Csatát nyertek a halállal szemben

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2011.12.27. 11:25
null
Louganis, Johnson és Armstrong – csatát nyertek a halállal szemben (Fotók: Action Images)
Címkék
A tudomány mai állása szerint a halált nem lehet legyőzni. Előbb-utóbb mindenki meghal, elmúlik. Ha háborút nem is, de csatát mindenképpen lehet nyerni. Sportlegek sorozatunk mostani részében olyan sportembereket mutatunk be, akik csatát nyertek, és példájukkal erőt adnak sorstársaiknak. Greg Louganis, Earvin „Magic” Johnson, Lance Armstrong és más sportemberek a legerősebbek közül.

Greg Louganis – zaklatott gyermekkor, boldogság a sportban

Az 1988-as olimpia műugróversenyei során egy nem teljesen meglepő, de mindenesetre ijesztő jelenet játszódott le. Az olimpia egyik legnagyobb sztárja, az amerikai Greg Louganis ugrás közben beverte a fejét a deszkába. Nem lett különösebb baja, kicsit vérzett ugyan a feje, de megúszta ennyivel. Ráadásul nem is ez volt az első ilyen esete, mert 1979-ben egy toronyugrás során hasonló baleset érte, akkor még nagyobb, ijesztőbb ütést kapott a koponyája.

GREG LOUGANIS BALESETEI


Ha feledés homályába talán nem is merült volna a baleset, de annyira biztosan nem foglalkoztatta volna közvéleményt, amennyire 1996-ban. Ebben az esztendőben a négyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok, homoszexualitását két éve már nyíltan vállaló Louganis kiadta híressé vált önéletrajzát Breaking the Surface címmel (magyarul „A felszín alatt” címmel vetítették a belőle készült filmet)

Ebben elmeséli, hogy 1988-ban, amikor beverte a fejét az olimpián, már HIV-fertőzött volt. Ez nem kis döbbenetet okozott mindenkiben, és pánikot idézett elő azokban, akik utána még ugrottak abba a vízbe. Hiszen Louganis feje, ha picit is, de vérzett. Louganisnak ezzel együtt nem lett baja, saját lábán jött ki a medencéből. A segítségére siető orvos sem tudott a betegségéről, védőkesztyű nélkül vizsgálta meg a fejét. A doktor kezén nem volt nyílt seb, így nem lett fertőzött. Az AIDS-szakértő Anthony Fauci biztosította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a világ közvéleményét, hogy Louganis senkinek az életét nem kockáztatta azzal, hogy eltitkolta betegségét. Szerencsére más nem is lett fertőzött.

Könyvéből és a sztárriporter Barbara Waltersnek adott interjújából megdöbbentő titkok láttak napvilágot Louganis enyhén szólva is rendhagyó gyerekkorát illetően.

Gregory Efthimios Louganis 1960. január 29-én született az amerikai San Diegóban. Szülei svéd és szamoai származásúak voltak, utóbbinak köszönhető átlagosnál sötétebb bőrszínét. Mivel szülei rettentően fiatalok voltak, mindössze 15 (!) évesek, örökbe adták egy görög-amerikai házaspárnak, Peter és Francis Louganisnak.

Alkoholista apja nem szerette őt, egyedül Francis próbálta meg őket békíteni néha. Iskolatársai is zaklatták származása, bőrszíne és diszlexiája miatt. Még tinédzser sem volt, amikor már drogokkal üzletelt. Az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta.

Talán nem is olyan kicsit túlzás, hogy a depresszióra hajlamos Greg életében csak a sport, azon belül is a műugrás adott örömet, önbizalmat. Kilenc éves korában kezdte a műugrást, és olyan tehetségesnek bizonyult, hogy két évvel később maximális, 10 pontot kapott az egyik ugrására egy nemzeti junior versenyen.

Az 1976-os olimpián, Montrealban egy második és egy hatodik helyet ért el, ezt csalódásként élte meg (az olasz Klaus Dibiasi, a sportág történetének másik nagy klasszisa éppen akkor élte fénykorát, Louganis előtt nyert aranya sorozatban a harmadik volt toronyugrásban az olimpiákon). Addigi természetére sem lehetett azt mondani, hogy nyílt, ám ez a – szerinte – kudarc még inkább zárkózottá tette.

A 80-as moszkvai játékokra nem utazhatott Jimmy Carter amerikai elnök bojkottfelhívása miatt, de 1984-ben, Los Angelesben és '88-ban, Szöulban két-két arannyal „teljesítette küldetését”, és sportága történetének egyik legnagyobb alakja lett.

Az 1996-os könyv után hirtelen kegyvesztett lett, szponzorai elhagyták. De Greg nem omlott össze. A Speedo kitartott mellette, a cég termékeit 2007-ig reklámozta és forgalmazta. Manapság sokat utazik a nagyvilágban sportolókkal, segíti a diszlexiások életét, felhívja a világ figyelmét az alkohol, a drogok, HIV és az AIDS veszélyeire. „Az egész annyiból áll, hogy elmesélem életem történetét. Azt szeretném, hogy úgy emlékezzenek rám, mint erős és méltóságteljes műugró, de civilként olyan szeretnék lenni, mint az az ember, aki más volt, mint a többi.”

Earvin „Magic” Johnson – a kosaras világsztár harca a rágalmak ellen

Egy éven belül halott lesz.

Ne beszélj marhaságokat! Már miért halna meg?

Mert HIV-fertőzött lett.

1991. november 7., Los Angeles. Kora reggel egy telefonhívás érkezett az ESPN sportmédium szerkesztőségébe. A vonal másik végén a Lakers kosárlabdacsapatának egyik sajtósa volt. „Délután két órakor sajtótájékoztatót tartunk. Fontos bejelentés Magicről.”

Az egész történet egy rutin vizsgálattal kezdődött. Az 1991–1992-es évadra készülvén, ahogy az ilyenkor megszokott, orvosi vizsgálatnak vetették alá a játékosokat. A 32 éves Earvin „Magic” Johnson fejében bizonyára az alapszakasz leendő nagy meccsei jártak, biztosan nem számított arra, ami nem sokkal később történt.

Azonban a doktorok szörnyű hírt közöltek vele: az elvégzett tesztek HIV-vírusra utaló jeleket mutattak. Nem csak Earvint, hanem környezetét, s egyáltalán nem túlzás azt írni, hogy egész Amerikát sokkolta a hír. A fenti rövid párbeszéd kitalált, de alighanem jó néhányszor elhangzott valami hasonló barátok, ismerősök között 1991-ben.

A liga ünnepelt sztárja (akkor már ötszörös NBA-bajnok, háromszor a szezon legértékesebb játékosa volt) azonnal bejelentette visszavonulását. A sajtótájékoztatón közölte, hogy felesége szerencsére nem kapta el a betegséget, és hogy szeretne még hosszú életet élni.

MAGIC JOHNSON BEJELENTI VISSZAVONULÁSÁT 1991-ben
(angol nyelvű videó)


Utólag elmondta, hogy egy idő múlva már nem is tudta számolni, hányan vélekedtek úgy, hogy egy év múlva már a föld alatt fekszik. Earvin nem adta fel, de nem csak a betegséggel való küzdelem kötötte le, komoly híreszteléseket kellett megcáfolnia.

Magic Johnson eleinte azt mondta, hogy fogalma sincs, hogyan kapta el a HIV-et, de később elismerte, karrierje alatt többször létesített szexuális kapcsolatot különböző partnerekkel. Akkoriban a HIV-betegek csak kis százalékban voltak heteroszexuálisak, így sokan vélték úgy, hogy valószínűleg a saját neméhez is vonzódik. Johnson mindent tagadott, egy időben éppen egyik barátját, a Detroit Pistons játékosát, Isiah Thomast vádolta meg, hogy ő terjeszti ezeket a híreket, de ezt meg Thomas tagadta.

Ami a bejelentést illeti, természetesen minden híradásban fő helyen szerepelt. Az ESPN 2004-ben a korábbi 25 év hetedik legemlékezetesebb sportpillanatának választotta meg (http://sports.espn.go.com/espn/espn25/moments/index), ebből azért elég jól sejthető, hogy a bejelentés mennyire foglalkoztatta a közvéleményt.

Persze híresztelések ide vagy oda, Earvin Magic Johnsonnak fel kellett vennie a küzdelmet a HIV ellen. „Az mentette meg az életemet, hogy a betegséget korán felismerték, és hogy bevettem a szükséges gyógyszereket – mondta 15 évvel később egy interjúban. – A HIV-fertőzöttek közül nagyon sokan lettek AIDS-esek és haltak meg. Valójában nem is itt kellene lennem.”

Az akkori általános vélekedés szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor jönnek elő rajta az AIDS tünetei. Nos, nem jöttek, egészen a mai napig nagyjából teljes életet élhet. Ebben szerepet játszott az, hogy igen gazdag ember lévén megengedhette magának a legmodernebb, legdrágább gyógyszereket is. A fáma szerint körülbelül hárommillió dollárt költött egészsége érdekében az első években azután, hogy HIV-fertőzöttsége kiderült.

Már egészen kiskorától kezdve ráragadt a „Magic” becenév, amit később, az NBA-ben sokszorosan kiérdemelt még. Amikor a Los Angeles Lakers draftolta 1979-ben, magától értetődően Earvin „Magic” Johnsonként jelentették be.

Mivel az idő előrehaladtával is nagyon jól érezte magát, komolyan foglalkoztatni kezdte a barcelonai olimpia. A képességei továbbra is megvoltak, így tagja lett a 12 fős keretnek, és mehetett „pattogtatni” egy kicsit a játékokra. Badalonában (a kosártornát ott rendezték), a sport történetének egyik legnagyobb „erődemonstrációjának” végén aranyérmet akasztottak a nyakába (Annyira egyértelmű volt az Amerikai Egyesült Államok fölénye, hogy a sakkvilágbajnok Garri Kaszparov kijelentette: minek megnézni a „Dream Team” meccseit, amikor előre tudni az eredményt?)

Ha már részt vett az olimpián és olyan jól érezte magát, akkor miért ne térjen vissza az NBA-be? Visszatért, és bár már nem ért el a nyolcvanas évekhez hasonló sikereket, a lényeg az volt, hogy élt és játszhatott.

Még 1991-ben megalapította a Magic Johnson Alapítványt, ami eleinte a HIV-vírus elleni harcról szólt, de később más jótékonysági feladatokat is felvállalt. Magic Johnson részt vett az 1999-es AIDS világkonferencián és az ENSZ-ben a Béke hírvivője (United Nations Messenger of Peace) lett. Johnson szerint, bár a HIV-ről a drogfüggőségre és a homoszexualitásra asszociálnak a legtöbben, a vírus nem „szorítkozik” bizonyos csoportokra. Mindegyik beszédében hangsúlyozza, hogy nem szabad diszkriminálni azokat az embereket, akiket a HIV vagy az AIDS sújt.

Lance Armstrong – visszatért onnan, ahonnan nem szoktak visszajönni

A legváratlanabb pillanatban kezdődik.

1996 ősze. Hatalmas buli egy remek koncert előtt. A kilencvenes évek első felében Lance élete tökéletes volt, világbajnok kerékpározó, aki tehetségének köszönhetően egészen fiatalon nagy vagyonra tett szert. Álomszép lakás, álomszép nő, álomszerződés a Cofidisszel a következő két évre (még a Motorola tagjaként), minden idillinek hatott. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy fáj a feje. Először nem foglalkozott vele különösebben, de azért bevett egy tablettát a fájdalom csillapítására. Nem hatott. Bevett még egyet, majd még egyet, és már más gyógyszerekkel is próbálkozott. Néhány óra alatt rengeteg pirulát nyelt le, de ahelyett, hogy csillapodott volna a fejfájása, egyre erősödött. Végül nem bírta tovább, elköszönt a buli vendégeitől, és hazament. Lefeküdt, majd a fájdalomtól kimerülve elaludt.

Amikor felébredt, már nem fájt a feje, de látása homályossá vált. „Biztos szemüvegre lesz szükségem” – gondolta akkor. Pár napig minden ment a maga útján, de Lance csak akkor kezdett gyanakodni valami rosszra, amikor már véreset köhögött. Mivel orvos barátja csak felületesen vizsgálta meg, arra a következtetésre jutott, hogy esetleg az arcüregéből jön a vér. Ebben maradtak.

Hanem pár nappal később iszonyatosan megdagadt és fájni kezdett a herezacskója. Ekkor már jóval tüzetesebb vizsgálatoknak vetette magát alá egy kórházban. Még a rosszabbnál is rosszabb diagnózis született: hererák, áttétekkel az agyban és a tüdőben.

Azonnal műteni kellett. Kemoterápiás kezelés is kapott, és megkezdte a felépülés felé vezető hosszú utat. Már amennyire hosszú útról álmodhatott. A betegség annyira előrehaladott állapotban volt, hogy Lance orvosa mindössze három százalék esélyt adott a túlélésre. A csoda megtörtént, Lance ebből a lehetetlennek tűnő helyzetből is felépült.

Most persze lehetne mesélni hatalmas akaraterőről, csodáról, kitartásról, az életben maradás vágyáról, de Lance Armstrong nem egészen így emlékezik vissza a rákkal való harcára.

„Erős, jó emberek rákot kapnak, mindent megtesznek, hogy leküzdjék, mégis meghalnak. Ez a legalapvetőbb igazság, amit meg kell tanulnunk. Az emberek meghalnak. Ha ezt megtanultuk, minden egyéb mellékesnek tűnik, minden más eltörpül emellett.

Nem tudom, miért vagyok még mindig életben. Csak találgathatok. Erős szervezetem van, foglalkozásom pedig megtanított arra, hogyan küzdjek a kilátástalannak tűnő helyzetekben és a komoly akadályokkal szemben. Szeretek keményen edzeni, és szeretek keményen küzdeni. Ezek bizonyára segítettek, jó alapot adtak, de semmiképpen nem ez volt a meghatározó tényező. Meggyőződésem, hogy túlélésemet leginkább a vakszerencsének köszönhetem.” (Idézet Lance Armstrong „Bicikli életre-halálra″ című könyvéből. Budapest, 2001, Bastei)

Amikor talpra állt, vissza akart térni a versenyzéshez. Azonban a Cofidis felbontotta vele a szerződését, és más nagycsapatok sem nagyon küzdöttek a kegyeiért. Nem hittek benne. Nem hitték, hogy újra elérheti a betegsége előtti szintet. Hosszú tárgyalássorozat után végül a US Postal Service-szel szerződött. A többi már történelem, Lance Armstrong a sportág történetének egyik legnagyobb klasszisa lett azzal, hogy hétszer egymás után megnyerte a Tour de France-t.

Már a betegsége idején, 1997-ben megalapította a Lance Armstrong Alapítványt (Lance Armstrong Foundation). Ez egy non-profit alapítvány, amely a rákos betegeknek ad támogatást. Küldetésük ösztönözni a rákos betegeket és családjukat a következő jelmondat alatt: „Az egység erő, a tudás hatalom, a hozzáállás pedig mindennek az alapja.”

ARMSTRONG ÉS MARCO PANTANI A 2000 TOURON A MONT VENTOUX-N


Egy igazán Erős ember

Erős Gábor története tipikus példa arra, min kell keresztülmennie annak, aki a csúcsról pillanatok alatt a mélybe esik, hogy aztán a nehézségeken túljutva ismét élhesse életét.

Az 2010-es labdarúgó-világbajnokság Spanyolország–Németország elődöntőjén Erős Gábor asszisztensként működött közre. Addigi munkájának legnagyobb elismerése volt ez a feladat, amelyet kitűnően el is végzett Kassai Viktor játékvezető mellett.

Dicsfény, elismerések, köszöntések sorozata. De egy őszi napon fájni kezdett a hasa.
Elment egy rutinvizsgálatra, amelynek révén kiderült: vesedaganata van. Erős Gábor azt mondja, a rák elég alattomos fajtájával volt dolga, mert ebben az esetben csak akkor jelentkeznek a tünetek, amikor már nagy baj van. Nagy baj volt.

Azonnal megoperálták. A lábadozás időszaka alatt nagyon mélyre került lelkileg, de aztán az orvosok, barátok, családtagok, ismerősök, kollégák (Kassai Viktor rendszeresen, sűrűn látogatta) segítsége „visszafordította”. Sokat segített Lance Armstrong önéletrajzi könyve is.

Rendkívüli akaraterejének, gyógyulni vágyásának köszönhetően öt hónappal később már lengetett a Bajnokok Ligájában az Internazionale–Bayern München összecsapáson. Nem sokkal később pedig már a BL-döntőjében találta magát, ahol a Barcelona–Manchester United találkozón segítette Kassai Viktort. A Barcelona győzött, a trófeát nem a csapatkapitány Carles Puyol, hanem Éric Abidal emelte fel, akit májdaganattal kezeltek abban a szezonban.

Persze a küzdelem még tart, mert a rák esetében nem beszélhetünk frissen gyógyult emberekről. Még tíz évig ellenőrzésekre, kezelésekre kell járnia, és ha letelik ez az irgalmatlanul hosszú idő, akkor lehet majd végérvényesen kijelenteni, hogy Erős Gábor biztosan meggyógyult.

A rákot mindenki végzetes betegségnek tartja, de az orvostudománynak köszönhetően a rákos megbetegedések sok típusa mára igen jó eséllyel gyógyítható. A gyógyulás azonban nagyon hosszú és fájdalmas. Ezért jó látni, hogy Erős Gábor, Dzurják „Csöpi″ és Maráz Lajos is mosollyal áll a nyilvánosság elé, amiből érezhető, hogy életük legnagyobb csatáját is győztesen vívták meg. Kassai Viktor asszisztense a Bajnokok Ligája döntőjében viselt mezét is árverésre bocsátotta, amelynek bevételét a Magyar Rákellenes Ligának és a Gyermekrák Alapítványnak ajánlotta fel.

„Akik futballközvetítést néznek, azok számára talán ismeretlen Maráz Lajos neve, de a csapatok, a bírók, a klubvezetők, a tulajdonosok szemében az elsőszámú celeb. Szervezi a közvetítéseket, hozza a riportalanyokat, a meccs alatt segíti a kommentátort a legaktuálisabb infókkal. Mindenkivel jóban van, mindenki szereti, így aztán számára nincs lehetetlen. A falon is átmegy azért, hogy minden a helyén legyen.” (http://harmadikfelido.blog.nepsport.hu/archives/2011/08/12/Lali_a_gyztes/)

DZURJÁK CSÖPI BETEGSÉGÉRŐL ÉS GYÓGYULÁSÁRÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik