Cselgáncs Eb: Ungvári és Csernoviczki a nyolc között, a többiek kiestek

2011.04.21. 12:58
Címkék
Alaposan megfogyatkoztak a versenyben lévő magyarok az Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitó napján, miután csak Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva jutott be a legjobb nyolc közé.

A 66 kg-ban kétszeres Eb-aranyérmes Ungvári a görög Georgesz Azoidisz után a világ- és Európa-bajnok brit Craig Fallont búcsúztató lengyel Pawel Zagrodnikkal nézett farkasszemet. Az MTK-Erzsébetváros büszkesége nem sokat „vacakolt” második riválisával, s alig másfél perc elteltével ipponnal lépett túl rajta. A szintén 66 kg-os Gorjanácz Zsolt második mérkőzésén ipponnal kikapott brit ellenfelétől, és mivel a vigaszághoz is a legjobb nyolc közé kell jutni, befejezte szereplését.

A legkisebb nőknél (48) a kétszeres Eb-második Csernoviczki Éva az olasz Valentina Moscatt után Olha Szuhával találkozott, és úgy nyert ipponnal, hogy a meccs egyetlen értékelhető akciót sem hozott. Az ukránt ugyanis négyszer is megintette a bíró, amiért leléptetés jár, így a tatabányai dzsúdós is negyeddöntős lett.

Az 57 kg-ban tavaly Eb-bronzérmes Karakas Hedvig kellemetlen meglepetésre minimális különbséggel, egyetlen jukóval kikapott a vb-harmadik azeri Kifajat Gaszimovától, így ő is elbúcsúzott a kontinenstornától - a rögtön első összecsapásán alulmaradó Burján Lászlóhoz (60) hasonlóan.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája