Darts: 9–0 után is volt izgalom, Cross a World Matchplay-győztes

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 21:55
null
Rob Cross a Phil Taylor-trófeával (Fotó: PDC)
Rob Cross 9–0-s kezdés után 18–13-ra legyőzte honfitársát, Michael Smitht a blackpooli World Matchplay döntőjében, ezzel pályafutása során először megnyerte a világbajnokság utáni legrangosabb dartsversenyt.

Ki gondolta volna, hogy vasárnap este Rob Cross emelheti magasba a World Matchplay megnyeréséért járó Phil Taylor-trófeát, amikor a 17 nyert legig tartó elődöntőben 15–9-es hátrányban volt Daryl Gurneyvel szemben!? Akik akkor megfogadták a 2018-as világbajnok végső sikerét, esetleg azt, hogy sorozatban 17 játékot(!) nyer majd meg, nagyon jól jártak.

Cross ugyanis ott folytatta a vasárnapi finálét, ahol a szombati elődöntőt abbahagyta – igaz, nem is kellett túlságosan magas szinten játszania ahhoz, hogy 9–0-s előnyre tegyen szert Smith ellen, aki az első kilenc játékban 90 pont alatti körátlagon maradt (89.81), de még ennél is nagyobb gondot jelentett, hogy minden kiszállóját elhibázta. (Szombaton az elődöntőben 9/8-cal kezdett…)

A legutóbbi világbajnokságon és a tavalyi Premier League-sorozatban is döntős Smith a második etap végén nyert először leget, majd feljött 9–3-ra, aztán 12–7-re. Fokozatosan javult a fiatalabbik angol teljesítménye, úgy jutottunk el 15–12-ig, hogy sorozatban hatszor vette el Cross kezdését – de sokáig így sem tudott három játéknál közelebb férkőzni a tavalyi világbajnokhoz, mert a legfontosabb pillanatokban – általában a saját kezdéseinél – vagy a triplákon, vagy a legek végén a duplákon rontott.

Smith aztán egy hosszú „kiszállócsata” után csak feljött 15–13-ra, ám ezt a hullámot sem tudta meglovagolni, a következő legben hátsó pályáról ismét rontott a befejezésnél, s ezt követően Cross újabb brékkel eldöntötte a meccset (18–13).

Rob Cross idén negyedszer verte meg Smitht – összességében 13–3 ellene az örökmérlege –, és életében először nyerte meg a World Matchplayt, amiért 150 ezer fontot (54.5 millió forint) kap.

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
DÖNTŐ

Michael Smith (angol, 5.)–Rob Cross (angol, 2.) 13–18

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Michael Smith Rob Cross
95.91 Körátlag 95.16
104.08 Első kilenc nyíl átlaga 103.7
41 100+ 43
21 140+ 20
8 180 5
11 Legjobb leg 12
13/44 (29.55%) Kiszállók 18/41 (43.9 %)
147 Legmagasabb kiszálló 115
Legfrissebb hírek

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
5 órája

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55

Van, ami (egyelőre) változatlan – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.04. 23:41

A dartitis után csak magáért küzd – Gian van Veen-portré

Egyéb egyéni
2026.01.04. 14:14

„Az autómat még nem cserélhetem le...” – Luke Littler a pénzdíjáról

Egyéb egyéni
2026.01.03. 23:07
Ezek is érdekelhetik