Darts-vb: Van Gerwen hajjal, Peter Wright taréj nélkül – videók!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.01.01. 17:31
Mint ismert, újév estéjén a londoni dartsvilágbajnokság döntőjében összecsap egymással Michael van Gerwen és Peter Wright. A két klasszis 2014-ben már játszott egymással finálét. A „visszavágó” előtt összeszedtük a legérdekesebb videókat a felekről.

A 2014-ES DÖNTŐ VISSZAVÁGÓJA JÖNA 2014-ES DÖNTŐ VISSZAVÁGÓJA JÖN

Az első világbajnoki döntőbeli találkozásuk 2014. január 1-jéről, tehát hat évvel ezelőttről, amelynek mind a ketten úgy kezdtek neki, hogy még nem volt világbajnoki címük. Van Gerwen itt nyerte meg az elsőt, és azóta még kétszer koronázták a világ legjobb dartsosává (2017, 2019), Wrightnak viszont még mindig ez a második helyezés a legjobbja az Alexandra Palace-ból.

AMIKOR MÉG MÁS VOLT A FRIZURA, 1.: PETER WRIGHT, TARÉJ NÉLKÜL!

Peter Wright látható a videón az 1995-ös BDO-világbajnokságról, amely az első és az utolsó alkalom volt, amikor részt vett a második számú szervezet legrangosabb viadalán. Már az első fordulóban, a 32 között kiesett 89.82-es átlaggal, viszont legyőzője, a második kiemelt Richie Burnett egészen a végső győzelemig menetelt.

AMIKOR MÉG MÁS VOLT A FRIZURA, 2.: MvG HAJJAL!

Michael van Gerwennek is volt régen haja, bár már 17 évesen sem sok. Ezen a videón dobja első televízióban közvetített kilencnyilasát, az évszám 2007, a helyszín Hengelo, ráadásul az áldozat sem akárki: honfitársa, Raymond van Barneveld, aki épp abban az esztendőben lett világbajnok a PDC-nél négy BDO-cím után.

AZÉRT SZERETIK ŐK EGYMÁST, 1.

Peter Wright Snakebite-frizurát csinál Van Gerwen kislányának, miután a holland megverte őt 16–12-re a 2017-es Grand Slam of Darts döntőjében, és Mighty Mike már a győztes interjút adja kisgyermekével a karján.

AZÉRT SZERETIK ŐK EGYMÁST, 2.

A videó friss, idén osztotta meg facebookos oldalán a holland világbajnok „I still love Peter” címmel, ahogy az egyik verseny helyszínén flangál a nézőtéren a kezdés előtt nem sokkal, amikor már gyülekeznek a szurkolók – de egy kisfiú kivételével senki sem ismeri fel, mert egy Peter Wright frizurájáról mintázott parókát a fejére téve közlekedik.

VILÁGREKORDEREK 1.

Több mint három éven át Van Gerwen tartotta a világcsúcsot a televíziós versenyen elért körátlagok tekintetében az alább látható meccsel, amelyen 123.40-es átlagot dobott Michael Smith ellen. Elképesztő, hihetetlen, 11 perc, de érdemes végignézni!

VILÁGREKORDEREK 2.

Most azonban már Peter Wrighté minden idők legjobb mutatója, amint az idei Players Championship-sorozat 29. állomásán elsült a keze, és 123.53-as mutatóval tudta le Krzysztof Ratajski elleni meccsét. Fel sem tűnt neki, a végén ellenfele hívta fel figyelmét a csúcsra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik