HIRDETÉS
MTI 2015.08.28 11:23 Frissítve: 2015.08.28 11:52

Cselgáncs-vb: Tóth a vigaszágon, Joó helyezetlen

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második győzelme után kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytatja szereplését az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság pénteki napján. A 78 kilós Joó Abigél viszont kikapott második meccsén, így helyezetlenül zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

 

A súlycsoportjában világelső, tavaly vb-ezüstérmes Tóth – a szlovák Milan Randlt és a cseh Alexandr Jurecka után – a szintén vb-második orosz Kirill Gyenyiszovval találkozott. A rangsorban nyolcadik rivális az idei Eb elődöntőjében egy intéssel bizonyult jobbnak nála, és a kazahsztáni ütközet sem hozott értékelhető akciót.

A KSI 21 éves dzsúdósát – aki betegségből lábadozva érkezett a világbajnokságra – kétszer figyelmeztették szőnyegelhagyás miatt, így a kétszeres Európa-bajnok Gyenyiszov került az elődöntőbe.

A bronzéremig tartó vigaszágon Tóth elsőként az idén két Grand Slam-versenyt is megnyerő japán Baker Masuval találkozik, aki ötödik a kvalifikációs rangsorban.

Tóth edzője, Pánczél Gábor az MTI-nek elmondta, tanítványa nemrég felső légúti megbetegedéssel küszködött, és még nem tökéletes az állóképessége. Hozzátette, az orosz ellen bravúrra lesz szükség, de remélhetőleg sikerül megfordítani az idei Eb-n történteket, amikor az ellenfél egy intéssel bizonyult jobbnak.

A kétszeres Európa-bajnok Joó a horvát Ivana Maranic után az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheuméo ellen folytatta a 16 között, aki második világranglistán. A rangsorban 12. magyar Eb-döntőben már győzte le neves ellenfelét, aki ugyanakkor 5–2-re vezetett kettejük külön párharcában. A nyolcadik meccsen nem tudott szépíteni, ugyanis Tcheuméo a harmadik percben egy támasztott gánccsal eldobta őt, és ipponnal nyert.

Mivel a KSI 25 éves dzsúdósa a nyolcaddöntőben kapott ki, nem mehet tovább a vigaszágra.
„Abigél egy kötelező győzelmet hozott, nem volt meglepetés a horvát elleni siker – kezdte értékelését Pánczél Gábor. – A franciára még rá kell készülni, ő most kicsit távolabb van tőlünk. A tizenhat között már nincs ajándék meccs, bravúr kellett volna, ez most nem sikerült. Erőben sokan ráérősödtek Abigélre, és fejben is van hová fejlődnie.”

Ami a riói kvótahelyzetet illeti, a tréner elmondta, a 78 kiló olyan szempontból szerencsés, hogy általában ugyanazok vannak az első 14-ben. „Így a tizenegyedik hely, ahová most tart, még romolhat, de remélhetőleg benn maradunk a tizennégyben. Sok olyan távolabbi versenyt be kell vállalnunk, amit nem terveztünk, ahol nem olyan erős a mezőny, és tudunk érmeket és pontokat gyűjteni” – tette hozzá.

Az olimpiára a nőknél súlycsoportonként a május végén záruló világranglista első 14 helyezettje utazhat.

2019.03.22 18:01:54

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Negyven éve olyasmi történt, amiről azóta is csak álmodhat magyar, sőt európai asztalitenisz-válogatott.

2019.03.18 12:17:55

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

Marschall László főszerkesztőt a Rajk-per árnyékában 1949. december 29-én akasztották fel.

2019.03.15 18:18:45

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Munkamániás és kérlelhetetlenül szigorú volt a játékosaihoz. De ez kellett ahhoz, hogy az öntörvényű zseniket egy irányba terelje.

2019.03.16 23:33:53

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Mert hiába akarok én lassan, hosszú melegítő szakasszal kezdeni, ha a periférikus látásommal észlelem, hogy balról nagyon igyekszik egy »háziasszony«. Na, azért ezt már ne! – szólal meg a riasztócsengő, és máris hajrázni kezdek.

2019.03.15 21:03:56

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

Európa sportfővárosa már négyszer rendezte meg a Budapest Urban Gamest, és szeptemberben még magasabb fordulatszámra kapcsol, az első World Urban Gamesnek ad otthont.