Dopping: a volt WADA-főigazgató szerint nem változik az ellenőrzés

Vágólapra másolva!
2019.04.16. 18:23
A doppingvizsgálatok fejletlenségét kifogásolja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) korábbi főigazgatója, aki szerint továbbra is az 1970-es éveket idézik a vizsgálati módszerek.

„Mindannyian tudjuk, hogy a vizeletelemzés nem sokat fejlődött” – szögezte le kedden az új-zélandi David Howman, aki 2016-ban távozott a WADA éléről, s jelenleg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) dopping- és korrupcióellenes küzdelemért felelős testületét (AUI) vezeti.

Hozzátette, a doppingellenes ügynökség minden évben nagyjából ugyanannyi pozitív esetet regisztrál, de a lebukottak közül sokaknak a szervezetébe csupán véletlenül, figyelmetlenségből kerül tiltott szer, vagy pedig egyszerűen csak „hülyék”.

A szakember szerint a WADA tudományos munkatársai nem veszik figyelembe az innovatív technológiákat, vizsgálati módszereik még mindig az 1970-es éveket idézik, pedig manapság már sokkal hatékonyabb technológiákra lenne szükség.

„A tudomány és az orvostudomány mindenütt fejlődött, a doppingellenes küzdelemben viszont még mindig vizeletet elemeznek” – fogalmazott Howman, aki szerint az illetékesek számára a számok és a statisztikák még mindig fontosabbak, mint a csalók tettenérése.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik