EJ: kedden magyar nap lesz a minszki szurkolói zónában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 10:29
null
Kedden magyar nap lesz a szurkolói zónában (Fotó: AFP)
Mindhárom szurkolói zóna nagy népszerűségnek örvend a minszki Európai  Játékokon, az első hétvégén a Sportpalotánál, a Csizsovka Arénánál és a Minszk Arénánál lévő fesztiválterületet is megtöltötte a közönség.

A központi szurkolói zónát az óvárossal szemben, a Sportpalotánál és annak tőszomszédságában lévő Palova Arénánál alakították ki a szervezők, itt minden napon más részt vevő nemzet mutathatja meg magát a fehérorosz szurkolóknak. A program szerint kedden magyar nap lesz a festői Szviszlocs folyó partján, ennek keretében este a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Pál István „Szalonna” és Bandája lép fel a színpadon.

Az úgynevezett fan zone-okban kivetítőkön egész nap lehet követni a sporteseményeket, emellett különböző zenei és kulturális programok várják a kilátogatókat amellett, hogy mindenki csillapíthatja éhségét és szomjúságát a sátrak alatt.

Természetesen a minszki multisport-esemény emléktárgyainak is minden helyszínen – így a versenyeknek otthont adó arénákban, csarnokokban is – van boltja, kapható póló, törülköző, hátizsák, sapka, kulcstartó, hűtőmágnes és gyermekjáték is – mind-mind az Európai Játékok logójával vagy kabalafigurájával, a kölyökróka Leszik képével díszítve.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik