Darts: ma este csúcsmeccsel rajtol a Premier League

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 18:23
null
Gary Anderson és Phil Taylor ma este újra összecsap (Fotó: Action Images)
Igazi csemegével rajtol el ma este a darts Premier League Leedsben: a világbajnoki döntő „visszavágóját” rendezik meg az angol Phil Taylor és a skót Gary Anderson között. A Sport TV által élőben közvetített eseményen, ahogy a következő nyolc állomáson is csütörtökönként, a sorozat mind a 10 szereplője pódiumra áll.

A mostantól májusig csütörtök esténként zajló Premier League-ben a világranglista első négy helyezettje mellett hat meghívott indul, így ott lesz a mezőnyben a két vb-döntősön túl a PL legutóbbi két győztese, a holland Michael van Gerwen és Raymond van Barneveld is, akiktől megpróbálják visszahódítani a trófeát a britek.

Az idén a belga Kim Huybrechts mellett az angol Stephen Bunting lesz ott újoncként a mezőnyben, a BDO-világbajnok a PDC-be a decemberi-januári világbajnokságon robbant be, s többek között Van Barneveld is a Premier League mezőnyébe követelte.

A DARTS PREMIER LEAGUE IDEI RÉSZTVEVŐI
a ranglistán
korábbi szereplései
első idénye
legjobb eredménye
Michael van Gerwen holland 1. 2 2013 1. (2013)
Phil Taylor angol 2. 10 2005 1. (2005, 2006, 2007, 2008, 2010, 2012)
Gary Anderson skót 3. 4 2011 1. (2011)
Adrian Lewis angol 4. 7 2007 2. (2011)
Peter Wright skót 5. 1 2014 5. (2014)
James Wade angol 6. 6 2008 1. (2009)
Dave Chisnall angol 9. 1 2014 7. (2014)
Raymond van Barneveld holland 10. 9 2006 1. (2014)
Kim Huybrechts belga 17. 0 2015 újonc
Stephen Bunting angol 24. 0 2015 újonc

A 700 ezer font összdíjazású széria 16 állomásának 16 brit és ír város ad otthont. Az első kilenc fordulóban 5-5 mérkőzést rendeznek, ez alatt minden résztvevő összeméri a tudását mindenkivel (egy meccs legfeljebb 12 legen át tart, döntetlen is lehet a végeredmény, de ha az egyik játékos hétig jut, vége a találkozónak).

Az első kilenc fordulót Leedsben, Bournemouthban, Liverpoolban, Belfastban, Exeterben, Nottinghamben, Glasgow-ban, Dublinban és Manchesterben rendezik meg.

A 10. és a 15. forduló között a legjobb nyolc folytatja (Sheffieldben, Aberdeenben, Cardiffban, Birminghamben, Newcastle-ban és Brightonban), majd a május 21-i négyes döntőbe a négy legjobb jut be, Londonban az elődöntőket 8-8, a finálét 10 nyert legig játsszák.

DARTS PREMIER LEAGUE
1. ÁLLOMÁS, LEEDS
A PÁROSÍTÁS (20.00, Tv: Sport1)

Chisnall–Wright
Van Barneveld–Lewis
Huybrechts–Van Gerwen
Anderson–Taylor
Bunting–Wade

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik