Dopping: a CAS törölte az orosz sportolók örökös olimpiai eltiltását

2018.02.01. 09:58
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mind a 39 esetben törölte az orosz sportolók örökös olimpiai eltiltását.

A CAS csütörtöki közlése szerint ezek közül 28 esetben nem volt bizonyított a doppingvétség, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek.

További 11 versenyző változatlanul nem kap indulási jogot a jövő pénteken kezdődő pjongcsangi téli olimpiára, de az életre szóló eltiltás az ő esetükben sem érvényes – döntött a CAS.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábban összesen 43 oroszt tiltott el örökre az ötkarikás játékoktól, közülük 42 fordult a CAS-hoz, amely három, már visszavonult sportoló esetét később vizsgálja.

A doppingvádak alól teljesen tisztázott versenyzők között van például az 50 kilométeres tömegrajtos sífutás szocsi aranyérmese, Alekszandr Legkov, a négy éve ugyancsak győztes szkeletonos, Alekszandr Tretyjakov, valamint az ezüstérmes szánkós, Albert Gyemcsenko. A Szocsiban kétszeres olimpiai bajnok bobos, Alekszandr Zubkov ugyanakkor azon 11 versenyzőhöz tartozik, aki esetében megállapították a doppingvétséget.

A NOB a közelmúltban kijelentette: a 43 eltiltott a CAS esetleges felmentő ítélete ellenére sem lehet ott Dél-Koreában. A kérdés most az, hogy vajon változtat-e ezen az álláspontján.
Az Orosz Olimpiai Bizottságot december elején kizárta a februári játékokról a NOB, az engedélyt kapó 169 orosz sportoló – aki bizonyítottan tisztán készült – csak semleges zászló alatt versenyezhet Pjongcsangban.

A CAS-meghallgatás az elmúlt napokban zajlott, az érintett sportolókon kívül videokapcsolaton keresztül a koronatanú Grigorij Rodcsenkov – a szocsi olimpián történt visszaéléseket leleplező, s az Egyesült Államokba szökő volt orosz laborvezető – és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren is vallomást tett.

Az orosz doppingbotrányt egyrészt Rodcsenkov állításai, másrészt a McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése robbantotta ki, ezek az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárták fel. A NOB által létrehozott, Denis Oswald vezette fegyelmi bizottság pedig elégségesnek ítélte a bizonyítékokat az eltiltások kiszabásához, a CAS azonban másként foglalt állást.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35