Darts: Reyes nyerte az 5–4-es meccsek estjét a Home Touron

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.15. 23:24
null
Cristo Reyes a legjobb 32 között (Fotó: PDC)
Cristo Reyes jutott be a legjobb 32 közé a PDC Home Tour 29. napján. A világranglista 46. helyén álló spanyol kétszer is csak döntő legben, 5–4-re tudta legyőzni ellenfelét, de a kritikus pillanatokból mindig ő jött ki jobban.

 

Már csak három hely kiadó a PDC Home Tour második szakaszába: huszonkilencedikként Cristo Reyes kvalifikálta magát a legjobb 32 közé. A spanyol a sorozat egyik legkiélezettebb csatájában múlta felül John Hendersont (vr-31.), kettejük között – és így a továbbjutásról – csak egyetlen leg döntött. Dramaturgiailag csak akkor lehetett volna még érdekesebb az est, ha nem az első, hanem a harmadik körben csap össze a spanyol és a skót dartsos.

A csoport harmadik helyén a sorozattól már másodszor búcsúzó holland Danny Noppert, a negyediken az angol Ryan Meikle zárt.

A kvartett kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy összesen három 5–4-es végeredmény született.

DARTS, PDC HOME TOUR
29. CSOPORT
Danny Noppert (holland) (90.76)–Ryan Meikle (angol) (85.08) 5–2
John Henderson (skót) (93.95)–Cristo Reyes (spanyol) (91.20) 4–5
Ryan Meikle (angol) (82.50)–Cristo Reyes (spanyol) (95.24) 4–5
Danny Noppert (holland) (96.97)–John Henderson (skót) (101.58) 4–5
Ryan Meikle (angol) (99.86)–John Henderson (skót) (104.38) 0–5
Cristo Reyes (spanyol) (99.41)–Danny Noppert (holland) (91.83) 5–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.Cristo Reyes
331510
+594.966
2.John Henderson321149
+599.084
3.Danny Noppert
3121112–193.392
4.Ryan Meikle
336
15–987.050

SZOMBAT
30. CSOPORT
20.30:(Tv:Sport 2)
Gary Anderson (skót)–Dirk van Duijvenbode (holland)
Dimitri Van den Bergh (belga)–Kim Huybrechts (belga)
Dirk van Duijvenbode (holland)–Kim Huybrechts (belga)
Gary Anderson (skót)–Dimitri Vanden Bergh (belga)
Dimitri Vanden Bergh (belga)–Dirk van Duijvenbode (holland)
Kim Huybrechts (belga)–Gary Anderson (skót)

VASÁRNAP
31. CSOPORT
20.30
(Tv: Sport 2)
Gerwyn Price (walesi)–Bradley Brooks (angol)
Joe Cullen (angol)–Keegan Brown (angol)
Bradley Brooks (angol)–Keegan Brown (angol)
Gerwyn Price (walesi)–Joe Cullen (angol)
Joe Cullen (angol)–Bradley Brooks (angol)
Keegan Brown (angol)–Gerwyn Price (walesi)

Az eddig továbbjutó játékosok:Jamie Lewis,Luke Woodhouse,Dave Chisnall,Geert Nentjes,Nick Kenny,Ryan Searle,Jelle Klaasen,Jonny Clayton,Martijn Kleermaker,Nathan Aspinall,Alan Tabern,Max Hopp,Carl Wilkinson,Chris Dobey,Darren Webster,Jeff Smith,Damon Heta,Stephen Bunting,Glen Durrant,Ryan Murray,Rob Cross,Jesús Noguera,Daniel Larsson, Jamie Hughes, José de Sousa, Mike De Decker, Scott Waites, Luke Humphries, Cristo Reyes

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik