MIHÁLYI ANDRÁS 2019.10.27 23:16 Frissítve: 2019.10.27 23:22

Darts: felejthető döntő, Rob Cross az idei Európa-bajnok!

Az első számú sportági szervezetnél, a Professional Darts Corporationnél (PDC) a European Tour az egyik legrangosabb és leghosszabb versenysorozat – ennek értünk vasárnap a végére a németországi Göttingenben, ahol a kilencedik kiemelt Rob Cross ölébe hullott a trófea és a vele járó 120 000 fontos pénzdíj. Úgy, hogy egyáltalán nem játszott kiemelkedően.

 

Rob Cross életében először Európa-bajnok (Fotó: PDC)

 

Az első nap kiesett Michael van Gerwen, a másodikon Peter Wright, a jelenlegi darts két talán legszínesebb egyénisége, a további közönségkedvencek közül pedig sem Gary Anderson, sem Raymond van Barneveld nem vett részt a viadalon. Mert nem vehetett: előbbi idén hanyagolta a European Tour versenyeit, utóbbi pedig nem szerepelt elég jól rajtuk ahhoz, hogy kivívja a részvétel jogát az utolsó állomáson, a döntőn, amelyet a PDC-nél elneveztek Európa-bajnokságnak.

Mit lehetett így várni a hétvégétől? Legalább izgalmat. De abból sem jutott sok.

A színvonal sem verdeste az egeket, a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben sem jegyezhettek fel 100 feletti körátlagot a statisztikusok – mintha mindenki ellőtte volna a puskaporát, vagy esetünkben a legjobb nyilait az első és a második fordulóban, amikor tíz esetben értek el háromjegyű átlagot. Az első fordulóban Jonny Clayton például 111.33-ast a címvédő James Wade ellen, amely utóbb az egész verseny legjobbjának bizonyult, és amely 6–0-s győzelemhez segítette hozzá Wales második számú dartsosát.

Azonban ő sem jutott messzire, a nyolcaddöntőben kiverte Dave Chisnall, aki egy-egy mérkőzésen bármikor képes kiemelkedő teljesítményre, és a most elővezetett 109.75-ös átlaga szertefoszlatta Clayton álmait – aki pedig második meccsén is jól dobott (101.15).

Chisnallt aztán Daryl Gurney verte ki a következő körben, akit Rob Cross az azutániban, őt pedig már nem volt, aki kiverje. A döntőben ugyanis a legjobb walesinek számító Gerwyn Price nagyon rosszul dobott ellene, 84.51-es átlagánál csak egy rosszabb volt a tornán. A 82.38-cal egyből kizúgó Wade-é. Aki ugye leget sem nyert.

DARTS EUROPEAN CHAMPIONSHIP
Döntő
Rob Cross (angol, 93.12)
–Gerwyn Price (walesi, 84.51) 11–6

CROSS GYŐZELME ÉS A TRÓFEAÁTADÁS

Elődöntő
Rob Cross (angol, 95.21)
–Daryl Gurney (északír, 94.56) 11–9
Michael Smith (angol, 94.41)–Gerwyn Price (walesi, 93.2) 7–11

Negyeddöntő
Ricky Evans (angol, 96.89)–Rob Cross (angol, 99.75) 6–10
Dave Chisnall (angol, 95.14)–Daryl Gurney (északír, 97.07) 5–10
Michael Smith (angol, 94.33)–Jeffrey de Zwaan (holland, 96.97) 10–5
Vincent van der Voort (holland, 98.05)–Gerwyn Price (walesi, 96.56) 8–10

2. forduló
Ross Smith (angol, 94.01)–Ricky Evans (angol, 92.22) 7–10
Joe Cullen (angol, 90.01)–Rob Cross (angol, 96.8) 7–10
Dave Chisnall (angol, 109.75)–Jonny Clayton (walesi, 101.15) 10–4
Daryl Gurney (északír, 99.64)–Simon Whitlock (ausztrál, 95.24) 10–7
Michael Smith (angol, 94.56)–Stephen Bunting (angol, 90.75) 10–7
Jeffrey de Zwaan (holland, 92.82)–Jermaine Wattimena (holland, 91.23) 10–6
Vincent van der Voort (holland, 96.63)–Chris Dobey (angol, 94.29) 10–5
Gerwyn Price (walesi, 103.85)–Nathan Aspinall (angol, 101.88) 10–6

1. forduló
Michael van Gerwen (holland, 105.1)–Ross Smith (angol, 98.64) 5–6
Glen Durrant (angol, 97.37)–Ricky Evans (angol, 95.28) 5–6
Joe Cullen (angol, 92.56)–Mervyn King (angol, 88.97) 6–2
Rob Cross (angol, 99.4)–Darren Webster (angol, 93.54) 6–3
Dave Chisnall (angol, 98.36)–Dimitri Van den Bergh (belga, 85.07) 6–3
James Wade (angol, 82.38)–Jonny Clayton (walesi, 111.33) 0–6
Daryl Gurney (északír, 98.78)–William O'Connor (ír, 84.55) 6–4
Adrian Lewis (angol, 91.04)–Simon Whitlock (ausztrál, 99.82) 1–6
Ian White (angol, 100.52)–Michael Smith (angol, 106.09) 1–6
Keegan Brown (angol, 89.52)–Stephen Bunting (angol, 95.42) 1–6
Peter Wright (skót, 97.34)–Jeffrey de Zwaan (holland, 101.87) 4–6
Jamie Hughes (angol, 86.97)–Jermaine Wattimena (holland, 91.51) 1–6
Mensur Suljovic (osztrák, 88.41)–Vincent van der Voort (holland, 94.01) 1–6
Krzysztof Ratajski (lengyel, 95.71)–Chris Dobey (angol, 92.67) 3–6
Gerwyn Price (walesi, 100.37)–Ted Evetts (angol, 91.06) 6–4
Nathan Aspinall (angol, 98.35)–Steve Beaton (angol, 89.73) 6–3

2020.09.21 11:36:35

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A helyi lapok pedig nem válogattak a címekben:     „A sport megcsúfolása”, „Merénylet a versenyzők ellen”.

2020.09.20 21:45:37

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Az emberiséget sakkban tartó koronavírus-járvány miatt orvosilag ellenjavallt a meccsek előtti és utáni kézfogás is.

2020.09.17 21:41:59

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Sportújságírónak lenni jó. Sok fiatal álma, kevesebbek álmának beteljesülése. Olyan tevékenység megélése, ahol napjaink agyonszabályozott világában is hőstettek zajlanak, diadalmaskodni lehet, vagy felállni a térdre kényszerítettség állapotából.

2020.09.17 00:14:12

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Minden életútnak van tanulsága, „mónapistáé” elsődlegesen az, hogy az embernek meg kell találnia a helyét a világban, s ott megtenni a lehető legtöbbet. Nagy formátumú ember volt, ifjan s később idősebben, bölcsebben is.