EJ: a birkózó Dénes Mercédesz a negyeddöntőben veszített

MTI MTIMTI MTI
2019.06.26. 13:04
null
Dénes Mercédesz (kékben) a negyeddöntőben búcsúzott (Fotó: MTI)
Dénes Mercédesz szerdán az első meccsét megnyerte, majd a negyeddöntőben kikapott a minszki Európai Játékok birkózóversenyén, melyen a szabadfogású Vilhelm Zoltán és Szabó Mihály első mérkőzésén veszített.

Az 53 kilogrammban szereplő Dénes az idei Európa-bajnokságon ötödik francia Tatiana Debieu ellen kezdte meg szereplését a fehérorosz fővárosban, méghozzá remekül. Az érdi sportoló már az első menetben 2:0-ás előnybe került, majd a másodikban is ő volt a jobb és 4:1-re győzött.

A folytatásban a 2011-ben Európa-bajnok Julija Halvadzsi várt rá, aki ellen nem sikerült borítani a papírformát. A 29 éves ukrán az első menetben két kétpontos akcióval indított, amire Dénes még tudott egy levitellel válaszolni (2:4), a másodikban azonban nem sikerült közelebb zárkóznia, sőt, riválisa 10:2-es győzelmet aratott.

A szabadfogásúaknál már előzetesen sem lehetett komoly sikerekre számítani szerdán, mivel a sorsolás Vilhelmet (65 kg) a hazai Georg Kolijevvel, míg Szabót (97 kg) a világ talán jelenlegi legjobb birkózójával, az orosz Abdulrasid Szadulajevvel hozta össze a nyolcaddöntőben.

A két mérkőzés aztán a papírformának megfelelően alakult: Vilhelm Zoltán (0:10) és Szabó (0:11) is egyaránt kevesebb mint három perc alatt, technikai tussal kikapott.

A magyar birkózók már csak abban reménykedhetnek, hogy legyőzőik fináléba jutnak, s ezzel a csütörtöki vigaszágra segítik őket.

Legfrissebb hírek

Kuramagomedov és Halidov is kiesett a tiranai birkózóversenyen

Birkózás
2026.02.25. 18:36

Doppingolt a világbajnok, Losonczi Dávid vb-ezüstérmes lett – bronzérmes helyett – hivatalos

Birkózás
2026.02.13. 15:38

Nincs behintve sóval! – Deák Zsigmond publicisztikája

Birkózás
2026.02.11. 23:57

Szőke Alex megnyerte a zágrábi UWW-rangsorversenyt

Birkózás
2026.02.08. 20:25

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
2026.02.07. 21:06

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
2026.02.05. 19:51

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
2026.02.04. 19:55

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
2026.02.03. 17:41
Ezek is érdekelhetik