Cselgáncs Eb: a férfiak búcsúztak, a nők vigaszágon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.24. 12:45
A férfiegyüttes 5:0-s vereséget szenvedett a grúzoktól, ezzel kiesett, míg a nők 3:2-re kikaptak a lengyelektől, így vigaszágra kerültek a kazanyi cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében.

A világversenyek immár hagyományossá vált záró felvonásában öt versenyző alkot egy csapatot a férfiaknál 66, 73, 81, 90 és +90 kilogrammos kategóriában, míg a nőknél az 52, 57, 64, 70 és +70 kilós súlycsoportban. A férfiaknál ezúttal 16 válogatott nevezett, a nőknél viszont csak 7, így ott az első körben alulmaradók automatikusan a vigaszágra kerültek.

A magyar férficsapat első meccsén Zámbori Bence vazaarival kikapott az Európa-bajnok Vazsa Margvelasvilitől, majd Szabó Frigyes bő két percig állta a sarat az olimpiai bajnok – a londoni döntőben Ungvári Miklóst verő – Lasa Savdatuasvili ellen. A friss Eb-második rivális egy külső horogdobással vetett véget a küzdelemnek.

Krizsán Szabolcs ugyancsak vazaarival maradt alul Giorgi Papunasvilivel szemben, Vér Gábor pedig két vazaarival, azaz ipponnal kapott ki a háromszoros Eb-aranyérmes Varlam Lipartelianitól. A párharc utolsó meccsén az egyéni küzdelmekre nem nevezett Demeter Bendegúz a vb-harmadik, Európa bajnok Adam Okruasvilivel akaszkodott össze, és egy leszorításból még kibújt, ám bő két perc elteltével riválisa kiemelte és eldobta őt, így ipponnal nyert.

A női együttesben – amely Karakas Hedvig visszalépése miatt csak négy emberrel állt ki – Szabó Katinka kezdett az U23-as Európa-bajnok Karolina Pienkowska ellen, és intésekkel nyert. A második csatát ellenfél hiányában automatikusan a lengyeleknek írták jóvá, majd a békéscsabai Szabó Franciska jukóval verte az Eb-harmadik Agata Ozdobát. Az előny nem sokáig tartott, a friss Eb-bronzérmes Gercsák Szabina ugyanis intésekkel kikapott attól a Katarzyna Klystől, akit hosszabbításos meccsen vert meg a pénteki negyeddöntőben. A párharc mindent eldöntő csatája aztán csak 20 másodpercig tartott: Katarzyna Furmanek fejen átforgatásos ippont dobott Szigetvári Mercédeszen, így a lengyelek 3:2-re győztek.

A vigaszágon a női csapat a horvátokkal csap majd össze a Tatnyefty Arénában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik