Darts: Taylor megpróbálta kihozni a sodrából Van Gerwent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 00:19
A világelső Michael van Gerwen 18–10-re megverte a 15-szörös győztes Phil Taylort a blackpooli World Matchplay döntőjében, ezzel megvédte címét. A vasárnap esti fináléban az angol kiválóság hiába próbálta hergelni holland vetélytársát, nem járt sikerrel.

A címvédő Michael van Gerwen az első két mérkőzésén huszonnégy játékból csak hármat veszített el, majd a negyeddöntőben Dave Chisnallt is magabiztosan győzte le. A legjobb négy között Adrian Lewisszal találkozott, akivel először játszott a csapat-világbajnokság döntője óta, amelyben nézeteltérésbe keveredtek egymással.a csapat-világbajnokság döntője óta, amelyben nézeteltérésbe keveredtek egymással.

A holland versenyző visszavágott Lewisnak, ezzel bejutott a fináléba, ahol Phil Taylor várt rá, aki a harmadik körben megizzadt Mervyn King ellen, az elődöntőben viszont dartsleckét adott a világbajnok Gary Andersonnak.

A fináléban Van Gerwen és Taylor az 53. egymás elleni mérkőzésé vívta, míg a tornadöntőkben 18. alkalommal találkoztak egymással. Van Gerwen 5–4 után húzott el az angoltól, amikor sorozatban hat leget nyert meg (11–4). Taylor ezt követően már nem is tudott felkapaszkodni, öt játéknál közelebb egyszer sem került a hollandhoz.

Az 55 esztendős játékos valószínűleg érezte, hogy elúszott a hajó, ezért megpróbálta kizökkenteni Van Gerwent, aki azonban nem vett róla tudomást, mi zajlik a háta mögött. 12–7-es állásnál Taylor a labdarúgó Európa-bajnokságon az izlandi szurkolók által elterjesztett „Hu”-zásra buzdította a közönséget – erre egyébként többször is sor került a meccs során, nem csak ebben a helyzetben –, majd két játékkal később gúnyosan utánozta Van Gerwen örömét, miután a holland kiszállt.





A világelső 15–10 után zsinórban újabb három leget nyert meg, ami a győzelmét jelentette, ezzel megvédte címét, míg Taylor a 16. World Matchplay-döntőjén az első vereségét (!) szenvedte el.

A történtek ellenére a két játékos között vélhetően nincs nagy harag, hiszen a meccset követő interjúban mindketten hosszasan méltatták a másikat. Elég, ha csak Taylor nyilatkozatából idézünk.

„Kibeleztek. Nem tudom, miért, de nem volt elég a játékom. Összetörtem. Michael terrorizált és megölt engem. Megváltozott a darts, szerencsés vagyok, hogy a legnagyobbakkal játszhatok. Ez a fickó úgy dominálja a játékot, mint ahogy annak idején én tettem. Mindent jól csinál, és abban a pillanatban a másik már nem. Változtatnom kell, ezt holnap reggeltől megkezdem” – mondta Taylor.

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Michael van Gerwen
18–10

Phil Taylor

33
100+
31
11140+
17
1
170+
3
12
180
7
103.93
körátlag
101.13
112
legmagasabb kiszálló130
27/18 (67%)
kiszállási hatékonyság26/10 (38%)

AKI A TELJES DÖNTŐRE KÍVÁNCSI, ITT MEGTEKINTHETI

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
1. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Jamie Caven (angol) 10–0
Vincent van der Voort (holland, 16.)–Kyle Anderson (ausztrál) 4–10
Robert Thornton (skót, 8.)–Josh Payne (angol) 10–7
Dave Chisnall (angol, 9.)–Benito van de Pas (holland) 10–7
Peter Wright (skót, 5.)–Joe Cullen (angol) 10–5
Ian White (angol, 12.)–Daryl Gurney (északír) 10–2
Adrian Lewis (angol, 4.)–Mark Webster (walesi) 10–6
Kim Huybrechts (belga, 13.)–Gerwyn Price (walesi) 8–10
Gary Anderson (skót, 2.)–Alan Norris (angol) 10–1
Terry Jenkins (angol, 15.)–Justin Pipe (angol) 10–7
Michael Smith (angol, 7.)–Simon Whitlock (ausztrál) 10–6
Jelle Klaasen (holland, 10.)–Steve Beaton (angol) 6–10
James Wade (angol, 6.)–Mervyn King (angol) 5–10
Raymond van Barneveld (holland, 11.)–Brendan Dolan (északír) 7–10
Phil Taylor (angol, 3.)–Robbie Green (angol) 10–8
Stephen Bunting (angol, 14.)–Mensur Suljovic (osztrák) 8–10

2. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Kyle Anderson (ausztrál) 11–3
Robert Thornton (skót, 8.)–Dave Chisnall (angol, 9.) 2–11
Peter Wright (skót, 5.)–Ian White (angol, 12.) 11–6
Adrian Lewis (angol, 4.)–Gerwyn Price (walesi) 11–5
Gary Anderson (skót, 2.)–Terry Jenkins (angol, 15.) 11–5
Michael Smith (angol, 7.)–Steve Beaton (angol) 7–11
Mervyn King (angol)–Brendan Dolan (északír) 11–8
Phil Taylor (angol, 3.)–Mensur Suljovic (osztrák) 11–5

NEGYEDDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Dave Chisnall (angol, 9.) 16–9
Peter Wright (skót, 5.)–Adrian Lewis (angol, 4.) 14–16
Gary Anderson (skót, 2.)–Steve Beaton (angol) 16–13
Mervyn King (angol)–Phil Taylor (angol, 3.) 14–16

ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Adrian Lewis (angol, 4.) 17–9
Gary Anderson (skót, 2.)–Phil Taylor (angol, 3.) 8–17

DÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Phil Taylor (angol, 3.) 18–10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik