EJ: Szudi és Pergel is kiesett a második fordulóban

Vágólapra másolva!
2019.06.22. 18:11
null
Ecseki Nándor is vereséget szenvedett (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Szudi Ádám és Pergel Szandra is kikapott szombaton az egyes második fordulójában – mindkettőjüknek ez volt az első mérkőzése – a minszki Európai Játékok asztalitenisz-versenyében, így egyikük sem jutott a legjobb 32 közé.

 

A világranglistán 71. Pergel a belga Nathalie Marchettivel (157.) csapott össze délután, s az első két szettben úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt a rangsorban elfoglalt helyezések alapján várni lehetett. Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány többször is „Szép volt, Szandi!” felkiáltással dicsérte tanítványát, nem alaptalanul.

A harmadik játszmában a belga elkezdett jobban adogatni, pontosabban játszani, és a szerencse is mellé állt, így sikerült szépítenie. A folytatásban a budaörsi játékos visszavette az irányítást, 3–1-re, valamint az ötödik felvonásban 5–2-re is vezetett, de végül innen sem tudta megnyerni az összecsapást. Az utolsó három szett egyformán szoros küzdelmet hozott, a végén azonban mindig, s így a meccs utolsó labdamenete után is Marchetti örülhetett.

„Egyszerűen kiszervált és többször is szerencséje volt. A döntő szettben is kétszer, ez ilyenkor nagyon nem jön jól. De az igazság az, hogy rosszul is játszottam, őt azért illett volna megvernem” – mondta az MTI-nek a rendkívül csalódott Pergel Szandra.

A folytatásban Szudi Ádám (142.) az orosz Kirill Szkacskovval (52.) nézett farkasszemet, akiről előzetesen azt mondta, kaphatott volna nála nehezebb ellenfelet is. Az első két játszma ezzel együtt gyorsan a riválisé lett, s bár Szudinak a harmadikban sikerült szépítenie, később kiderült, ez csak fellángolás volt. Szkacskov bő fél óra alatt megnyerte a mérkőzést, így ő folytathatja a harmadik körben.

Este Ecseki Nándor (123.) próbált javítani a mérlegen, de ő sem járt sikerre, a horvát Andrej Gacina (76.) ellen semmi nem sikerült, és nagyon gyorsan kikapott 4–0-ra.

Így egyesben már csak egy magyar van versenyben: a hatodik helyen kiemelt Póta Georgina (30.) a harmadik fordulóban, a 32 között kezd vasárnap, ellenfele a hazai közönség előtt szereplő Nagyezsda Bogdanova (96.) lesz.

A Szudi, Pergel vegyes párosra – ugyancsak vasárnap – Pavel Platonov és Bogdanova személyében hazai duó vár majd a negyeddöntőbe jutásért, míg a magyar női csapat (Póta, Pergel és Madarász Dóra) harmadik kiemeltként csütörtökön, a legjobb nyolc között kezd, s még ellenfélre vár.

A sportági versenyeket a minszki Olimpiai Tenisz Központban kialakított helyszínen rendezik.

EURÓPAI JÁTÉKOK
ASZTALITENISZ
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Kirill Szkacskov (orosz)–Szudi Ádám 4–1 (9, 7, –8, 6, 7)
Andrej Gacina (horvát)–Ecseki Nándor 4–0 (3, 7, 9, 4)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Nathalie Marchetti (belga)–Pergel Szandra 4-3 (–6, –8, 4, –7, 9, 10, 9)

Asztaliteniszben a férfi és a női egyéni verseny dobogósai (3-3), illetve a női és a férfi csapatverseny, valamint a vegyes páros aranyérmesei kvótát szereznek a jövő nyári tokiói olimpiára.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik