Csupasport: Sok hibát követtem el a vébén – Bódis Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.11.04. 18:01
Címkék
Talán még mindig nem fogta fel Bódis Tamás, mit ért el a huszonnégy órás világbajnokságon. Szerinte a Spartathlon kellett az Albiban nyújtott jó teljesítményhez, ám még egyszer nem sokkolja a szervezetét egy hónapon belül két 200 kilométer feletti versennyel. A Csupasport interjúja.

Bódis Tamás nem volt könnyű helyzetben, de közben végig arra gondolt, mennyit készült a huszonnégy órás világbajnokságra. Ami szerinte nem volt tökéletes, saját bevallása szerint több hibát is elkövetett a frissítésben, és ezúttal nem egyszerűen nehézségei, hanem holtpontjai voltak. Azt érezte, hogy alig egy hónappal a Spartathlon után nem esik jól neki a futás.

„Már a hetvenedik-nyolcvanadik kilométer környékén olyan gondolatok kavarogtam bennem, hogy minek nekem ez a verseny, kibírom-e. Sosem fordult elő velem, de már ekkor elővettem a lejátszót – azt hittem, csak a végén lesz szükség zenére, ehhez képest onnantól végig hallgattam"mondta a Csupasportnak, amely nemcsak a futás kedvelőinek tartogat újdonságot.

A túrázók olvashatnak arról, miért nem szabad spórolniuk a kesztyűn, és a szabadidős oldal összegyűjtött néhány motiváló idézetet, hogy miért érdemes bakancsot húzni, és újra és újra elindulni barangolni.

Legfrissebb hírek

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
22 órája

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40

Footgolf: Ujvári Izabella világbajnoki ezüstérmes Mexikóban

Csupasport
2026.06.02. 10:47

Bódis Tamás megdöntötte a 100 kilométeres futás magyar csúcsát

Csupasport
2026.06.01. 11:05

Magyar sikerek a vitorlázórepülő-világbajnokságon

Csupasport
2026.05.30. 12:45

50 nap a rajtig: több mint 10 ezren neveztek már az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.05.29. 14:22

Magyar éremeső a fudokan karatésok Európa-bajnokságán

Csupasport
2026.05.28. 08:47
Ezek is érdekelhetik