Cselgáncs-vb: Csoknyai László elveszítette a bronzmeccset

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 17:22
Csoknyai László az ötödik helyen végzett a budapesti cselgáncs-világbajnokságon a 81 kilogrammosok küzdelmében. A magyar dzsúdóst az iráni Szajid Mollajit győzte le ipponnal a harmadik helyért.

Nem tartott sokáig a meccs, nem telt el egy perc sem, és az iráni ippont érő dobással megnyerte a küzdelmet.

Csoknyai László ötödik helye mindenképpen kiemelkedő, ugyanis a 29 éves versenyző korábban még sohasem jutott nyolc közé nagy világversenyen (olimpia, vb, Eb).

„Úgy éreztem, el tudom dobni az iránit, de aztán megkontrázott. Nem kellett volna belemenni abba az akcióba. Az én hibám volt, hogy veszítettem. Ha azt mondta volna valaki, hogy vb-ötödik leszek, nem hittem volna el. Köszönöm a közönségnek, fantasztikusak voltak, nélkülük nem jutottam volna el idáig. Kívánom minden magyar sportolónak, hogy ezt élje át egyszer” – értékelt Csoknyai az M4 Sportnak.

„Őszinte leszek, picit csalódott vagyok. De ha eltelik egy kis idő, és örülök majd ennek az ötödik helynek is. Sokszor alkalmazom azt a technikát, amelyet elindítottam, de most elhamarkodott volt, az iráni megkontrázta, és ippon lett a vége.”

Csoknyai László a mérkőzés után az NSO TV-nek is nyilatkozott:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik