CAS: júniusban lesz döntés a WADA és a RUSADA ügyében

2020.03.28. 15:52
A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) júniusra halasztotta a meghallgatásokat a Nemzetközi (WADA) és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) közötti ügyben.

A WADA végrehajtó bizottsága december 9-én határozott úgy, hogy megfosztja a RUSADA-t a megfelelési státusztól, s hozott olyan – az oroszok által megfellebbezett – döntést, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a tokiói olimpián sem.

A WADA bizonyítottnak látta, hogy manipulálták a RUSADA moszkvai laboratóriumának eredményeit. A büntetést kiváltó ügyet a moszkvai laboratórium – hosszas huzavona után – januárban átadott adatbázisának átvizsgálását követően robbantotta ki a nemzetközi ügynökség.

A labor működését és a RUSADA-t még 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
Tegnap, 19:27

Jégkorong-vb: a német elnök fontolóra venné a rendezési jog visszaadását orosz részvétel esetén

Jégkorong
2026.11.01. 09:13

Döntött a CAS: vissza kell venni az orosz válogatottakat a jégkorong-világbajnokságra

Jégkorong
2026.10.30. 11:37

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

Torna-vb: tajtékzik az orosz szövetség, a világbajnok Melnyikovát továbbra sem engedik be Hollandiába

Torna
2026.10.13. 22:42