nemzetisport.hu 2020.05.25 17:49 Frissítve: 2020.05.25 17:50

Darts: kedden Wrighttal startol a Home Tour második szakasza

Kedden megkezdődik a dartssport első számú szervezete, a PDC online versenyének második szakasza, amelyben már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét. A nyolcnapos pihenő utáni első játéknapon, május 26-án a világbajnoki címvédő Peter Wright a spanyol Cristo Reyesszel, a holland Jelle Klaasennel és honfitársával, a skót Ryan Murrayvel küzd meg a továbbjutásért. A Sport Televízió a verseny folytatását is közvetíti, az első két napot leszámítva élőben.

 

Peter Wright kedden visszatér a televízió képernyőjére (Fotó: PDC)

 

A verseny első szakaszából csoportelsőként továbbjutó játékosok a kedden kezdődő második körben ugyancsak csoportmeccseket vívnak egymással, a 32 játékost nyolc, egyaránt négyes kvartettbe helyezték, de ekkor már nem öt, hanem hat nyert legig tartanak a mérkőzések. Innen ismét csak a csoportgyőztesek jutnak tovább, majd a legjobb nyolc között megint két négyes csoportra bontják a résztvevőket. A négyes döntőbe a kvartettek első két helyezettjei jutnak be, ott pedig szintén körmérkőzéses rendszerben dől el a végső sorrend. A viadal a tervek szerint június 5-én fejeződik be.

A Sport1 vagy a Sport2 mindennap közvetíti a PDC Home Tour eseményeit Bartha Zoltán, Fülöp László, Gyulai Miklós és Ziegenhám Medárd kommentálásában.

DARTS, PDC HOME TOUR
A MÁSODIK SZAKASZ CSOPORTBEOSZTÁSA
1-es csoport, május 26. (kedd):
Peter Wright (skót), Cristo Reyes (spanyol), Jelle Klaasen (holland), Ryan Murray (skót) (Tv: Sport1, 23.30 – felvételről)
2-es csoport, május 27. (szerda): Stephen Bunting (angol), Glen Durrant (angol), Alan Tabern (angol), Mike De Decker (belga) (Tv: Sport2, 22.30 – felvételről)
3-as csoport, május 28. (csütörtök): Gary Anderson (skót), Luke Humphries (angol), Jamie Lewis (walesi), Nick Kenny (walesi) (Tv: Sport2, 20.30)
4-es csoport, május 29. (péntek): Dave Chisnall (angol), Darren Webster (angol), Geert Nentjes (holland), Damon Heta (ausztrál) (Tv: Sport2, 20.30)
5-ös csoport, május 30. (szombat): Rob Cross (angol), Ryan Searle (angol), Luke Woodhouse (angol), Daniel Larsson (svéd) (Tv: Sport2, 20.30)
6-os csoport, május 31. (vasárnap): Joe Cullen (angol), Chris Dobey (angol), Jeff Smith (kanadai), Martijn Kleermaker (holland) (Tv: Sport2, 20.30)
7-es csoport, június 1. (hétfő): Nathan Aspinall (angol), Jamie Hughes (angol), José de Sousa (portugál), Jesús Noguera (spanyol) (Tv: Sport2, 20.30)
8-as csoport, június 2. (kedd): Jonny Clayton (walesi), Max Hopp (német), Carl Wilkinson (angol), Scott Waites (angol) (Tv: Sport2, 20.30)

2020.07.03 15:26:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Könnyed testmozgás, amihez nem kell sportolónak lenned, viszont élvezetes.

sup
2020.07.01 13:01:01

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Egyre több amerikai és német sportoló használja a CBD-t az izmok és ízületek regenerálására. (x)

CBD
2020.06.26 14:45:21

Egyéb egyéni BOBORY BALÁZS

„Magadat ritkán mutattad meg, viszont az egész életedet arra tetted fel, hogy mások fontos pillanatait, örömét vagy fájdalmát megörökítsd.”

2020.06.26 14:33:30

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Lehet akár szabadidősport, akár versenysport, a balesetek veszélye mindig fennáll. (X)