntésnek tartja, hogy beengedte a kamerát az életébe. Persze akadtak olyan pillanatok, amikor szívesen becsukta volna előtte az ajtót. Hogy mikor? Az kiderül az alábbi videóból, ahogy az is, hogyan éli meg, hogy 2017-ben az egyik legnagyobb riválisává klub- és csapattársa, Szatmári András lépett elő.


Íme, a készülő film teaservideója:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik